Gyertya helyett ballisztikus rakétákkal ünnepelne Észak-Korea

Fotó: NORTH KOREAN TV / YONHAP

-

A rezsimalapító Kim Ir Szen születésének évfordulójára kilövéssel kedveskedik népének a diktatúra.


Mindezt a Yonhap dél-koreai hírügynökség írja a szöuli kormány több forrására hivatkozva, akik azt gyanítják, az északiak egy vagy két közepes hatótávolságú Musudan ballisztikus rakétát telepítettek az ország keleti partja mentén.

A dél-koreai védelmi minisztérium is megerősítette, hogy Phenjan kilövésre készülhet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) egyik legfontosabb, április 15-i ünnepének környékén. Mun Szang Kjun, a tárca szóvivője elmondta, a hadsereg felkészült Észak-Korea ötödik atomkísérletének és ballisztikus rakéták kilövésének lehetőségére.

A szóvivő utalt arra, hogy március 15-én Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentette, hogy a KNDK nemsokára kísérletet hajt végre atomtöltettel és atomtöltet célba juttatására alkalmas ballisztikus rakétákkal.

Mun megjegyezte, hogy lehetséges a ballisztikus rakéták indítása mobil rakétakilövőkről. A kilövéseket általában megelőzi az, hogy Phenjan hajózási tilalmat rendel el az észak-koreai part menti vizeken. A KNDK ezt egyelőre nem tette meg.

A mintegy 3000 kilométeres hatótávolságú Musudan rakétákkal a dél-koreai védelmi minisztérium tudomása szerint Phenjan még nem hajtott végre kísérletet.

A Koreai-félszigeten kiéleződött a feszültség, amióta Észak-Korea az idén negyedik nukleáris tesztjét is végrehajtotta, majd nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat rendelt el ellene. Az újabb rakétakísérletek az azokat tiltó BT-határozat egyértelmű megsértését jelentenék.