Gyors reagálású ügynökség lehet a Frontex

Fotó: NurPhoto / KOSTIS NTANTAMIS

-

Az Európai Bizottság egyszerűsítene az ügynökségre vonatkozó szabályokon.


A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című hetilap arról ír, hogy az Európai Bizottság azt tervezi, a Frontex fejlesztésével kialakítanak egy közösségi határőrizeti szervezetet, így bővítik az ügynökség pénzügyi forrásait és szélesítik munkatársai – a tagállamok által delegált határőrizeti szakemberek – jogosítványait. Ez azt jelentené, hogy a Frontexet kivételes esetekben akkor is be lehetne vetni, ha az érintett tagország egyáltalán nem igényli a segítséget. Ez jelentős mértékű beavatkozás lenne a nemzeti szuverenitásba – mutatott rá a konzervatív német lap.


Jean-Claude Juncker bizottsági elnök azonban el akarja kerülni, hogy megismétlődjék a görög eset: Athén sokáig nem volt hajlandó elfogadni a határőrizethez felajánlott segítséget, és csak annak révén kért támogatást, hogy uniós partnerek kilátásba helyezték az ország kizárását a schengeni övezetből.

Németország és Franciaország támogatja Brüsszel törekvését. Thomas de Maiziere német és Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter egy csütörtöki közös feljegyzésben azt írta a bizottságnak, hogy „sürgősen tovább kell fejleszteni közös uniós külső határaink védelmét és az európai menekültügyi rendszert”, mert meg kell őrizni a schengeni rendszert. Ezért a belső határellenőrzés nélküli övezet működését szabályozó schengeni határellenőrzési kódexet ki kell egészíteni, hogy a külső határok védelmében mutatkozó „súlyos hiányosságok” esetén, a Frontex által készített „kockázatelemzés” alapján gyorsan mozgósítható legyen az ügynökség, és „kivételes estekben” önállóan is kezdeményezhessen műveleteket.

A Frontexet a mostani szabályok szerint csak akkor lehet mozgósítani, ha ezt valamely tagállam igényli, és az összes többi támogatja a kezdeményezést.

Az Európai Bizottság több modellt fontolgat a kérés nélküli Frontex-műveletek megindításának szabályozására. Az egyik lehetőség, hogy az ügynökség akkor léphet, ha meghatározott időn belül nem tesz ellenvetést egyetlen ország sem, vagy a tagországok többsége nem szavazza le az adott műveleti tervet. Egy másik lehetőség, hogy a tagállamok többségi szavazata alapján mozgósítják az ügynökséget – írta a FAS.

A Frontex bevetése külön kérés nélkül egészen a legutóbbi időkig elképzelhetetlen volt. Már az ügynökség megalapítása idején, 2003-ban készültek tervek arról, hogy a nagyrészt a nemzeti határvédelmi szervek koordinálását végző intézmény alapjaira felépítenek egy állandó uniós part- és határvédelmi testületet, de ezek a brüsszeli törekvések a tagállamok – kiváltképp Németország – ellenállása miatt elbuktak.

Most viszont már szinte valamennyi tagállam a külső határok hatékonyabb védelmét követeli, és világossá vált, hogy egyes tagállamok, mint például Görögország és Olaszország, nem tudnak vagy politikai okokból nem akarnak megfeleli ezeknek a követeléseknek – írta a FAS.