Gyanús ez a vacsorameghívás – kezdődik a Titanic Filmfesztivál

-

Április 7. és 16. között rendezik a huszonharmadik Titanic Filmfesztivált több budapesti moziban. A program erre böngészhető, köztük lehet az év legjobb horrorja, és Michael Ironside is végre főgonoszként tér vissza, de erotikus thrillert, izlandi felnövéstörténetet, amerikai neonácikról szóló dokumentumfilmet, továbbá hipnotikus, megható és hátborzongató történeteket is nézhetünk az elkövetkező másfél hétben. Mi 12 filmet várunk kicsit jobban a többinél.


Turbo Kid


Na jó, ez a film feltehetően azért sokakat idegesíteni is fog, én például meglehetősen utálom a Kung Fury típusú pszeudoretróskodó poénkodásokat. Másrészt viszont az új-zélandi és kanadai koprodukcióban készült Turbo Kid brutalitásában van valami fantasztikusan bájos: olyan, mintha a Hobo with a Shotgunt keresztezték volna a BMX banditákkal és egy indie-geek romantikus filmmel egy kis költségvetésű Mad Max-utánzat díszletei között. És Michael „Zeusz” Ironside a főgonosz! Mindehhez jön a laza újdiszkós-szintiwave-es filmzene (itt hallgatható meg az egész), illetve a vaskarjából körfűrészeket kilövő és fejeket szétloccsantó gladiátor. Úgyhogy könnyen lehet, hogy Turbo Kid a fesztivál egyik legszórakoztatóbb filmje lesz. (PK)

Vetítési időpontok.


Evolúció (Évolution)


Az 54 éves Lucile Hadzihalilovic az Evolúció előtt csak egyetlen egész estés filmet rendezett, a 2004­-es, remekbe szabott Innocence-­t – alkotó­ és élettársa, Gaspar Noé szerint azért, mert mindig nagyon nehezen finanszírozható ötletei támadnak. Aki megnézi az Evolúciót, pontosan érteni fogja, mire vonatkozott a megjegyzés: a rejtélyes, álomszerű film nem azoknak való, akik egyértelmű megfejtéseket várnak. Egy szigeten játszódik, ahol minden picit másnak tűnik, mint az általunk ismert világban, főhőse a serdülőkor küszöbén levő fiú, akibe az anyja titokzatos dolgokat diktál bele, és aki elkezdi sejteni, hogy valamilyen sötét titok lappang lakóhelyén, ahol csak nők és kisfiúk élnek. Az Innocence­-hoz némiképp hasonlóan ez a hipnotikus hangulatú film is a nőiség, az anyaság, a születés és a felnőtté válás témáit dolgozza fel szimbolikus formában, de vészterhesebb és szomorúbb kicsengésű az előzményénél. (BB)

Vetítési időpontok.


Üdvözöljük Leithben! (Welcome to Leith)


Michael Beach Nichols és Christopher K. Walker dokumentumfilmje az ismert amerikai neonáciról, Craig Cobbról szól, pontosabban arról az esetről, amikor Cobb beköltözött a 24 lélekszámú, állattenyésztő-gazdálkodó családok lakta észak-dakotai városkába, birtokokat kezdett felvásárolni, majd neonácikat telepített be azzal a céllal, hogy egy fehér felsőbbrendűséget hirdető közösséget építsen ki és átvegye az irányítást a város felett. A film nyolc hónap történéseit mutatja be: a terror kibontakozását, a fegyveres konfrontációt egészen Cobb letartóztatásáig, majd a fél évvel későbbi szabadon engedését is. A Welcome to Leith nem csupán egy amerikai neonáci médiaszemélyiségnek és fajvédő mozgalmának, hanem az Egyesült Államok egyik legkietlenebb és legelmaradottabb területének is a portréja – nem tudom elképzelni, hogy ne legyen erős film. (PK)

Vetítési időpontok.


