Hagyják végre békén a későn kelőket!

Fotó: Phanie / GARO

-

Nem a főnökünk vagy a beosztásunk határozza meg, hogy mikor aludnánk és mikor lennénk ébren, hanem a biológia. A társadalmi megegyezés mégis az, hogy a korán kelők jó emberek, a későn kelők viszont lusta disznók. Ezek után mégis hogyan élhetnének együtt a pacsirták és a baglyok?


A korán kelés talán soha nem olyan fájdalmas, mint a nyári óraátállítást követő első időszakban. Előbb-utóbb persze túltesszük magunkat ezen is, de vannak közöttünk olyanok, akik alapjáraton nem tudnak úrrá lenni a korán kelés fájdalmán. Ők a genetikailag későn kelők. Társadalmi jetlegnek, késleltetett alvásfázis szindrómának is nevezik a jelenséget, amely sokkal inkább tulajdonság, vagyis szinte lehetetlen változtatni rajta.

Réka rémálma például, hogy 7-kor kell kelnie.


11 előtt gyakorlatilag csak testben létezem, de úgy is alig, délben kezdek igazán magamhoz térni. Este 8-tól szárnyalok, éjjel kettőig például simán. És 30 éve semmit, de semmit nem tudok tenni ellene

– mutat rá a későn kelés eleve elrendeltetésére, innen is üzenve a kollégáinak, hogy nem azért késett mindig a 9 órás értekezletekről, mert megbízhatatlan, hanem mert egyszerűen nem sikerült előbb működésbe hoznia magát.

A régi erkölcsök velünk élésére nagyon tanulságos példa az a mítosz, amely a korán kelés dicsőségét övezi. A régi agrártársadalmakban ez vitathatatlan előnnyel járt, sőt létkérdés volt, ezért is alakult ki a társadalmi megegyezés, hogy a korán kelők jó emberek, a későn kelők viszont lusta disznók. Ezt ma is így gondoljuk, pedig a modern munka világában nagyon sok esetben egyszerűen semmi értelme.


Hallgasson a testére!

Sokkal több értelme van viszont annak, ahogy a szervezetünk a saját működését irányítja. Az úgynevezett cirkadián ritmus – vagyis nem a főnökünk vagy az órarendünk – határozza meg, hogy mikor aludnánk és mikor lennénk ébren. Mivel nem vagyunk egyformák, a cirkadián ritmusunk sem egyforma. Sőt a korán és a későn kelő skatulya is túlságosan általánosító. Vannak ugyanis extrém korán kelő és extrém későn fekvő emberek is – nyilván mindkét típus szenved attól, hogy bepréselje magát az elvárások közé.

A szakértők szerint ez olyan adottság, mint a magasság: nem tehetünk róla, ezt a sajátos rendszert ugyanis a génjeink irányítják. A felfedezést a brit Simon N. Archernek köszönhetjük, aki 2003-ban jött rá, hogy a későn kelőknél rövidebb az úgynevezett Per3-gén.



A genetika mellett az életkor az, aminek döntő szava van az alvás és az ébrenlét ritmusának a szabályozásában. A tinédzserek például nem lusták, hanem egyszerűen csak késői ébredést diktál nekik a cirkadián ritmusuk. Ez elég nagy kiszúrás, ha azt vesszük, hogy a szervezetük amúgy is rengeteg változáson megy keresztül, az iskolai elvárások miatt azonban még a belső órájukkal is harcolniuk kell. Nemcsak nyomottnak és figyelmetlennek érzik magukat a reggeli órákon, de sokszor a koncentrációs és a tanulási nehézségeiket, valamint a hangulatingadozásaikat is a kialvatlanság számlájára lehet írni. És még a rossz jegyeket is.

Christoph Randlernek, a Heidelbergi Egyetem professzorának jutott eszébe, hogy megvizsgálja az összefüggéseket a cirkadián ritmus és az iskolai osztályzatok között, és nem volt jó híre azoknak a későn kelőknek, akiknek egy merev rendszerben kellett teljesíteniük. Mivel a dolgozatok, tesztek, vizsgák többségén még dél előtt kell túlesniük, nem tudnak a bennük rejlő potenciálnak megfelelően teljesíteni abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy kamaszok, és ezért a nap későbbi szakában képesek a csúcsteljesítményre. Randler eredményei kimutatták, hogy a diákok többsége sokkal jobb jegyeket kapott, amikor délután írt dolgozatot.



