Ha figyelmesen olvasunk, néha egyáltalán nem hallunk

-

Szoktak sétálás közben olvasni? Ha igen, akkor ezt a hírt mindenképpen fussák végig! Brit kutatók azt állapították meg, hogy az agy korlátozott kapacitásai miatt olvasás közben gyakran egyáltalán nem hallunk hangokat.


Az agy hallás és látás során vélhetően ugyanazokat az idegi forrásokat használja. Ha egy érzékelés sok forrást vesz igénybe, akkor a másik érzékelés feldolgozását ideiglenesen elnyomja - fejtette ki a kutatócsoport a Journal of Neuroscience című szaklapban.

Katharine Molloy, a University College of London szakértője és kutatótársai arra kérték a vizsgálatukban részt vevőket, hogy képernyőn oldjanak meg bizonyos feladatokat: csoportnyi betűből kellett megadott betűt kikeresniük. Egyes feladatok könnyűek voltak, míg mások erős koncentrációt igényeltek.

A vizsgálat közben a kutatók hangokat játszottak le, és magnetoenkefalográfia (MEG) segítségével figyelemmel követték a feladatot megoldók agyi aktivitását. "A felvételek szerint az emberek nem egyszerűen ignorálták, vagy kiszűrték a zajokat, hanem eleve meg sem hallották őket" - írta le a jelenséget Maria Chait kutató.

Erős vizuális koncentrációnál a zajokat a neuronális feldolgozási láncolatban már korán elfojtotta az agy, ami a felelős agyi terület csökkentett aktivitásában mutatkozott meg. A zaj tehát tulajdonképpen sohasem jutott el a résztvevő tudatáig. "A figyelmetlenség miatti süketség jelensége mindennapi tapasztalatunk, most viszont már azt is tudjuk, mi az oka" - mondta Nilli Lavie, a tanulmány társszerzője.