A Bigger Splash


Luca Guadagnino már többször rendezte Tilda Swintont (és hamarosan a Suspiria­ remake­-jében dolgozik vele megint), de közös alkotásaikból csak a szépséges Szerelmes lettem elérhető. Mivel azt imádtuk, nagyon kíváncsiak vagyunk friss közös munkájukra, ami egyébként ugyanabból a regényből készült, mint a '69­-es, A medence című Alain Delon-Romy Schneider ­film. Az erotikus thriller egy szerelmi négyszög körül bonyolódik: Tilda Swinton egy rocksztárt alakít, aki a pasijával (Matthias Schoenaerts) békésen nyaralgat, amikor Ralph Fiennes személyében megjelenik a színen egy zenei producer, aki egykor a szerelme volt, és hozza magával a lányát (Dakota Johnson) is. Ahogy nemcsak az egykori szerelmesek közt támad fel újból a vonzalom, hanem Johnson és Schoenaerts figurája is közel kerülnek egymáshoz, a szituáció veszélyesen feszültté válik a négy ember közt. (BB)


The VVitch: A New-England Folktale


Az elsőfilmes Robert Eggers rendezői díjat nyert ezért a filmért Sundance-en, és hát tényleg elég vérfagyasztónak tűnik. A VVitch (így írva, igen) egy mélyen vallásos, angol kálvinista családról szól, amely a tizenhetedik század elején telepszik le a zord Amerikában, egy erdő szélén. Egy nap eltűnik a kisgyerekük, felüti a fejét a boszorkányság gyanúja, a gonosz pedig szép fokozatosan rátelepszik a családra és felemészti azt. A pszichothriller és a népi hiedelmekből táplálkozó régimódi természetfeletti horror keveréke a VVitch, amelynek precizitását, hátborzongató zenéjét (Mark Korven) és atmoszféráját, illetve mesteri feszültségkeltését emelik ki a kritikák – a film feltehetően 2016 legjobb horrorjainak listáin is ott lesz majd az év végén, jó lesz moziban nézni. (PK)

Vetítési időpontok.


Apa és lánya (The Daughter)


Simon Stone, a színházi rendezőből lett ausztrál elsőfilmes Ibsen Vadkacsáját dolgozta fel szabadon ebben a családi drámában. Paul Schneider – akit elsősorban az All the Real Girlsben nyújtott érzékeny alakítása miatt imádunk – egy Christian nevű férfit játszik, aki hosszú távollét után hazatér gyerekkora színhelyére, ahol apja (Geoffrey Rush) készül feleségül venni egy jóval fiatalabb nőt. Christian találkozik egy régi barátjával és annak családjával, és ennek nyomán súlyos titkokra derül fény. Idéznénk a Variety szerzőjének jelzőit: mélyen bevonó, érzelmileg perzselő, magabiztos, zsigerileg megható. Nekünk ennyi bőven elég ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk rá. (BB)


Madárkák (Þrestir/Sparrows)


A „fesztiválkedvencek” szekciójában szerepel a Madárkák című izlandi-dán film, és úgy tűnik, tényleg jó sok díjat nyert különféle fesztiválokon. Rúnar Rúnarsson filmje egy kóristafiú felnövéstörténete, aki Reykjavíkból egy kis izlandi faluba költözik apjához és ott szembesül az élet és a fiatalkor megpróbáltatásaival és konfliktusaival. Valódi emberek, akik alkoholizmussal és egyéb hétköznapi démonokkal küzdenek és bántják egymást, vagy éppen szeretik a másikat; szomorúak, dühösek vagy éppen kicsit boldogok; közben egyszerre zord és szép izlandi tájakat látunk, fúj a szél vagy süt a nap, izlandiul beszélnek. Ennyi is elég tud lenni egy csendes, de katartikus élményhez, ha jól van megrendezve – és úgy tűnik, úgy van. (PK)

Vetítési időpontok.


