Gyurcsány szerint ma már jobb miniszterelnök lenne

Fotó: MTI/MTVA / Marjai János / MTI/MTVA / Marjai János

-

Olyan szituáció is adódhat, hogy újra megpróbálná. Gyurcsány a 2018-as választásról nyilatkozott. De azt mondja, továbbra sem azzal kel és fekszik, hogy kormányfő akar lenni.


„15 évvel a hátam mögött mint politikus, minden bizonnyal ma jobb miniszterelnök lennék, mint voltam 4 éves politika múlttal” - mondta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV-ben. Szerinte „lehet még olyan szituáció, amikor erre újra lesz ambíció és újra lesz lehetőség”.

Bár azt állítja, elsősorban nem ez fűti, középpártot akar faragni a DK-ből. 10 százalékon áll most a párt, 2018-ra ezt felvinné 17-18 százalékra. Azt is biztosra veszi, a többi „demokratikus ellenzéki párttal” közösen kell megállapodni a Fidesszel szembeni küzdelemről.


Az MSZP már megtalálta... Ja, mégsem

A szárszói találkozón hallotta először a Mandiner tudósítója, hogy Puch László megyei elnök, korábbi pártpénztárnok már ki is jelölte, ki legyen a következő miniszterelnök-jelölt. A választás Tóth Bertalan frakcióvezető-helyettesre, korábbi pécsi alpolgármesterre esett. Később állítólag egy kutatást is végeztek, amin szintén az jött ki, Tóth volna a legalkalmasabb. Erről már az Index írt.

Tóth később kijelentette, hogy nem ismeri ezt a felmérést, szerinte csak nyári szenzációkeltés, hogy ő lenne a következő miniszterelnök-jelölt. Azt mondta, nem gondolkodik a jelöltségen. „Hirtelen jött ez a pletyka, nem élte bele magát abba a szituációba, hogy miniszterelnök-jelölt legyen.”

Tapasztaltabb kell

Gyurcsány Ferenc azt mondta, Tóth Bertalant csak látásból ismeri, de szerinte egy tapasztaltabb jelölt jobb volna.


Bár most még minden baloldali párt verseng kicsit a többiekkel, 2016 végére, '17 elejére az együttműködés tekintetében lényegesen nagyobb rend lehet - tette hozzá a volt miniszterelnök.


Ágaskodó ambíciók

A 2014-es választás előtt Gyurcsány Ferenc az Origonak azt mondta, 2018-ban még „ágaskodhat a miniszterelnöki ambíciója”. A VS.hu-nak kis idővel később azt mondta: „egy 7-10 százalékos párt vezetője ne álmodozzon miniszterelnök-jelöltségről. Fogalmam sincs, mi lesz 2018-ban. Az teljesen rendben van, ha egy politikusnak nem hiszik el, hogy nem akar lenni valaki, ne is higgyék el neki. De ettől még van olyan helyzet, hogy valaki nem azzal kel vagy fekszik, hogy miniszterelnök akar lenni. Én nem azzal kelek meg fekszem.” Bevallása szerint már nagyon régóta.

Az ATV-ben most a szemére is vetették, nyíltabban beszél ambícióiról, mint korábban. Gyurcsány szerint „annyira hihetetlen, hiteltelen egy pártelnök és politikus szájából, hogy nekem semmilyen ambícióm nincs, köszönöm szépen, majd alig várom, hogy nyugdíjas legyek”. Viszonylag kevés karakteres politikust lát a baloldalon, szerinte ő az egyik. Azonban a jelöltséghez két dolog kell: erős belső ambíció - ez most nincs meg benne. A másik, hogy az vállalja ezt a szerepet, aki látja, hogy meg tudja szerezni 1,5-2 millió ember támogatását. Ő még itt nem tart. „Bár ott tartanék” - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.