Gyermekded vitába kezdtek az atléták és a kerekesek

-

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség többet költ a doppingellenes harcra, mint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség – ez a válasz Froom beszólására.


Az atlétákat tömörítő IAAF azután hozta nyilvánosságra az összehasonlító adatokat, hogy a kétszeres Tour de France-győztes brit bringás, Chris Froome bírálta az atlétákat. Az IAAF 2014-ben több mint kétmillió svájci frankot fordított a doppingminták elemzésére, míg az UCI 2013-ban közel 1,1 millió frankot. Tavaly az IAAF több mint 25 ezer, az UCI pedig 23 ezer mintát küldött laboratóriumba.

Augusztus elején a német ARD és a The Sunday Times című brit lap jelentette be, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg a 2001 és 2012 közötti időszakból, s szakértőik szerint ezek közül több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek a világversenyeken olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.

Froome-ra az örökös eltiltással sújtott amerikai kerékpáros, Lance Armstrong tett provokatív megjegyzést miután a brit kerekes a júliusi Tour de France első komoly szakaszán tönkreverte a mezőnyt. Froome válaszképp nyilvánosságra hozta doppingtesztjeinek eredményét. Honfitársa, a kétszeres olimpiai bajnok futó, Mo Farah szintén támadások kereszttüzébe került, amiért 2011-ben és 2012-ben elmulasztott két ellenőrzést, így most ő is nyilvánosság elé tárja vértesztjeinek eredményét abból az időszakból, amelyben az ARD és a The Sunday Times szerint 800 pozitív teszt született.

A két médium nagy port kavaró riportja óta az IAAF 28 atlétát fosztott meg az eredményeitől, de a neveiket nem hozta nyilvánosságra. Az ügy részleteiről itt olvashat bővebben.