Ha szakad a Jobbik, még jobb lesz Vona Gábornak

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

A Jobbikot csak a radikálisok leválasztása után hajlandók partnerszámba venni az üzleti körök és Magyarország fontos külpolitikai partnerei – információink szerint több ilyen jelzést is kapott a szándékai szerint kormányzásra készülő Vona Gábor. A Jobbik választói a felmérések szerint inkább középre tendálnának, mint a szélsőjobbra, Vona lépése ennyiben racionálisnak tűnik.


Hónapok óta készült Vona Gábor arra, hogy végleg leszámoljon a Jobbikon belüli szélsőséges táborral – mondta a VS.hu-nak egy a párt belső életét ismerő forrásunk. Vona Gábor szerdán váratlanul megüzente három elnökségi tagnak (Apáti Istvánnak, Novák Elődnek és Szávay Istvánnak), valamint Hegedűs Lórántnénak, hogy ne induljanak el a tisztújításon elnökségi posztokért. Vona Gábor később az ATV-nek úgy nyilatkozott, hogy kormányra szeretnének kerülni, a Fideszt pedig más úgysem tudja leváltani, de ennek végrehajtására az érintettek nem alkalmasak.

A Jobbik „mérséklődése” már a 2014-es választási kampány idején megkezdődött. Igaz, ebbe rendszeresen belezavart, hogy az érintettek köztudottan nagyon szoros kapcsolatot ápolnak hazai szélsőjobboldali szervezetekkel. Vona Gábor ezektől akar teljesen elszakadni, és egyre inkább egy kiszámítható, tárgyalóképes, néppárti vezetőként fellépni. Már idézett forrásunk szerint Vona Gábor számára egyértelműen Aleksandar Vučić szerb kormányfő a példa. A politikus a 90-es években még bosnyákok megölésére buzdított a parlamentben a Szerb Radikális Párt tagjaként, ma már azonban a Szerb Haladó Párt elnökeként bármely európai vezető számára elfogadható partner, és az ország uniós csatlakozásán dolgozik.


Nincs annyi idő

Vona Gábor persze ezt a transzformációt Vučićhoz képest sokkal rövidebb idő alatt próbálja végrehajtani. Információink szerint a pártelnök már a 2014-es választások előtt is kereste a kapcsolatot a legfelsőbb hazai üzleti körökkel, köztük erősen kormányközeli vezetőkkel is, és ez a kísérlet nem volt sikertelen. (Igaz, miután a Fidesz kétharmaddal nyert ismét, az érdeklődés a megkeresettek részéről erősen visszaesett.)


Választhat: vagy megy, vagy egy lesz a párttagok között


A Jobbik potenciális kormányra kerülésével információink szerint már néhány nálunk is leányvállalattal rendelkező multicégnél is reális opcióként számolnak középtávon. Volt már olyan cég, amelyik tanulmányt is rendelt egy ismert elemzőintézettől egy lehetséges Jobbik-kormány gazdaságpolitikájáról. Talán ennek is köszönhető, hogy Volner János egyik beszédében nyugtatni igyekezett a magyarországi autógyárakat, mondván, ha kormányra kerülnek, nyugodt, kiszámítható gazdaságpolitikát folytatnak majd.

Ennek a folyamatnak a része az is, hogy – több forrásból származó információink szerint – Vona Gábor az utóbbi hónapokban igyekezett kapcsolatot keresni nyugati országok diplomáciai testületeivel is. A Jobbik évek óta tart (minden évben kétszer) egy budapesti luxusszállodában fórumot a budapesti diplomáciai képviseletek vezetőinek. Erre minden nagykövetet meghívnak, mindeddig azonban az uniós országok és az Egyesült Államok követsége bojkottálta ezeket a fórumokat. Főleg ázsiai, afrikai országok nagykövetei jelentek meg, az EU-ból egy-egy skandináv ország képviseltette magát a lehető legalacsonyabb szinten. (Egy forrásunk szerint volt olyan, hogy követségi gyakornok vett részt a fogadáson.)


Kéne egy gesztus

Az elmúlt hónapokban Vona Gábor ezen is megpróbált változtatni. (Ennek egy apró jele, hogy a Jobbik immár rendszeresen küld angol nyelvű ismertetőt a párt álláspontjáról külpolitikai kérdésekben a nagykövetségeknek.) Úgy tudjuk, több, a magyar külkapcsolatok szempontjából fontos ország követségével megpróbálták felvenni a kapcsolatot, de egyelőre elutasításban részesültek. Az ok éppen az volt, hogy Vona nem számolt még le látványosan a pártbeli szélsőjobboldaliakkal. Az érzetet ráadásul erősítheti, hogy több forrásból származó információink szerint is a jelenlegi baloldali ellenzék esélyeit nagyjából reménytelennek látják legfontosabb partnereink.


Lejárt az idejük a Jobbikban?


