Ha így folytatják, helyet cserél a Fidesz és a Jobbik

Forrás: AFP-MTI-VS

-

Ingyen wifire van szükség Budapesten, és be kell vezetni a halálbüntetést. Előbbiről a Jobbik, utóbbiról pedig a Fidesz beszélt ugyanazon napon. Az elmúlt pár nap nyilatkozatai jól jelzik: a két párt messzire hajlandó elmenni annak érdekében, hogy minél szavazót megkaparintson. Akár számukra szokatlan területekre is evezve.


Egy rendpárti, keményen radikális párt kormányoz, amelynek fő ellenzéke egy ugyancsak jobboldali, de inkább szakpolitikákkal bíbelődő párt. Könnyen ilyen kép alakulhat ki abban az újságolvasóban, aki csak az utóbbi hetekben kezdte el figyelni a magyarországi történéseket. Az április 12-i tapolcai választás óta a kormányon lévő Fidesz, illetve a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik nyilatkozatai alapján úgy tűnhet, a két párt szerepet cserélt egymással.

A tapolcai választás mérföldkő volt mindkét pártnak. A Fidesz ezzel zsinórban a harmadik időközi választást bukta el, ami egyértelműen jelezte: a washingtoni korrupciós vádak óta nem tud lendületet venni a párt. Abból pedig, hogy a Fidesz támogatóinak harmadát elveszítette, egyedül a Jobbik tudott profitálni, a tapolcai győzelemmel az első egyéni mandátumukat szerezték meg. Ráadásul a Dunántúlon arattak egyéni győzelmet, miközben a keleti országrészekben erősebb a beágyazottságuk.


A Fidesz elkezdett négerezni

A Fidesz hivatalosan azt kommunikálja, hogy nem aggódnak a Jobbik erősödése miatt. Átmeneti, hangulati pártnak tartják a Jobbikot, amely meglovagolja az általános társadalmi elégedetlenséget. Ráadásul nem rendelkezik a kormányzáshoz szükséges feltételekkel: nincs szakértelmük, mozgalmi jellegű a párt felépítése, nincs médiájuk - véli a Fidesz.

Az elmúlt hetekben a nagyobbik kormánypárt néhány politikusa ugyanakkor keményebben nekiment a Jobbiknak, Lázár János a holokauszt emléknapon például a nyilasok utódainak nevezte a pártot. Ebből azonban nem lett gyakorlat, a Fidesz napi szinten továbbra is a baloldalt szapulja.

A Fidesz aggodalmát mégis jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben a kormánypárt egyre több témát vesz át a Jobbiktól. Nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy ha Jobbik hangján szólalnak meg, akkor a párt támogatóit is megkaparinthatják. A tapolcai vereség után a fideszesek először a rendvédelmi dolgozók béremelésről kezdtek egyre többet beszélni. A kaposvári trafikos gyilkosság, illetve a földközi tengeri menekültkatasztrófa után pedig a párt politikusai fokozatosan ütöttek meg egyre radikálisabb hangot.

A kormány már múlt pénteken nagy vihart kavart a bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs kérdőívvel. Az idegenellenességet sugalló kérdések a bevándorlást összekapcsolták a terrorizmussal, és felvetik az illegális bevándorlók őrizetbevételét is. „Örülne-e bárki annak, ha az iskolából hazatérő gyermekét a buszon körbeállja hat fekete-afrikai fenyegető mozdulatokkal, hanghordozással” - tette fel a kérdést hétfői sajtótájékoztatóján Pósán László.

A rendpárti vonalat Orbán Viktor vitte tovább. A kormányfő keddi pécsi sajtótájékoztatóján a trafikos gyilkosságra utalva azt mondta: napirenden kéne tartani a halálbüntetés kérdését. Az EU vezetői azonnal reagáltak, emlékeztették a kormányfőt: az EU emberjogi chartája tiltja a halálbüntetést. A Fidesz radikális fordulata feltűnt a Guardiannak is, a középbal brit lap szerdán azzal a címmel közölt egy cikket: „A magyar kormányfő visszaállítaná a halálbüntetést, munkatáborba küldené a bevándorlókat.”


A Jobbik lenne a nyugodt erő

Miközben Orbán kedden a halálbüntetésről beszélt, Vona Gábor az ápolónők nehéz helyzete miatt aggódott. Visegrádi sajtótájékoztatóján azt mondta: az egészségügyi dolgozóknak nincs megfelelő ruhájuk a munkavégzéshez, egy friss felmérés szerint az egészségi állapotuk is rossz. Másnap a Fidesz több politikusa is folytatta a halálbüntetés-témát, a Jobbik pedig arról tartott sajtótájékoztatót, hogy ingyenes wifire lenne szükség Budapesten.

A Jobbik az utóbbi hetekben nem győzte hangsúlyozni, hogy nem nyilasok, nem antiszemiták, ha elő is fordultak vállalhatatlan vadhajtások, ezeket le fogják nyesni. „Kérem önöket, hogy fogadják el végre, hogy a Jobbik egy néppárt” – mondta Vona a parlamentben, a tapolcai választás másnapján. Hétfőn Gyöngyösön úgy fogalmazott: „A néppárti Jobbik lényege a határozott program és a nyugodt erő, ezt képviseljük, ennek elegyét kínáljuk a magyar társadalom számára”.

Néhány napja videókampányt indítottak, ebben radikálisabb politikusok, Hegedűs Lóránt, Zagyva György Gyula és Toroczkai László is hitet tettek a mérsékelt politika mellett.

Persze azért vannak észrevehető különbségek. A látványosan Izraelellenes külpolitika, a kódolni próbált, de mégiscsak nyílt cigányellenesség, bakancsos felvonulás csak a Jobbikra jellemző. Zagyva György Gyula a párt videókampányában a Duna partján állva, kellemes háttérzene mellett például arról beszél, hogy „ne cigányozzunk, zsidózzunk vulgárisan”. A Jobbik jelenleg a honlapja nyitóképén a nemzeti majálisát reklámozza, piros, narancssárga, zöld színekkel, virágokkal. A majális médiapartnere az a Kurucinfó, amelyen holokauszttagadó írások jelentek meg.