A meghívás (The Invitation)


Karyn Kusama (Aeon Flux, Az ördög bújt beléd) eddig ugyan nem győzött meg minket rendezői zsenialitásáról, de A meghívás az előzetes és a külföldi kritikák alapján minimum egy tisztességes kis thrillernek tűnik, amin tényleg lehet izgulni. Főhőse egy Will nevű pasas (Logan Marshall-Green a Prometheusból), akit volt felesége, akiről két éve nem hallott, váratlanul meghív vacsorára egykori közös otthonukba. A vacsora során az ex­feleség és új férje meglehetősen furcsán viselkedik, és Will egyre inkább úgy érzi, valami nincs rendjén, és vendéglátói gonosz tervet forralnak ellene. A meghívás világpremierje a menő South by Southwest filmfesztiválon volt, az amerikai mozikban pedig éppen a Titanickal egy időben mutatják be. (BB)


Nem hiszek az anarchiában (Zdárovo i vecsno)


Jegor Letov az orosz rendszerváltás és ellenkultúra, majd a posztszovjet popzene ikonikus és ellentmondásos alakja, legismertebb zenekarának neve Grazsdanszkaja Oborona volt, erre olvasható pályafutásáról egy magyar nyelvű gyors áttekintés. A punkzenéről szóló dokumentumfilmek, játszódjanak bárhol a világban, általában eléggé hasonlítanak egymásra, másrészt azonban, ha jól sikerülnek, akkor sosem a punkról szólnak elsősorban. És épp ezért érdemes megnézni a Nem hiszek az anarchiában című orosz dokumentumfilmet, mert a 2008-ban elhunyt Jegor Letov karakterén keresztül közelebb kerülhetünk egy elképesztő méretű társadalom és kultúra megértéséhez, akár a putyini rendszeréhez is, annak ellenére, hogy a film a kilencvenes évek elejéig követi Letov pályáját. (PK)

Vetítési időpontok.


Aloys


A svájci Tobias Nölle első egész estés rendezése egy Aloys nevű magánnyomozóról (Georg Friedrich) szól, aki az apjával együtt viszi ezt az emberek megfigyelésére alapuló üzletet, majd, amikor apja meghal, mindent pontosan úgy csinál tovább, ahogy addig. A külvilággal szinte csak telefonon kapcsolatot tartó Aloys egyre elszigeteltebbé válik, amíg egy női telefonáló be nem vonja egy különös fantáziajátékba. A gondosan megtervezett képi világú, sötét, mégis játékos film atmoszféráját egy külföldi kritikus Jean-­Pierre Jeunet (Delicatessen, Elveszett gyerekek városa) alkotásaihoz hasonlította, és a film a Berlinale Panorama szekciójában elnyerte a kritikusok díját. (BB)


Bone Tomahawk


A Bone Tomahawk az egyik kedvenc tavalyi filmem volt azok közül, amiket nem játszottak itthon, de azok közül is, amiket játszottak – úgyhogy nagy öröm lesz magyar moziban látni, ahogy Kurt Russell seriff az Aljas nyolcasban szereplő arcszőrzettel szép komótosan a kannibálok nyomába ered a vadnyugaton (többek között a nagyszerű Richard Jenkins társaságában), hogy aztán a film végén borzalmas dolgoknak legyünk a szemtanúi. „Aki túléli, az is lesántul, az biztos” – írtuk S. Craig Zahler bemutatkozó rendezéséről tavaly év végén. (PK)

Vetítési időpontok.


Experimenter


Stanley Milgram 60-­as évekbeli szociálpszichológiai kísérletei azóta is a pszichológia tananyag alapvető részét képezik a világ egyetemein – habár az időközben sokkal szigorúbbá vált etikai szabályozások miatt ma már nem lehetne lebonyolítani őket. Engedelmességet vizsgáló kísérletsorozatának eredménye az volt, hogy bizonyos körülmények közt az emberek mintegy kétharmadának elég, ha egy tekintélyfigura határozottan megkéri őket, és akár ölni is hajlandók, amivel valamit megmagyarázott a holokauszt működési mechanizmusából is. Michael Almereyda (az Ethan Hawke-­féle Hamlet és a Cymbeline rendezője) filmje a tanulságos és sokat vitatott kísérletek mögött álló embert mutatja be, akit Peter Sarsgaard alakít. Mellette olyan színészek bukkannak fel, mint a Greene dokiként ismert Anthony Edwards, Winona Ryder, Anton Yelchin és John Leguizamo. (BB)


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!