Ha többen tiltakoznak, maradhatott volna a torony

Fotó: Tevan Imre

-

Egyedülálló vasúti épületet bontottak le Székesfehérváron. Az irányítótorony az állomás – régóta időszerű – átépítésének esett áldozatul.


MTI hír: Május 11-re virradó éjszaka a román hatóságok és őrző-védők védelmében a CFR Inmobiliaria S. A. szakemberei egy darus kocsi segítségével megkezdték a csíkszentdánieli vasútállomás egyedülálló építészeti értéket képviselő irányítótornyának bontását. A délutáni órákban gyakorlatilag végeztek a munkálatokkal, csak a törmelék eltakarítása maradt hátra. Az RMDSZ Felcsík megyei szervezete közleményben fejezte ki sajnálkozását az 1942-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor elkészült ipartörténeti emlék lerombolása miatt, amely a magyar vasúti vasbeton-építészet kimagasló alkotása volt. Góbé Mózes, a Magyar Polgári Párt csíkszentdánieli szervezetének elnöke a magyar emlékek tudatos eltörléséről beszélt, és az anyaország diplomáciai ellenlépését követelte. Traian Firtulescu, az Állami Beruházási Holding szóvivője a román sajtóban nyilatkozva azt állította, hogy az érintett vasútvonal (az egykori Torontál–Háromszéki HÉV) európai támogatással megvalósuló átépítése ellehetetlenült volna, ha tovább várnak a bontási munkálatokkal. Az építményt vizsgálta a Román Műemlékek Hatósága, de védelméről eddig nem hozott határozatot.


Az ügynek nincs etnikai vonatkozása

Tessék megnyugodni, nincs ilyen hír, Csíkszentdánielen nincs is vasútállomás, minthogy nincs ilyen település, noha természetesen Erdélyben, a Vajdaságban vagy máshol a határokon túl számos értékes építmény (köztük vasútiak) pusztul vagy tűnt már el. A különleges vasúti irányítótornyot nem a 40-es, hanem az 50-es években emelték, és a csonka országban, Székesfehérváron állt a síneket áthidalva, itt bontották el magyar cégek és magyar munkások magyar őrző-védők felügyelete alatt. Az ügynek nincs etnikai vonatkozása.



Elfért volna

A hivatalosan II. számú állítóközpontnak nevezett irányítótorony Székesfehérvár állomás – régóta időszerű – átépítésének esett áldozatul. A mai szabványok szerint ugyan több helyre lenne szükség az építmény alatti két vágánynak, de kivételt azért lehet tenni, a vonatok természetesen továbbra is elférnének.

Noha a bontáspártiak az átépítésre hivatkoznak, ha „háttérben” beszélget velük az újságíró, hamar kiderül, hogy meg lehetett volna tervezni úgy is az új fehérvári állomást, hogy a torony megmaradjon. Vagy a funkcionalitásból kellett volna picit engedni (az érintett vágányokon, egészen pontosan a váltókon lassabban mehettek volna a vonatok), vagy a síneket kellett volna kicsit arrébb rakni. Utóbbi megoldással a sebesség sem csökkent volna, persze valamivel drágább lett volna az egész beruházás. De hogy mennyivel, azt nem tudjuk, mert nem akadt, aki kiszámolta volna.


Olasz–magyar unikum

Senki sem vitathatja, hogy a 8 méter magas váltóállító központ teljesen egyedi építmény volt. Magyarországon ez volt az egyetlen torony, amely a sínek fölött keresztben állt. Sőt, az egész világon csak Olaszországban ismerünk két hasonlót. A tervező, Rimanóczy Gyula onnan vehette az ötletet. A bolognai (a képen) és a milánói épületek jól vannak, a pályaudvarok korszerűsítésekor ott megőrizték őket.

Mindenki elbábozta, hogy végzi a dolgát

Valójában ugyanis az érintett intézmények nem akarták megmenteni az irányítóközpontot. Noha az ott dolgozó vasutasok állítják, hogy a körpanorámás toronyból könnyebb volt irányítani a vonatokat, a MÁV-csoport jelenlegi vezetésének az a hivatalos álláspontja, hogy a mai biztosítóberendezéseket használva nincs szükség arra, hogy rálássanak a vágányokra. Ez igaz is, a kérdés az, hogy a MÁV miért nem akarja saját múltjának emlékeit megőrizni.

