Halálos balesettel indult a nap

-

Két tehergépkocsi frontálisan ütközött Szolnok külterületén a 4-es számú főút 99-es kilométerszelvényénél csütörtök reggel, a balesetben egy ember a helyszínen meghalt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.


Pásztorné Kovács Ágnes tájékoztatása szerint a rendőrök a helyszínelés idejére az adott útszakaszt teljesen lezárták, a forgalmat mindkét irányból Szolnok belterületén át terelik.


S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta: a szolnoki tűzoltók szabadították ki az egyik járműbe szorult embert, akiről a mentők ezt követően megállapították, hogy életét veszítette a balesetben.

A katasztrófavédelem közlése szerint várhatóan a déli órákig tart a helyszínelés, addig a lezárt út forgalmát a városon belül terelik el.