Nem vagyunk egyformák

Márta már egész korán szembesült azzal, hogy az intézményesített órarend az ő belső órája ellen dolgozik. „Már bölcsisként sem voltam korán kelő típus, de a bagolyságomról az első emlékeim gimnáziumból származnak. Akkoriban az általános lefekvési időm 1 -fél 2 volt. Ez természetesen együtt járt azzal, hogy nem igazán tudtam reggel felkelni, főleg, amikor fél 8-ra kellett beérnem nulladik órára. Ezért a gimnáziumomban igazolatlan óra járt, és ha összegyűlt egy bizonyos számú, akkor az embert kirúgták. Engem a tanáraim jóindulata mentett meg ettől, mert idővel nem írták be a hiányzásaimat”.

Pedig Márta tudományos érvekkel is védhette volna magát. A tudomány ugyanis visszaigazolta, hogy valóban vannak reggeli és éjszakai emberek (őket valamiért ornitológiai szakszóval pacsirtaként és bagolyként is emlegetik). Vagyis van egy belső időszámításunk, amely meghatározza, hogy mikor feküdjünk le és mikor keljünk.

Ez alapján különböző kronotípusokra lehet osztani az embereket. Nagy részük, úgy 30-50 százalék, valahol középen helyezkedik el: ők a nagyjából 11-től nagyjából 7-ig alvó kategóriába tartoznak. További 40 százalék egy órával tér el ettől a mintázattól, de velünk él egy kisebbség, amelynek a tagjai több órával is eltérnek az átlagtól, akár a későn, akár a korán fekvés spektrumán. A társadalom nyilván jobban értékeli az utóbbit, hiszen, aki korán fekszik, az korán is kel. És mindenkinek a fejébe verték, hogy aki korán kel, aranyat lel.


Majd alhatsz, ha nyugdíjba mész. Vagy nem

Ideális esetben az életünk a kronotípusunknak megfelelően zajlik a maga medrében, a társadalmi, munkahelyi vagy családi követelmények azonban sokszor nem vesznek tudomást az ideális ritmusunkról. A rossz hír az, hogy ha a belső óránkkal ellentétes életritmust kényszerítünk magunkra, akkor nagy valószínűséggel az egészségünket tesszük kockára.

Mi történik, ha valakinek a szervezete kilencig aludna, de rendszeresen reggel nyolcra kell értekezletre járnia? A korán kelést diktáló társadalom szó szerint megbetegíti azokat, akiket a cirkadián ritmusuk a későn kelésre predesztinál. A cirkadián ritmus ugyanis rengeteg szállal kötődik az egészséghez és az általános jól léthez. A korán kelésre kényszerített baglyok azonban kénytelenek kávéhoz, cukorhoz vagy más stimulánsokhoz fordulni, hogy tartani tudják a tőlük idegen ritmust, az ebből adódó stresszt pedig adott esetben alkohollal vagy cigarettával vezetik le, nem is szólva arról, ha különböző gyógyszerekkel próbálják meg ébren tartani vagy éppen alvásra kényszeríteni magukat. Mivel úgy érzik, hogy képtelenek beilleszkedni a hagyományos munkanap keretei közé, stresszelik magukat, ebből pedig nem származik semmi jó, sokkal inkább néhány stresszbetegség. A belső idő és a valós idő közötti feszültséget összekapcsolták már szívbetegséggel, elhízással és depresszióval is.

A fenti elmélet szerint tehát nem a kronotípus vonja maga után a negatív következményeket, hanem a kronotípus és a napirend közötti konfliktus. Ez azonban egyelőre nem hatja meg a társadalmat, amely nagyrészt a tudományos felismerések ellenére a korán kelés köré szervezi magát az óvodától kezdve az iskolán át a munkahelyekig. Ebből a szempontból csak a nyugdíjasok mondhatják magukat a saját belső órájuk urának, de a korral együtt egyre többen lesznek korán kelők, szóval megint ott vagyunk, hogy ez a pacsirták világa.


alvás, fáradtság, álmatlanság


Éjfél után minden más

„Amikor még főállásban jártam dolgozni és rendszeresen reggel nyolcra, legkésőbb kilencre be kellett érnem a munkahelyemre, akkor nagyon megszenvedtem a koránkeléseket. Nekem hatkor vagy fél hétkor kelni az olyan, mint egy pacsirta típusúnak este 11-kor még lelkesen, kreatívan dolgozni. Vacak” – meséli Kéky Kira, akinek azóta szabadúszóként sikerült megkerülnie a pacsirtaterrort. De sokat számított felettese cirkadián ritmusa is. Volt például olyan főnöke, akivel rendszeresen hajnali egy és kettő között konzultált. Mind a ketten bagoly típusúak voltak, és egyszerűen akkor jutott idejük arra, hogy megbeszéljék a terveket, a teendőket, az elképzeléseiket. „A jelenlegi főnökömmel is hasonlóképpen vagyunk: ha hajnal egykor ír nekem, akkor biztos lehet benne, hogy én 5 percen belül válaszolok neki”.

