Ha hamis festményről van szó, ők minden trükköt láttak már

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

Ma már plakátokat és fotókat is árvereznek, de a legtöbbször még mindig a festmények és műtárgyak árát veri fel a licit. A BÁV-nál kiszűrik a hamisítókat, és arra is figyelnek, hogy megfelelő sebességgel menjen az árverés. Senki többet? Harmadszor!


Előfordul. Minden kezdő műtárgyszakértő elkövet hasonlót egyszer életében, de ilyenkor segítenek a restaurátorok – nyugtat meg Tűzkő Péter, miközben egy XX. századi magyar szalonasztalkára rakom a jegyzetfüzetem, és érdeklődöm, mi történne, ha megcsúszik a tollam. Az asztal amúgy 550 ezer forintért vihető.

Tűzkő 2004 óta dolgozik a BÁV-nál, műkereskedelmi üzletágvezető. Művészettörténészként végzett, mégis a szerencséjén múlt, hogy a műkereskedelemben kötött ki. „Egyetemistaként pénzt akartam keresni. Raktárosi pozíciót hirdettek a Belvárosi Aukciósháznál. Sokan jelentkeztek, végül pénzfeldobással dőlt el, én kapom az állást.”

Nem sokáig tartott a raktári cipekedés, az 1999. november 7-i árverésen már ő vezette a licitet. „Az árverésvezető egy olyan színész, aki úgy képes lekötni 2-3 órán át 300 embert, hogy a résztvevők érezzék, fontosak.”


Tűzkő Péter raktárosként kezdte.


Magyarországon nagy hagyományai vannak az árveréseknek, csak a Bizományi Állami Vállalat jogelődjében – akkor épp Állami Árverési Csarnokban – 1920 óta vannak nyilvános licitek, melyek még a II. világháború alatt sem álltak le, igaz, akkoriban a befektetés mellett az értékmentés volt az elsődleges szempont.

Az ötvenes évek – és az utána következő néhány évtized – egyenlőségre szorított társadalmában a BÁV aukciós terme volt, ahol létezhetett árverseny. A szocializmus nem arról volt híres, hogy a kereskedők tenyerükön hordozták a vevőket. De amíg a krumplit egy modortalan zöldségestől is megvette az ember, addig a műtárgyak vásárlóit elriasztotta egy-egy rossz mondat. Erre pedig rátett egy lapáttal az a kultúrpolitika, amely erősen behatárolta a lehetőségeket.


1920 óta mennek az árverések


A rendszerváltással aztán a teljes műkereskedelmet újjá kellett építeni. Nagy Tamás, a BÁV Aukciósházának vezetője szerint azzal egy időben, hogy a magyar műkereskedők megismerkedhettek a nagybányai vagy római festőiskolákkal, az árverések résztvevői köre is megváltozott. A kisiparosok és orvosok helyett inkább vállalkozók jöttek, a német és olasz vevőkör pedig szlovákokra, oroszokra és kínaiakra cserélődött. Megjelennek új tárgyak is a liciteken, legutóbb filmplakátokat árvereztek el, ahol már ötezer forintért is keltek el tételek.

Nagy Tamás közel harminc éve figyeli az árveréseket, a teremben ő a főnök. Irányítja az árverési menedzsert, jelez, ha túl gyorsan pörögnek a licitek, de akkor is szól, ha lassul az eladás. „Óránként száz tétel körül megy jól az árverés. A 80 kevésnek számít, a 130 túl sok” – mondja az aukciósház vezetője, aki szerint nincs rossz ügyfél, legfeljebb nehéz esetek.

Persze annak az ügyfélnek a kedvéért sincs új árverés, aki lemaradt a licitről, de azért azok a kliensek, akik évente akár több százmillió forintot hagynak ott az aukciósháznál, könnyebben lemondhatnak egy általuk megnyert licitet, ha mégsem kell egy újabb Zsolnay-váza. Az árverési házak emellett számos pluszszolgáltatást nyújtanak, ha kell megőrzik, szállítják a műtárgyat, vagy segítenek felkutatni az eredetét.


