Győztes és dögös MSZP-t ígér Szanyi Tibor

Forrás: Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

Az MSZP-s képviselő mikroblogján jelentette be, hogy ismét indul a pártelnöki posztért, már programja is van.


Csak hogy a magyar tumblinép első kézből tudhassa: egy dögös, győztes pártot fogunk csinálni az MSZP-ből, s ennek érdekében elindítottam pártelnöki kampányomat

- írta Tumblr-oldalán Szanyi Tibor. Az MSZP-s politikus, aki most EP-képviselő így jelentette be, hogy ő is indul az MSZP pártelnöki posztjáért. Ezt az Indexnek is megerősítette, de a jövő heti választmányi ülés előtt többet nem volt hajlandó elárulni.

Később saját internetes oldalán közölte az Apa, kezdődik! című írásában, hogy szerinte milyen változásokra van szükség az MSZP-ben. Úgy látja, ha nem változtat a párt, a 2018-as választáson is veszíteni fog. A képviselő 8 pontban foglalta össze a legfontosabbakat, és kritizálta a Tóbiás József-féle pártvezetést: ötlettelen, rosszul gazdálkodik a párt vagyonával, rossz szövetségi politikát folytat - írta."Elég a szemlesütéses minőségű blablákból! Elég a neoliberális szirén-hangokból! Elég a piócákból!" - fogalmazott.

Szanyi Tibor nem először indul a pártelnöki székért, korábban Mesterházy Attilával is versenyzett, akkor a szavazatok 30%-át kapta meg.

Az MSZP-ben június végén lesz tisztújítás. Korábban még arról szóltak a hírek, hogy Molnár Gyula, volt XI. kerületi polgármester is Tóbiás József kihívója lehet.