Gryllus Dorka: Itthon totál el tudom veszíteni a józan eszemet

Fotó: Janine Guldener

-

Gryllus Dorkával a Víkend című thriller (kritikánk erre) bemutatóján beszélgettünk. Mesélt arról, hogy milyen volt egy végtelenül kellemetlen figura bőrébe bújnia, tizenkét órát végigüvöltöznie a filmbeli és egyben valódi férjével, hogy hogyan ferdítenek a német lapok a magyarországi menekültválsággal kapcsolatban, és hogy visszaköltözne-e Magyarországra.


Egy rendkívül antipatikus, arrogáns és karrierista nőt kell alakítanod a Víkendben. Mit mondott Mátyássy Áron, miért benned látta meg Márta figuráját?


Azt mondta, a castingon érezte bennem azt a határozottságot, keménységet, ami Mártában is van. És ez igaz is, bizonyos helyzetekben tudok nagyon határozott lenni. Viszont Márta figurája egy nagyon más szerep ahhoz képest, mint amit eddig itthon láthattatok tőlem, ezért borzasztóan örültem, hogy én játszhatom. Hálás vagyok Áronnak, hogy meglátta bennem és előhozta belőlem a mártaságot.

Kiderül a film elején, hogy Márta fejében bizonyos morális kérdések már nem merülnek fel. De ez kicsiben nagyon sok mindenkinél így van, olvastam, hogy egy átlagember is többször hazudik egy nap. Amikor például azt mondod hazafelé menet, hogy öt perc és otthon vagyok, miközben még te is tudod, hogy több van hátra. Ilyenkor egyszerűen nem akarunk konfliktust a másikkal, az emberben így nem tudatosul, hogy most éppen hazudik. Ezen a sínen viszont totál el lehet csúszni, ha a külvilágnak csak pozitív visszajelzései vannak feléd. Márta is kizárólag olyan visszajelzéseket kap, hogy nagyon jól csinálja azt, amit csinál. Sok ilyen hazugság, morális megbicsaklás után viszont szörnyeteggé vált.


A Víkendben a férjeddel, Simon Kornéllal is egy párt alkottok. Csakhogy a filmbeli kapcsolatotok gyakorlatilag romokban hever. Forgatás közben megfordult a fejedben, hogy a megjátszott sok-sok feszültség rányomja majd a bélyegét a valódi házasságotokra? Láttunk már olyat, hogy a vásznon tönkrement házasság a valóságban is válással végződött, például Nicole Kidman és Tom Cruise a Tágra zárt szemek után szakított.

Nem, ilyesmitől nem tartok. A mi kapcsolatunk dinamikája azért nagyon más. A forgatáson elő kellett hoznom magamból a szörnyet, Kornélnak meg egész nap arra kellett hergelnie magát, hogy „hú, de idegesítő ez a nő”. Persze, előfordult, hogy a felvétel befejezése után én még mindig mondtam tovább a magamét, és Kornél ugyanolyan „lászlói” ingerültségből szólt vissza, hogy „figyelj, már nem forgatunk, úgyhogy fejezd be.” Nyilván, ha tizenkét órán át üvöltözünk egymással, akkor biztosan marad ebből bennünk valami a forgatás után is. Mára sikerült azért kilábalnunk belőle.


Gryllus Dorka


Hamarosan egy másik magyar filmben, Szász Attila Félvilágában is láthatunk majd, amiben a magyar történelem egyik leghíresebb prostituáltjának, Mágnás Elzának a komornáját alakítod. Mesélnél picit a karakteredről?

A Félvilágban, ahogy az egyik szereplő nevezi, egy „banyát” játszom, Elza megkeseredett komornáját. Nemcsak a természetem olyan, mint egy boszorkáé, egyáltalán nem vagyok szép benne. Mikor megláttam magam a vásznon, meg is rökönyödtem egy pillanatra, hogy „Jézusom, hogy nézek ki”. Ez azért érdekes, mert miközben éppen benne vagy a figurában, akkor arra törekszel, hogy minél hitelesebb legyél.



Németországban jóval több produkcióban veszel részt, mint itthon. Sorozatokban, mozi- és tévéfilmekben, rövidfilmekben is szerepelsz. Nem zavar, hogy rengeteg olyan filmet készítettél már, amit a magyar közönség egyáltalán nem ismer?

Szerintem azért mindig akad olyan, ami ide is eljut. De azt is hozzátenném, hogy azért vannak olyan német filmek, amik, ha el is jutnának Magyarországra, annyira „német specifikusak”, hogy teljesen más szemmel néznék az itthoniak. Ezeket a filmeket nem feltétlenül kell itthon látni. De lehet, hogy nincs igazam.



