Haitin a hurrikán halálos áldozatainak száma közelíti az ezret

Fotó: AFP / HECTOR RETAMAL

-

Az USA hadihajóval siet az emberek megsegítésére. De egy újabb vihar is közelít.


A karibi országban már több mint 800-an haltak meg a Matthew hurrikán miatt. Több tízezren maradtak fedél nélkül, és a vihar miatt a termés egy nagy része is megsemmisült az igen szegény országban.

A főváros és a vidék közt teljesen megszakadt a kapcsolat, a hatóságok nem tudnak pontos felvilágosítást adni a károk valódi nagyságáról, az áldozatok számáról.



Az egyik hegyvidéki faluból érkeztek hírek, hogy legalább 86-ban meghaltak, miután fák dőltek a házaikra. Más településekről csak arról tudtak beszámolni, hogy sokan eltűntek. Legalább 61 és fél ezer ember egyelőre óvóhelyeken tartózkodik.

Haiti szigetét, mely a hurrikánok útvonalán fekszik, sűrűn érik katasztrófák - legutóbb 2010-ben a földrengésben negyedmilliónyian haltak meg.
Az Egyesült Államok dél-keleti államaiban már 2 millió embert szólítottak fel az evakuálásra.


Floridában is pusztít a Matthew hurrikán, amely ugyan négyes erősségűről hármasra gyengült, de változatlanul életveszélyes.

Rock Scott floridai kormányzó ismételten arra intette az embereket, hogy amennyiben otthon maradtak és nem hagyták el a partvidéket a kötelező evakuálás értelmében, semmiképpen se menjenek ki a lakásukból és imádkozzanak, mert immár mást nem tehetnek.



A Matthew ugyanis valóban tombol Floridában: óránként 195 kilométeres széllel, heves esőzésekkel, a folyók áradásával érkezett az Egyesült Államok e déli szövetségi államába. Key West, Miami, Miami Beach, Daytona Beach, St. Augustine, Jacksonville városokban ömlik az eső, szinte átláthatatlan az esőfüggöny, sok helyütt az esővíz a tengervízzel keveredik, a tenger tíz-tizenöt méteres hullámokat vet, s a vihar nyomában összedőlt házak, kitépett fák és összeroggyant utcai vasoszlopok jelzik a pusztítást. Pénteken, helyi idő szerint délután, több mint 800 ezer embernek már nem volt árama, de az előrejelzések szerint mintegy két és félmilliónyian számíthatnak arra - egyedül Floridában - hogy áram nélkül maradnak. Az áram- és gázszolgáltatók is leálltak, és sajtóinterjúk szerint hétfőnél előbb valószínűleg nem állnak helyre a szolgáltatások.
Természetesen az összes kikötőt és repülőteret lezárták Floridában, de általában az Egyesült Államok keleti partvidékén is