"Gyula neve kellemesen hangzik" – beindult a harc az MSZP elnökségéért

Fotó: MTI / Marjai János

-

Kezdődik a küzdelem a szocialista párt elnöki posztjáért, kérdés, kik a valódi jelöltek, és kik azok, akik csak „fölé lőnek, hogy leessen valami”. Molnár Gyula volt polgármester indulását többen nagyon várják, de még nem vallott színt. Tóbiás magabiztos, pedig többen is bírálják.


A két évvel ezelőttihez képest valódi tülekedés indult az MSZP elnökségéért: a jelenlegi elnök, Tóbiás József mellett bejelentette indulását Szanyi Tibor, a párt egyik Európai Parlamenti képviselője és Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese is. A hírek szerint a volt XI. kerületi polgármester, a párt korábbi alelnöke, Molnár Gyula is fontolgatja indulását.

Az MSZP a közvélemény-kutatásokban a Jobbikkal versenyez az „ellenzék legerősebb pártja” címéért, a teljes népességben hol az egyik, hol a másik vezet 1-2 százalékkal. Lemaradva ugyan, de erre a posztra pályázik a Demokratikus Koalíció is, melynek elnöke, Gyurcsány Ferenc ezt nyíltan meg is hirdette.

Két éve az MSZP vezetéséért nem volt nagy tolongás: kizárólag Tóbiás József indult. Saját esélyeit a versenyben most nem latolgatta: a VS.hu-nak azt mondta, „munkát szoktam magamnak adni, nem esélyt”.

Szanyi Tibor „Apa, kezdődik!” című írása után – ahol egyebek mellett azt írja, „örökségünk hatalmas, a jövőnk viszont kétséges” – a múlt szombati választmányi ülés előtt ismét megerősítette indulási szándékát. Szanyi 2014-ben egyszer már elindult elnöknek, Mesterházy Attilával szemben. Akkor vesztett. Bár van, aki szerint komolyak voltak a szándékai, más olvasat szerint csak az európai parlamenti képviselőségnek ágyazott meg.



Harangozó Tamás indulási szándékának bejelentése nem sikerült túl fényesre a pártban. A politikus egy origós interjúban jelentette be, hogy ringbe száll, és rögtön miniszterelnök-jelöltként emlegette Botka László választmányi elnököt. Ezt azonban állítólag nem egyeztette vele, egy forrásunk szerint aztán „Botka durván, kemény stílusban helyrerakta Harangozót”, aki így szinte rögtön magyarázkodásra kényszerült a párt előtt.

Az Index szerint Botka Hiller Istvánt is kiosztotta, amiért Hiller hónapokkal ezelőtt belengette, indulna a választmányi elnöki posztért. Botka Hiller bejelentése és Harangozó interjúja miatt úgy érzi, választásra akarják kényszeríteni ambícióit illetően, közben pedig a Fidesz is támadja vagyoni helyzete miatt. A lap szerint Botka minderre azt mondta a szocialistáknak: „ingyen nem lehet valaki ennyire hülye”.


Elégedetlenség és magabiztosság

Tóbiás József pártelnök munkáját párton belül – névvel vagy név nélkül – sokan kritizálják: volt olyan szocialista, aki szellemi nihilről, töketlenkedésről beszélt, más szimplán gyengének nevezte az elnököt, és bírálta amiatt, hogy keveset szerepel, „nincs jelen”. Kovács László egykori pártelnök igen élesen fogalmazott: novemberben arról beszélt, ha a jövőben is ilyen teljesítményt mutat a párt, 2018-ban be sem kerül a parlamentbe, Király József Bács-Kiskun megyei elnök pedig kizártnak tartotta, hogy ez a vezetés meg tudja oldani a párt problémáit.

Tóbiás József a kritikákra válaszul az időközi választási győzelmeket hozta fel – a 16 választás többségét szocialista vagy általuk is támogatott jelölt nyerte. „A valóság a legjobb válasz mindenre: 3 héttel ezelőtt a salgótarjáni választást nem 50, hanem 1700 szavazatkülönbséggel nyerte meg a jelöltünk. Ebben hiszek. Lehet, hogy olykor kevesebbet kell beszélni és többet dolgozni” – mondta most a VS.hu-nak.

A szocialisták megosztottak ebben: beszéltük olyannal, aki szerint teljesen téves Tóbiás értékelése: szerinte a pártelnök a salgótarjáni győzelemből azt szűrte le, hogy az MSZP felé mennek az emberek, de ez nem így van. „Ettől még nem automatizmus, hogy az MSZP lesz az alternatíva” – fogalmazott névtelenséget kérő forrásunk.

Másvalaki azt mondta, Tóbiás végig tudja vinni a következő két évet is, forrásunk őt a nem túl látványos válságmenedzselésben sikeresnek tartja. Kiemelte a megnyert időközi választásokat, és hogy a párt megkerülhetetlen lett. Szerinte a pártvezetés a valós kormányzati alternatívával adós, de ehhez „kihívó pozícióba kell kerülni”, amitől szerinte már nincsenek messze.