A Rotfronttal, ahol régebben énekeltél, szeptember 12-én újra fellépsz Berlinben, és – ha jól tudom – csak vendégelőadóként veszel részt a koncerten. Ezek szerint nem ez lesz a nagy visszatérésed.

Az biztos, hogy a kisfiam mellett nem tudok állandó tagként visszaállni, a gyereknevelés is teljes embert követel. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy pár számot elénekelhetek majd a koncerten, mert azért hiányzik a banda. Tervezünk egy magyarországi koncertet is télen, és valószínűleg akkor is fellépek majd.

Hogy működik a kétlakiság, hogy itthon is dolgozol, meg kint is, hogy a férjed itthon lakik, te viszont sokat vagy Berlinben?

Bizonyos értelemben hétről hétre élünk. Mindig megnézzük előre a naptárat, hogy most ki mikor hol lesz, ki vigyáz a Somára, ki hozza őt, ki viszi. Ez a sok szervezés is a Márta-énemet teszi próbára. De most Pesten van a bázis, Soma is itt kezdett óvodába járni.

És Somát próbára teszi az ingázás?

Ezt még nem tudom, még csak három és fél éves, majd ha felnő, elmondja. Viszont észrevettem, hogy ha például a sok utazástól én rosszul érzem magam, akkor ez őt is megviseli. Például most voltam Montrealban a Félvilággal, közvetlenül előtte meg Hamburgban és Kölnben, most itthon, jövő héten pedig megyek vissza Berlinbe. Ha ettől én ideges vagyok, akkor ő is feszültebb lesz. Ha én természetesnek veszem, hogy most ide megyünk, holnap meg oda, akkor ő is természetesnek veszi. Magamon kell tehát uralkodnom, hogy megpróbáljam ezt a sok utazást egy teljesen normális ügyként eladni, és ő sem fogja gáznak érezni.



A Facebookodon kirakott posztjaid alapján azt látom, hogy nagyon érzékenyen érint téged a jelenlegi menekültválság. Sőt, egy német interjú során még el is sírtad magad.

Ne is kérdezd inkább, mert mindjárt megint elsírom magam. De jól látod, amikor megérkeztünk Montrealba, én azonnal felpattantam a Facebookra. Akkor azt mondta nekem a Döbrösi Laura (a Félvilág egyik szereplője), hogy „na, most leteszed a telefonodat, és egy napig hagyod a francba ezt az egészet, mert most itt vagyunk Montrealban és élvezzük, hogy bemutatják a filmünket.”

Mit tapasztalsz, mi a véleménye a menekültkérdésről a kinti ismerőseidnek?

Bár a magyar kormány sem reagált jól erre a problémára, én azt láttam, hogy a német sajtó is iszonyatos túlzásba esett Magyarországgal kapcsolatban, ahogy sokszor a kinti, magyar ismerőseim is. Ha az ember csak a német sajtót olvassa, akkor sokkal rosszabb kép alakul ki benne a magyarországi állapotokról, mert az szinte sosem került be a német médiába, hogy közben itthon rengeteg ember jól reagált az ügyre, és nagyon sokan mentek ki a menekültekhez segíteni. Ez abszolút nem ment át.

Azt is észrevettem viszont, hogy mi, magyarok is rosszabb képet mutattunk magunkról. A médiában és a Facebookon is jobban ostoroztuk magunkat, mint amennyire kellett volna. A csapból is az folyt, hogy milyen rossz itt minden, mindenki milyen hülye, hogy a neonácik, az ultrák így meg úgy. Az emberek egymásra mutogatnak, mindenki politikai célra használja fel ezt a problémát, ahelyett, hogy észrevennénk: egy csónakban evezünk.



Mit gondolsz, tíz év után vissza tudnál jönni egyszer Magyarországra? Tudnál újra itthon élni?

Azt vettem észre most Montrealban, hogy ott például nem tudnék élni, mert az már nagyon messze van Magyarországtól. Én ugyanis Németországból mindig hazajöttem legalább havonta egyszer, mert ami nekem itthon van, az már nem lesz meg máshol. Viszont itthon totál el tudom veszíteni a józan eszemet, szükségem van Berlinre.

Ez mit jelent?

Annyira irracionálisan kommunikálnak az emberek Magyarországon, annyira emocionálisan gondolkodnak, hogy mikor megérkezem Berlinbe, kisimul az idegrendszerem. Szükségem van arra a racionalitásra, ami a németeknél van. Mindig vissza kell mennem, hogy helyreálljon az én agyam is, mert azt érzem, hogy itthon még a saját gondolataimba is belezavarodom.