Gyorsítana az Iszlám Állam elleni harcon az Egyesült Arab Emírségek

Fotó: MTI/AP / Pavlosz Vrionidész

-

Az Egyesült Arab Emírségek készen áll arra, hogy szárazföldi erőt küldjön Szíriába az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció tagjaként - közölte a kormány egyik illetékese néhány nappal azután, hogy Szaúd-Arábia is hasonló bejelentést tett.


Anvar Gargas emírségekbeli külügyi államminiszter a fővárosban, Abu-Dzabiban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy hazájának már régóta az az álláspontja, hogy a dzsihadisták legyőzésére indított hadjáratban a szárazföldi erőknek is részt kell venniük.

"Nyugtalanít minket az Iszlám Állam elleni küzdelem vontatottsága" - hangsúlyozta a politikus újságírói kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy viszonylag kis létszámú erőt küldenének Szíriába, vagyis nem "katonák ezreiről" van szó.

"Olyan szárazföldi csapatokra gondolunk, amelyek mutatják az utat, kiképzéseket vezetnek és támogató erőként lépnek fel" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy mindezeknek az erőfeszítéseknek természetesen amerikai vezetés alatt kell zajlaniuk.

Csütörtökön Szaúd-Arábia hadseregének szóvivője is bejelentette, hogy a sivatagi királyság eltökélt az Iszlám Állam legyőzésében, és ha a nemzetközi koalíciót alkotó országok védelmi miniszterei a szárazföldi bevetés szükségessége mellett döntenek majd közelgő brüsszeli találkozójukon, akkor Rijád kész ehhez katonákat felajánlani.

A két szövetséges, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek az arab világ gazdaságilag két legerősebb országa, és hadseregeik a régió legütőképesebbjei közé tartoznak. Mindkét Perzsa (Arab)-öböl menti állam a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló ellenzéket támogatja, és részt vesz a Washington vezette nemzetközi koalíció szíriai hadműveletében.