Kira szerint az éjszaka dolgozó emberek másként gondolkodnak és másként terveznek. Ő például az összes kreatív munkáját este tíz utánra hagyja, mert akkor kezd el jól fogni az agya. „Remek ötleteim támadnak, és sokkal gyorsabban elvégzem azt a munkát, amit napközben – pláne délelőtt! – nyögvenyelősen csinálok. Nekem az éjszaka az igazi nappal. Hajnali egy körül új projektbe kezdeni teljesen normális tevékenység”.

László is megerősíti, hogy a bagolyság nemcsak az alvási, hanem a kreatív fázisát is eltolja. Nála már 12-13 évesen beállt a belső órája az éjfél utáni fekvésre, ami nagyban köszönhető volt a ma már retrónak számító betárcsázós internetkapcsolatnak, hiszen leginkább este tíz után lehetett használni, ekkor volt olcsó, és ilyenkor nem jött telefon, vagyis nem foglalta a vonalat. Számára az egyetem hozta el a kegyelmi állapotot. „Az egyetemen csak akkor vettem fel 10 előtt kezdődő órát, ha kötelező volt. Ha hajnali kettőkor feküdtem le, akkor is tudtam nagyjából 7 órát aludni, és beértem az első órára. De bölcsészkaron amúgy is teljesen kedvező helyzetben voltam: itt tele van az egyetem ugyanolyan kényelmes oktatókkal, mint én, akik sokkal jobban szeretnek délután 5-kor elkezdeni egy szemináriumot, mint reggel fél 9-kor.”


De akkor mi legyen?

A korán kelők pozitív diszkriminációjáról egy sor kulturális és társadalmi sztereotípia gondoskodik. Ettől a koránkelés olyan erkölcsi piedesztálra kerül, amiről a későn kelők csak álmodni mernek. Már, ha hagynák őket.


alvás, fáradtság


Mivel egy adottságról beszélünk, a későn kelés kezelése meglehetősen kérdéses. Próbálkozni azért lehet. Az elpacsirtásodás egyik lehetséges módszere a fényterápia: ha a későn kelők világosságnak teszik ki magukat reggel, akkor nagyobb eséllyel tudják kicsit visszaforgatni a belső órájukat. Ezt persze nagyon kitartóan kell csinálni, hogy valami eredménye legyen, és hétvégén még véletlenül sem szabad kísértésbe esni egy jó délig tartó alvásra. Érthető módon sokkal kevesebb a sikersztori, mint a kudarc.

„Néha megpróbáltam alkalmazkodni a normális életvitelhez. Ez akkor volt, amikor már nagyon eldurvult a helyzet, és reggel 7-kor feküdtem le aludni. A módszerem az volt, hogy nem feküdtem le, hanem megpróbáltam kibírni 29-30 órát ébren, hogy átlendüljek, de általában ez is csak egy hétig tartott” – mondja Márta. Ő a mechanikus módszerekben is hisz: rengeteg ébresztőórája van. A telefonja például hattól hétig ötpercenként csörög, a rádiós ébresztője maximális hangerőre van beállítva, és nagyon bölcsen olyan távolságra van az ágyától, hogy fel kelljen kelnie ahhoz, hogy le tudja nyomni. „Sajnos meg sem hallom, ellenben az egész ház helyettem ébred” – mondja szomorúan Márti.


A másik megoldás lehet, ha a társadalom elfogadóbbá válna a későn kelő kronotípushoz tartozó emberekkel. Vannak ugyanis kezdeményezések ennek a konfliktusnak a feloldására, és mint sok minden másban, Dánia ebben is az élen jár. Ott már vannak olyan iskolák, ahol rugalmas órarendet alakítottak ki a diákoknak, akik így választhatnak, hogy korai vagy későbbi csoportokban akarnak-e iskolába járni. A Vorbasse iskolában ennek mérhető eredményei is voltak: magasabbak lettek az átlagok, a diákok pedig éberebbek és motiváltabbak voltak.

A kronobiológia eddigi eredményeire alapozva hozott létre egyfajta érdekvédő és ismeretterjesztő társaságot Camilla King. A B-Society elnevezésű szervezet épp idén tíz éves, több mint ötven országban jelen van, és küzd egy rugalmasabb társadalomért, ahol nem az egyforma, merev normák, hanem a cirkadián ritmus határozza meg az emberek munkáját és létezését. Ezzel mindenki jól járna: a munkavállaló hozzájutna a létfontosságú pihenéshez, a munkáltató pedig cserébe kapna egy produktív, kreatív munkavállalót. A B-Society szerint már annak jelentős pozitív hatása lehet, ha egy-két órával eltoljuk a napirendet.