Tóbiás József és Molnár Gyula


Ez egy másik stratégia

Tóbiás József pártelnök a VS.hu-nak arról is beszélt, megfordult a világ: ha a társadalom megmozdul, a politikának az a dolga, hogy ahhoz viszonyuljon.

„Ma a társadalom képes szerveződni, képes kimondani, hogy nem fél, építkezni és együttműködni akar. Ebben kell megkeresni a politikának a szerepét és helyét. Ez egy másik stratégia, ehhez bátorság, erő és nyugalom kell, ez vezet oda, hogy legyen társadalmi felhatalmazása egy politikai pártnak annak a programnak a megvalósítására, amelyben a társadalom aktívan részt vesz.”

Kérdésünkre, hogy szerinte mitől lesz vonzó az MSZP, Tóbiás József azt mondta, „vonzó attól lesz, ha vonzó alternatívát kínál”. Szerinte pontosan ez a kihívás.

„Nem hatalmi alternatívát, hanem társadalmi esély alternatíváját kell kínálni, a kiváltságosokkal szemben az esélyt, amely az egyén képességén, szorgalmán és lehetőségein múlik, amelyben az államnak partnernek kell lennie.”

Bírálói Tóbiásról lehangolóan nyilatkoztak: „jólelkű ember, nagyon kedves, de sokan nem is tudják, hogy ő az MSZP elnöke”, és nem változna semmi, ha ő maradna. Másikuk szerint igazolták a hipotézist: „kipróbáltuk, milyen, ha olyan elnököt választunk, akiről előre tudni, hogy alkalmatlan. Néha szégyelled magad, hogy MSZP-s vagy.”


Szanyinak és Harangozónak a hozzájuk befutó vélemények alapján semmi esélye: Szanyiról a pártban nem hiszik el, hogy komolyan tudná csinálni, egyikük elmondása szerint Szanyi a választmányi ülésen „pofátlanul felszínes” beszédet tartott. Harangozó is komolytalan, „nagy neki a kabát”, „mögötte nem látom az erőt” – hallottuk a véleményeket.

Bár az Indexnek nyilatkozó szocialisták 55 százalék esélyt adtak arra, hogy Tóbiás folytatja, mi több olyan befolyásos párttaggal beszéltünk, akik szerint ha Molnár Gyula beszáll, viheti az elnökséget. (Neki az Indexen 36 százalékot jósoltak.)

„A Tóbiás–Szanyi–Harangozó-felhozatalban Gyula neve kellemesen hangzik” – mondta egyikük. Másik forrásunk is arról beszélt, párton belül nagy a várakozás, mert Tóbiást már „zárójelbe tették”, a másik két jelölttől pedig senki sem esett hasra, így többen azt remélik, Molnár belevág. „Van kiállása, értelmes gondolatai, amiket el is tud mondani. Vele lehet kezdeni valamit.”

Molnár hivatalosan még nem jelentette be szándékát, de a szocialistáknál be szokott válni az a taktika, hogy a párttagok figyelmét az újságban hívják fel valakire. Egyik forrásunk szerint „az előszonda megtörtént, a párt nem reagált rá rosszul”. Meglátása szerint Molnárra a büntetőügye sem vethet árnyékot: a Kúria is felmentette, ha pedig ezzel támadják, azt még az előnyére is tudja fordítani.


Ha egyáltalán indul

Nem mindenki veszi biztosra, hogy Molnár elindul, beszéltünk olyan – szintén befolyásos – párttaggal, aki nem tudta megmondani, Molnár szándéka mennyire komoly, így az esélyeit sem latolgatta. Azt nem gondolja, hogy az egész csak médiahekk, légből kapott információ lenne, de Molnár indulása egyelőre szerinte ugyanúgy találgatás, mint az, hogy a volt polgármester majd visszalép Tóbiás javára, ahogy azt a Magyar Idők írta.

A „Molnár-kérdés” hamarosan eldőlhet: az indulását valószínűsítő egyik forrásunk szerint Molnárnak technikailag egy-két hete van dönteni, hiszen még aláírásokat is kell gyűjteni, és kampányolni sem árt az elnökválasztó június 25-i kongresszus előtt. Indulásával kapcsolatban szerettük volna megkérdezni őt is, de nem értük el.

Az kérdés, lesz-e újabb jelölt: van, aki nem számol ezzel, más viszont úgy gondolja, a megyei tisztújítások után még előjöhetnek újabb elnökjelöltek. Akik Hiller visszatérésében bíztak, csalódottak lehetnek: az egykori pártelnök ugyanis korábban egyértelművé tette: nem indul az elnökségért, a választmányi elnöki posztra vágyik.