Giró-Szász megmutatta Tarsoly Csaba Orbánhoz címzett levelét

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás / MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége volt. Az államtitkár magával hozta azt a levelet, amelyet a Quaestor-vezér március 9-én küldött el Orbán Viktornak. A levelet felolvasni nem, csak nagy vonalakban ismertetni lehetett.


Giró-Szász azt mondta, hogy a műsoridő nem lenne elég a levél részletes ismertetéséhez, de egyébként meghatalmazása sincs a miniszterelnöknek címzett levél felolvasására. Az államtitkár a belső zsebből előhúzott levelet előbb pár másodpercre mutatta meg a videóban, majd később át is adta az őt kérdező Mészáros Antóniának. Giró-Szász kiemelte, hogy a levelet március 9-én keltezték, azaz Tarsoly Csaba pontosan akkor tájékoztatta Orbán Viktort a brókercég problémáiról, amikor a jegybankot is. Hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor tizennégy nappal korábban, a február 25-i kormányülésen rendelte el azt, hogy a minisztériumok vonják ki forrásaikat a brókerházaktól (kiemelte, hogy nemcsak a Quaestorból, hanem az egész brókerszektorból). Hogy miért csak az utolsó pillanatban vette ki a külügyi tárca végül is az adófizetők pénzét a cégcsoportból, és miért vártak február 25. óta ezzel a lépéssel, az államtitkár azzal magyarázta, hogy a tárcáknak át kellett tekinteniük az alájuk tartozó háttérintézményeket, és csak ez után tudtak intézkedni.


Az államtitkár az interjúban visszautasította a bennfentes információkról szóló állításokat, szerinte mindez alaptalan rágalom, amelyet politikai szándék vezérel. Giró-Szász András azt mondta, hogy Tarsoly Csaba a kétoldalas levél első oldalán tájékoztatja a brókercég helyzetéről a kormányfőt, míg a második oldalán megoldást javasol. Az államtitkár szerint Tarsoly Csaba ebben a levélben tájékoztatta először Orbán Viktort.

A dokumentumban a Quaestor tulajdonosa jelezte, hogy öncsődöt kíván kezdeményezni, és hozzátette, a társaságnak 300 milliárd forintnyi jövő értékű meglévő ingatlanjai és befektetései vannak. A levélben tudatta azt is, ezzel szerinte elkerülhető lenne 50 ezer ügyfél megkárosodása, és megőrizhető lenne mintegy 800 munkahely, valamint a pénz- és a tőkepiac iránti bizalom – derült ki a beszélgetésből.