Győzelemmel rajtolt a magyar válogatott

Forrás: CEV / David Silverman

-

A házigazda magyar válogatott győzelemmel kezdte a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát: Jan De Brandt együttese péntek este az észtek ellen nyert négy játszmában.


Az Érd Arénában rendezett összecsapáson az előselejtezőből érkező, papíron legkönnyebb ellenféllel kezdett a magyar csapat, amely tavaly Belgiumban 28 év szünet után szerepelt újra kontinensviadalon. A magyar válogatott az esélyeknek megfelelően az első két játszmát megnyerte, a harmadikban azonban kissé kiengedett, az észtek pedig ezt kihasználva szépítettek. A negyedik felvonásban a magyarok ritmust váltottak, és rendkívül könnyedén, magabiztosan fejezték be a találkozót.


"Az első meccsünkön mindig kicsit idegesebben játszunk, de ez egy kötelező győzelem volt. Az első játszmában jól ment a játék, a második végére viszont akadtak problémáink a támadásokkal, a harmadikban pedig nem sikerült befejezni az akcióinkat" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapjának Jan De Brant szövetségi kapitány. A belga edző hozzátette: a negyedik szett előtt némileg változtatott csapata felállásán, és mint mondta "onnantól kezdve ez már egy könnyű meccs volt".

Az Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő Európa-bajnokságra a két selejtezőtorna győztese automatikusan kijut, míg a csoportok második helyezettjei pótselejtezőn küzdenek meg egymással. Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói négyest felvonultató kvartett második helyezettjével találkoznak.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.