Gyors ítélet a kétéves unokahúgát kifosztó férfi ügyében

-

Ötezerért adta el a kicsi 14 ezres arany fülbevalóját.


Mint kedden megírtuk, egy homrogdi férfi saját kétéves unokahúgát fosztotta ki: eladta füléből az arany fülbevalókat. A szülők azonnal feljelentették a megtévedt rokont, a Szikszói Járási Ügyészség pedig két nappal a cselekményt követően, gyorsított eljárásban bíróság elé állította a vádlottat.

A bíróság is gyorsan döntött: kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek, és 1 év 10 hónap börtönre, valamint 1 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, aki a korábban kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés próbaidejét töltötte, így ennek végrehajtását is elrendelte a bíróság. Mivel a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

A 14 ezer forint értékű fülbevalót egyébként 5 ezerért adta el egy vevőnek, aki nem tudott arról, hogy az ékszer bűncselekményből származik – írta az ügyészség..