„Vona Gábornak éppen ebből a szempontból mindegy, hogy mit kezdenek magukkal a pártvezetésből kiszorítottak: elfogadják, hogy mostantól marginális helyzetbe kerülnek, és nem vesznek részt a Jobbik politikájának alakításában, nem jelennek meg a nyilvánosság előtt, vagy látványosan szakítanak, és otthagyják a pártot. Vona tudja, hogy egy ilyen gesztust várnak tőle, hogy a személye elfogadhatóvá váljon, és most meg is próbálja tenni. Ebből a szempontból szinte még jobb is lenne egy formális szakítás” – mondta már idézett forrásunk.

Szerinte a pártelnök felmérte, hogy Novák Elődék legfeljebb a tagság kisebbik részét tudnák csak leválasztani a Jobbikról, a nyílt szélsőséges politizálással pedig csak kisszámú választót tudnának megszólítani a politikai paletta legszélén.


Mit gondol a Fidesz?

A jobboldali pártok tipikus betegségének nevezte a Fidesz kommunikációs stábjának egy tagja a jobbikos alelnökök kiszorítását. Ezzel arra utalt, hogy korábban ehhez hasonló események történtek olyan meghatározó jobboldali pártoknál is, mint az MDF és a kisgazdapárt. A konfliktusok idővel a pártok széteséséhez, eljelentéktelenedéséhez vezettek.

A Fidesz belső felmérései azt mutatják, hogy a Jobbik néppárti fordulata nem annyira sikeres, mint amire az ellenzéki párt számított. A Jobbik támogatottsága nem nőtt, a korábbi radikális szavazóik egy részét viszont elveszítették. A Fideszben kifejezetten hibának tartják, hogy a Jobbik hátat fordított a korábbi radikális bázisnak, úgy vélik, ez akár a párt eljelentéktelenedéséhez is vezethet.

De a Fidesz szerint nem túl hitelesek a Jobbik kritikái sem, amelyek a különböző kormányzati korrupciós ügyekre próbálják felhívni a figyelmet. A kormánypárt ezekre a vádakra azzal vág vissza, hogy a Direkt36 cikkei nyomán kiderült: a Jobbik vezetői a saját rokonaikat hozzák helyzetbe. A frakció pénzéből a pártvezetés tagjainak több hozzátartozója is kapott már megbízást.

(Szabó András)


Bár a Jobbik már egy ideje stabilan a második legerősebb párt, a részletesebb közvélemény-kutatások szerint nincs egyszerű helyzetben. Az öt nagy kutató cég felméréseinek átlaga – ezt csütörtökön publikálták a kozvelemenykutatok.hu portálon – azt mutatja, hogy a párt támogatottsága 2015 második negyedévéig felívelőben volt, de a trend azóta megfordult: miközben a Fidesz vissza tudott erősödni a mélypontról, a Jobbik szavazókat vesztett.


Kik a Jobbik-szavazók?

Závecz Tibor épp csütörtökön, egy konferencián számolt be saját cégének kutatási eredményeiről, amelyek szintén aggasztóak lehetnek a Jobbik vezetése szempontjából. Záveczék kutatási adatai azt mutatják, hogy a Jobbik szavazótáborának csak 53 százaléka tekinthető „magnak”, vagyis nagyon elkötelezett szavazónak, miközben a Fidesz esetében ez az arány 77, az MSZP-nél pedig 75 százalék.

Mivel csak 600-700 ezer emberről lehet elmondani, hogy biztosan a Jobbikra szavazna, a párt számára nem annyira az új szavazók megnyerése, hanem a meglévő támogatók megtartása a legnagyobb feladat – mondta Závecz. A kevésbé elkötelezett, a kutatásban „gyűrű” és „periféria” névvel illetett választói csoportok nagyobb része ugyan nem lát más alternatívát, de körülbelül 20-27 százalékuk átpártolhat a Fideszhez, sőt 20 százalékuk akár az LMP-hez is.


Orbán Viktor az EU csúcson

Vona Gábor is szívesen beállna közéjük?


A Závecz Research kutatása szerint a Jobbik magjának tekinthető választó tipikusan fiatal (30 év alatti), bért és fizetést kap, amelyből beosztással jön ki, vagyis félretenni nem tud, az alsó középosztályba vagy a középosztályba sorolja magát, és kisvárosban vagy községben él. A Jobbiknak leginkább a közvélemény-kutatásokban titkolózóként megjelenő, vagyis pártpreferenciájukat el nem áruló választók közt lehetnek jelentősebb tartalékai.

Kmetty Zoltán, a Nézőpont Intézet munkatársa ugyanezen a konferencián arról beszélt, hogy a Jobbik tábora ideológiai szempontból egyáltalán nem egységes, nehéz eltalálni, pontosan milyen politikát támogatna. Ha a választókat a bal-jobb és a liberális-konzervatív meghatározások mentén csoportosítják, akkor az derül ki, hogy nem a Jobbik-szavazók tartják magukat leginkább jobboldalinak, hanem a Jobbik és a Fidesz közt ingadozók, sőt, a Jobbik tábora inkább középen áll az egyértelműen Fidesz-támogatók csoportjához képest is.