A beruházás gazdája, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) csak problémát látott az állítóközpontban. Loppert Dániel kommunikációs igazgató azt mondta a VS.hu-nak, hogy az épület előbb-utóbb balesetveszélyt jelentett volna, és nem sikerült funkciót találni neki.



Szép kilátó lehetett volna

A műemlékvédelem valóban gyakran találkozik a régi funkciójukat elvesztő építmények problémájával. A feloszlatott szerzetesrendek kolostorai, a kiirtott vidéki zsidó közösségek zsinagógái, a birtokos nélkül maradt falusi kastélyok akkor jártak jól, ha sikerült új funkciót találni nekik. Egy ilyen speciális épületnek pedig tényleg nehéz feladatot adni. Hacsak nem olyan egyszerűen közelítjük meg a kérdést, mint Csutiné Schleer Erzsébet építész, a Székesfehérvári Városszépítő és -Védő Egyesület alelnöke, az állítóközpont civil védőinek egyik vezetője.

Szerinte a tornyot egyszerűen arra kellene használni, amire való: onnan lehet rálátni a legjobban a fehérvári állomásra, tehát legyen kilátó, ahonnan a vasút iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek az állomást nézhetik.


Ugyan mire jó az Eiffel-torony?

– kérdezte cikkében.

De milyen szerepet játszott a történetben a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ? Természetesen tette a dolgát. Vagy inkább csak elbábozta, hogy teszi a dolgát.

A központ honlapján olvasható, hogy az elődhatóság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a MÁV a vasúti építészeti értékek megőrzése érdekében együttműködési megállapodást írt alá 2011-ben. Sőt, alatta a mai napig szerepel a műemléki védettségre felterjesztett épületek között a fehérvári torony.


BME Műegyetem R épület

Nincs szerencséje Székesfehérvárral

Rimanóczy Gyulát a magyar avantgárd kiemelkedő építészének tartja a szakma. Budapesten dolgozott a Pasaréti és a Bosnyák téri templomon, a műegyetem H, T, R épületén (a képen) és a Dob utcai postapalotán. Egy sor lakóházat és közösségi, ipari épületet tervezett. Székesfehérváron az 1954-ben elkészült állítóközpont már a harmadik munkája a vágóhíd és az országzászló után, amelyet az utókor lerombol.

Véletlenül pont elkéstek

Tragikomikus, ahogy a műemlékekről döntő állami szervezet öt év alatt nem tudja eldönteni, hogy akarja-e védeni az állítóközpontot. A történet eleje a Magyar Narancs, a vége az Építészfórum cikkéből követhető részleteiben. Először titokban leveszik a listáról, később egy iskolásfiú kérésére újra elkezdik vizsgálni. Kimennek, megnézik, adminisztrációs hibát vétenek, bejelentik, hogy majd újra megnézik, sőt, a nagyközönségnek is megmutatják a tornyot. Milyen kár, hogy az utóbbi két esemény tervezett időpontja a bontás utáni!

(A torony sorsáról megkérdeztük a Forster-központot is, ha válaszolnak, olvasóink elé tárjuk.)

Aki május 11-én reggel a székesfehérvári állomáson járt, jó sok biztonsági embert láthatott, akik még fotózni sem engedtek senkit a torony közelébe. Valamivel kevesebben lehettek az érdeklődők, később egy megemlékezést is tartottak. A tiltakozásra koszorú és molinó emlékeztetett. Utóbbi felirata valamiféle fehérvári–pesti ellentétre egyszerűsítette a problémát.



A helyiek nem szólhatnak bele

A molinót állító Jobbik székesfehérvári alapszervezetének elnöke, Horváth-Tancsa Ágnes önkormányzati képviselő a VS.hu kérdésére azt mondta, nem a budapesti emberekről van szó, hanem arról, hogy a központi hatalom a helyieknek nem enged beleszólást például az ilyen közlekedési építkezésekbe. Még a városi önkormányzatnak sem. Ugyanez a helyzet a következő beruházással: a buszpályaudvart telepítenék át a belvárosból a vasútállomás mellé.

Az állítóközpont bontásánál közreműködő egyik illetékes – szigorúan magánemberként – azt mondta: ha nagyobb tiltakozást tapasztalnak a helyiek vagy a vasút oldaláról, megmenekülhetett volna a torony. Persze a civil ellenállás leszerelésére az is jó taktikának bizonyult, hogy szinte a bontást végző munkagépek megérkezéséig lebegtették: megmenekülhet a torony.