Ha fekete, akkor terrorista. Ha fehér, csak egy zavarodott kölyök

-

A fehér férfi merénylőket magányos, zavarodott, mentálisan beteg fiatalnak tartják, akiket magukra hagyott a társadalom. A színes bőrű merénylőknél a helyzet sokkal egyértelműbb: ők terroristák. Dylann Roof charlestoni ámokfutása után az amerikaiak elkezdték közelebből megvizsgálni az elkövetőkre aggatott címkéiket, és tanulságos következtetésekre jutottak.


A 21 éves Dylann Roof a múlt héten beült a charlestoni Emanuel fekete metodista episzkopális templom szerda esti bibliaórájára, nagyjából egy órán át hallgatta a lelkészt, majd lövöldözni kezdett, és amikor megpróbálták lebeszélni a gyilkolásról, azt kiabálta: „Megerőszakoljátok az asszonyainkat, és elveszitek az országunkat. El kell tűnnötök!” Dylann Roof feketéket akart meggyilkolni, ezért ment fekete templomba, ahol nagy valószínűséggel a rasszista nézeteinek megfelelő áldozatokat találhatott. Kilenc embert ölt meg, köztük a templom lelkészét. Az áldozatok mindegyikébe többször belelőtt, és a gyilkosságok között ötször újra tudta tölteni a fegyverét. A vérengzés után elszökött, a rendőrök másnap kapták el egy másik államban, Észak-Karolinában.

Az amerikaiak az első sokk után elakadtak, nem tudták ugyanis, hogy mivel van dolguk, és minek nevezzék a mészárlást. Terrorcselekménynek? Gyűlöletből elkövetett bűncselekménynek? Tömeggyilkosságnak? És ezek az elnevezések kölcsönösen kizárják egymást? Esetleg mindegyik ráhúzható Dylann Roof vérengzésére? A vita azóta is tart az amerikai médiában, és mindegyik verzió támogatójának megvannak a maga érvei arra, hogy mi a helyes megnevezése a történteknek, és miért pont az.



A zavar részben annak tulajdonítható, hogy Dylann Roof fehér, az áldozatai pedig feketék. Fordított esetben, vagyis, ha az elkövetőnek sötétebb lenne a bőrszíne, esetleg muszlim csengésű neve lenne, az amerikai közbeszédbe nem furakodott volna be az a bizonytalanság, ami most tapasztalható: szinte reflexből terrorcselekményként azonosították volna be a charlestoni lövöldézést, Roof pedig azonnal megkapta volna a terrorista címkét. Így viszont inkább a mentális állapota felé terelték a vitát.

Az Egyesült Államokat megrázó történet egyik legfontosabb elágazása volt a találgatás Roof beszámíthatóságáról. A lövöldözés után a híradások szinte magtól értetődően dobták be a közbeszédbe a feltételezést, hogy Dylann Roof mentális gondokkal küzdött, amiből egyenesen következik, hogy teljes mértékben nem lehet felelős azért, amit elkövetett.



Csakhogy, kanyarodott tovább a vita, ez a reflexszerű felmentés a statisztikák alapján a fehér elkövetők kiváltsága, a feketéknél, muszlimoknál az első reakció, hogy terroristaként azonosítják őket, és fel sem merül, hogy mentálisan beszámíthatatlan magányos farkasok. A fekete Floyd Lee Corkins például 2012 augusztusában egy fegyverrel és a keresztény, konzervatív mozgalmakat támogató gyorsétteremlánc csirkés szendvicseivel lépett be a keresztény, konzervatív nézeteket hirdető Family Research Council elnevezésű szervezet székházába azzal a céllal, hogy minél több embert megöljön, és aztán az arcukba dörgölje a szendvicseket. A tervéből nem lett semmi, az egyik biztonsági őr ugyanis lefegyverezte, a hatóságoknak mégis egyértelmű volt, hogy terrorizmus miatt emeljenek vádat ellene, és 25 év börtönre ítélték a 2012-es terrorizmusellenes törvény alapján.


A mentális betegség narratíváját nagyon hamar ráhúzta az amerikai sajtó Dylann Roofra. Az FBI egyik különleges ügynöke a CNN-nek például úgy értékelte a helyzetet, hogy Roofnak minden bizonnyal mentális problémái vannak, és feltehetően nem tudta, hogy valami rosszat tesz.

Csakhogy a tömeggyilkosoknak mindössze a 22 százaléka szenved valamilyen mentális betegségben, a többiek mindössze olyan narcisztikus vagy paranoid személyiségjegyekkel rendelkeznek, mint az önelégültség vagy a sértettség. Erre jutott legalábbis Michael Stone igazságügyi orvos szakértő, aki több száz tömeggyilkos elméjébe ásott le, és májusban publikálta a következtetéseit a témában.


Más bőrszín, más reakció

Az ügy miatt önelemzésbe bonyolódó amerikai sajtó egy részének feltűnt az a furcsa reflex, hogy míg a fehér merénylőket magányos farkasként mutatják be, addig a fekete vagy muszlim elkövetők azonnal megkapják a terrorista minősítést, és míg a fehérek által elkövetett erőszak anomáliának számít, a feketék által elkövetett erőszakot általánosnak tekintik, amelyre így a teljes, az elkövetőkkel bőrszínben vagy vallási meggyőződésben osztozó közösségnek reagálnia kell. A Washington Post egyik cikke megjegyzi, hogy a feketék esetében még az áldozatok sem mentesülnek a megbélyegzés alól, és a sajtó mindenképpen megpróbál előásni valamit, ami indokolhatta az ellenük elkövetett bűncselekményt.

