Grosjean elvesztése nagy érvágás lesz a Lotusnak

Fotó: AFP / YURIKO NAKAO

-

Pár napja jutott levegőhöz a Forma-1-es istálló, erre most megint kapkodhat utána. Egy újonc csapat tör borsot az orra alá.


Alig néhány nappal azután, hogy levegőhöz jutott a csődtől fenyegetett Lotus istálló – a Renault jelezte a felvásárlási szándékát, ezért a londoni legfelsőbb bíróság kitolta a csődeljárással fenyegető tárgyalás határidejét –, máris ismét bosszankodhat.

Romain Grosjeant jó ideig ön- és közveszélyesnek minősítették a pályán, de egy ponton úgy döntött, pszichológus segítségét kéri. Összekapta magát, bizonyított, beverekedte magát a magasabban jegyzett pilóták közé. Most éppen ez lehet a Lotus veszte.


A francia sofőrt ugyanis vinné az F1-be jövőre csatlakozó Haas istálló. Grosjean négy évig szolgálta a Lotust, a hétvégén behozta hetediknek a borzalmas körülmények közt vergődő csapat – a Japán Nagydíj hétvégéjén be sem engedték őket a pálya vendéglátó egységeibe, mert tavaly óta tartoznak a bérleti díjjal – egyik autóját, a másikkal pedig a csapattársa, Pastor Maldonado nyolcadik lett.

Ennél többet nem is kérhettünk volna tőle – fogalmazott Alan Permane, Grosjean versenymérnöke. – Jól ment az időmérőn, és tökéletesen versenyzett. Nyilvánvaló veszteség lesz, ha elhagy bennünket, márpedig úgy hiszem, így lesz majd.”

„Bármelyik csapatnak nagy értéke lehet, mert tapasztalt és gyors” – tette hozzá.

Maldonado biztosan Lotus-pilóta marad jövőre is – kérdés, ezzel mennyire vannak kisegítve –, míg Grosjean egyik lehetséges utóda a tartalékpilóta Jolyon Palmer. Közben a Haasnál Grosjean mellett a Ferrari-tartalék Esteban Gutierrez lehet a második versenyző.