Nagy Tamás figyeli az árverés sebességét


A kutatómunkára és a műtárgypiac ismeretére azért is szükség van, mert rendszeresen próbálkoznak a hamisítók is. Az igazságügyi szakértőként is dolgozó Tűzkő Péter szerint egy-egy tízmillióért elkelt festmény után fel kell készülniük, hogy az adott festő „képei” felbukkannak a piacon. Van, hogy több példányban, vagy teljesen új, majdnem hihető változatban.

„Műkereskedőként nem léphetek fel jogilag az ellen, ha valaki behoz egy hamisított festményt. A piacról nem vonathatom ki, legfeljebb megveszem, és legszívesebben felgyújtanám, de inkább a becsüshallgatók oktatásán vesszük elő mint rossz példát – véli Tűzkő, hozzátéve, hogy a magyar jogrend nem különösebben bánik szigorúan azzal, aki otthon fest valamit, majd aláírja, hogy Csontváry.

Annak ellenére, hogy a BÁV szakértői rendelkeznek a legnagyobb tapasztalattal a műtárgypiacon, és naprakészek, a hamisítók folyamatosan trükköznek. Vannak, akik csak értékes képek aláírását próbálják ráügyeskedni értéktelenebb darabokra, míg mások komplett festményeket másolnak. „Budapesten is létezik egy Mednyánszky-hamisító műhely” – mondja Tűzkő, aki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület tagjaként gyakran tapasztalta, hogy a tanács üléseinek hallgatóságában a hamisítók közül is ültek páran.

Előfordult, hogy nem a képet, hanem a szakértőt próbálták hamisítani, a festménytulajdonos pechjére a BÁV műkereskedelmi vezetője egy évtizede ismerte a szakértőt, aki természetesen nem is adott szakvéleményt a gyanús körülmények között felbukkant műtárgyról.


Kutyával is látogatható tárlat


Nagy Tamás főleg a hagyatékok felvásárlása során szembesült az emberi leleményességgel, amikor az örökösök a falon porosodó kép korát bizonygatták, ám a képet leakasztva kiderült, hogy a fal is poros a kép mögött, tehát a festmény biztosan nem régóta lóghat ott.

Ennél kellemetlenebb annak az idős férfinak az esete, aki évtizedekig gyűjtötte a festményeket, amelyeket egy ismerőse „tartott karban”. A segítőkész képkeretező azonban minden javításra-tisztításra átvett festmény helyett egy hamisat akasztott vissza a tulajdonos falára, így az örökösök a milliós remények helyett egy fillért sem kaptak a hagyatékért.

Tűzkő Péter szerint a hamisítók elleni munkát könnyíti, hogy „a vizuális kultúra gyerekcipőben jár Magyarországon”, így sok a gyatra minőségű másolat. Ennek ellenére azért a műkereskedők egy közös adatbázis létrehozását tervezik, hogy kiszűrhetők legyenek a próbálkozások.

Amellett, hogy a BÁV komoly szakértő gárdával áll ellen a hamisítók próbálkozásainak, a vevőket azzal is igyekeznek megnyugtatni, hogy az árverések előtti hetekben a tárgyakat, festményeket kiállítják. Így az érdeklődők gyakorlatilag ingyen juthatnak el múzeumba, ráadásul kézbe is vehetik és megvizsgálhatják a kiszemelt műtárgyat.

Az idei utolsó aukciók egyike november 10. és 12-e között lesz, olyan ritkaságokkal, mint Barend Gael Fogadó című festménye vagy Ferenczy Károly Ananász című, 1911-ben festett műve, de egy komplett Zsolnay-gyűjtemény is kalapács alá kerül.

Érdekesség, hogy az első tételt Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője árverezi el. A briliáns nyakék teljes bevételét a mentőszolgálat életmentő eszközeinek fejlesztésére ajánlják fel.