Gőgös zavarta meg Burányt, ezért szavazott az MSZP a kormánnyal

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Gőgös Zoltán a legrosszabbkor kérdezett a szocialisták frakcióvezető-helyettesétől, ez zavarta meg Burány Sándort.


Az MSZP frakció megszavazta azt a jogszabály-módosítást, amely adótitokká nyilvánította, hogy melyik magáncég mennyi pénzt ajánl fel sportegyesületeknek, például az Orbán Viktor miniszterelnök által életre hívott Puskás Akadémiának. A támogatás fejében a cégek társaságiadó-kedvezményt (tao) kapnak.
Utóbb a szocialisták jelezték: tévedésből voksoltak igennel, bár a többségben lévő fideszes képviselők igen szavazataival a törvény mindenképpen átment volna.
Az országgyűlésben a határozathozatalok sűrűn követik egymást, a levezető elnök csak a benyújtott javaslat és az ahhoz kapcsolódó, számtalan módosító szöveg iktatószámát mondja be. Épp ezért a frakciókban egy személy – a szocialistáknál Burány Sándor frakcióvezető-helyettes – diktálja egy itinerből, hogy az éppen soron következő javaslatra miként kell szavaznia a képviselőknek.
– Akkora volt a zsivaj a teremben, hogy nem értettem pontosan a levezető elnök szavait, emiatt eggyel to­vább lapoztam a jegyzékemben a taojavaslatnál – magyarázta a hibát Burány a Borsnak. – A következő pe­­dig éppen egy támogatott javaslat volt. Ezért jeleztem az igent.
Gőgös Zoltán képviselő elismerte: ő is bűnös volt a szavazásnál. – Megzavartam Burány Sanyit egy kérdéssel, ezért igent jelzett – vallotta be Gőgös.