Például már azzal kihívják a gyilkosuk haragját maguk ellen, hogy kapucnis pulóvert viselnek, mint a 17 éves Trayvor Martin, akinek 2012-ben az önkéntes polgárőr George Zimmermann oltotta ki az életét. Felvetődött az a furcsa ellentmondás is, hogy míg az elmúlt években több olyan eset is előfordult, amikor a rendőrök fegyvertelen feketékre lőttek, addig a felfegyverzett Dylann Roofot mindenféle erőszak nélkül fogták el, és még egy golyóálló mellényt is ráadtak, nem is szólva arról, hogy a Burger Kingből rendeltek neki egy menüt, amikor azt mondta, hogy éhes.



A bűncselekmények értelmezésénél jellemzően előjön egy másik szembetűnő általánosítás. Ha fekete kiskorúak az áldozatok, a híradások hajlamosak nagykorúsítani őket, mint például a játék pisztollyal játszó 12 éves Tamir Rice-t, akit szintén egy rendőr lőtt le Clevelandben. A hírekben ő már fiatalemberként szerepelt. Közben az aurorai moziban lövöldöző James Holmest, aki 25 éves volt, amikor 12 emberrel végzett és hetvenet megsebesített, tipikus, normális amerikai kölyökként jellemezték a róla készült portrékban. A Washington Post cikke rámutat, hogy a 21 éves Dylann Roof esetében is működött ez a kiskorúsító reflex. Lindsey Graham republikánus szenátor például csak egy őrült kölyöknek nevezte.


Az amerikai hatóságok gyűlöletből elkövetett bűncselekményként (hate crime) kezelik az ügyet. A kilenc gyilkossági vádpont között egyelőre nem szerepel a terrorizmus, noha Roof a vallomásában elismerte, azért ölt, hogy „faji háborút” robbantson ki, és közben néhány Twitter-felhasználó beazonosította a weboldalát is, amelyen a fehér felsőbbrendűséget éltető esszében magyarázza el, hogy miért épp Charlestont választotta. A 21 éves Dylan Roofnak az egyik osztálytársa szerint erős konzervatív nézetei vannak, és előszeretettel sütött el rasszista vicceket. A Facebookra feltöltött profilképén az apartheidot támogató jelvényekkel pózol.


Charleston, Dylann Storm Roof, lövöldözés, tömegmészárlás, tömeggyilkosság


Történelmi jelkép

A charlestoni lövöldözés azért is szakított fel mély sebeket az amerikai társadalomban, mert a fekete templomok korábban is a fehérek felsőbbrendűségét hirdető csoportok célpontjai voltak. Az egyik legborzalmasabb támadást 1963-ban a Ku Klux Klan tagjai követték el egy birminghami baptista templom ellen. A négy kislány halálával végződő merénylet indította el aztán a polgárjogi mozgalmat. A charlestoni Emanuel templom volt az első fekete metodista episzkopális templom az amerikai délen. 1818-ban alapították, az alapítói között volt egy bizonyos Denmark Vesey, aki egy nagy, igaz, sikertelen rabszolgafelkelést is megszervezett Charlestonban. A fehérek bosszúból porig égették a templomot 1922-ben. Ha tehát Dylann Roof jelképet keresett a támadáshoz, az Emanuel templom jelentéssel teli célpont volt: nemcsak egy vallási közösség tagjainak a gyűjtőhelye, hanem egy intézmény, amely jelentős szerepet játszott a rabszolgatartás elleni harcban.


Egy terrorellenes szakértő szerint azonban a gyűlöletből elkövetett bűncselekménynél tovább kellene menniük, mert amit Dylan Roof elkövetett, az terrorcselekménynek minősül. A belbiztonsági hivatalnál hat éven át dolgozó Daryl Johnson jó ideje figyelmeztet már a belföldi terrortámadások veszélyeire, és a charlestoni merényletben az amerikai szélsőségesség megerősödésének a jelét látja. „Szimbolikus célpontot választott, és a terroristák pont ezt teszik, amikor a tettük üzenetével félelmet akarnak kelteni az emberekben. Ezért kell terrorizmusról beszélnünk ebben az esetben, és nem csak gyűlöletből elkövetett bűncselekményről.”

Az amerikai belbiztonsági hivatal 2013 januárjában tett közzé egy jelentést a szélsőjobboldali csoportok megerősödésének a veszélyeiről, és arra figyelmeztetett, hogy a hazai szélsőségesség nagyobb veszélyt jelenthet az országra, mint a külföldi iszlamista terrorista csoportok. Mivel azonban a szövetségi források túlnyomó része a külföldi veszélyek kivédésére megy el, a határokon belül működő szélsőséges csoportokról nagyon keveset tudnak a hatóságok. A statisztikák mindenesetre azt mutatják, hogy a gyűlölködésre épülő csoportok száma a 2000-es évek óta 60 százalékkal nőtt.