Gyurcsányék szerint Szél Bernadett fecsegés helyett inkább dolgozzon

Fotó: VS.hu / Mudra László

-

Szél Bernadett szerint Gyurcsánynak köszönheti az ország Orbán Viktort, és az LMP ezért nem gondolkodik politikai szövetségekben. A Demokratikus Koalíció szerint viszont Gyurcsány népszerűbb, mint Szél.


„Gyurcsány Ferenc jelenléte a magyar politikában egy nagyon komoly probléma. Régi teóriám, hogy Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyszerre fog elmenni a magyar politikából. Szerintem, amíg Gyurcsány politizál, addig Orbánnak könnyű helyzete van”– mondta Szél Bernadett. Az LMP társelnöke szerint „a Gyurcsány-kormány Magyarországon olyan sebet okozott, ami által megkaptuk Orbán Viktort kétharmaddal” – írja az ATV.

„Ha ügyek mentén működünk együtt, az teljesen rendben van. Politikai szövetségkötésben azért is olyan vonalas az LMP politikája, mert nagyon szeretnénk elhatárolni magunkat azoktól a pártoktól, akik felelősek abban, hogy Orbán Viktort kétharmaddal a nyakunkba kaptuk 2010-ben” – mondta Szél. „Szerintem ügyek mentén együtt kell működni. Ha arról van szó, hogy a sajtószabadság ügye forog kockán, azt gondolom, mindenkinek el kell mondania a maga véleményét.


A Népszabadság kapcsán minden ellenzéki párt közleményt adott ki,

sajtótájékoztatót tartott, mindenki elmondta a véleményét. Az más kérdés, hogy politikailag ki hogyan gondolkodik, ezt a kettőt külön kell választani” – mondta az LMP társelnöke.



Szél szerint semmiféle politikai szövetséget nem tudnak vállalni azokkal a pártokkal, akik „az összefogáshoz” tartoznak, és ebbe beletartozik az Együtt is.


A DK több munkát javasol

„A Lehet Más a Politika azzal az ambícióval érkezett a magyar közélet színpadára, hogy képes lesz erkölcsi, politikai, emberi értelemben új alternatívát nyújtani. Azt kell, hogy mondjuk a társelnök asszonynak, hogy mai nyilatkozata alapján ez sokadszorra sem sikerült” – írja közleményében Gréczy Zsolt. A DK szóvivője szerint „a demokratikus politika lényege, hogy a végső véleményt a választók mondják ki a politikusokról”. Gréczy szerint „az összes többi csak a szokásos ‘nem lehet más a politika’ játékszabálya”.

A DK azt javasolja Szélnek, hogy „tisztességes erőfeszítéssel tegye az ország legjobb és legnagyobb pártjává az LMP-t”, amivel bebizonyítaná, hogy bírja az ország nagyobb részének támogatottságát. „Egyelőre viszont ott tartunk, hogy a Demokratikus Koalíciót és Gyurcsány Ferencet lényegesen többen támogatják, mint őt és pártját. Fecsegés helyett munkát javaslunk Széll Bernadettnek” – írta Gréczy, aki közleményében következetesen rosszul írja az LMP társelnökének nevét.