Gerrard tombolt örömében az első Los Angeles-i gólja után

Fotó: AFP / FREDERIC J. BROWN

-

Steven Gerrard megszerezte első gólját a Los Angeles Galaxy színeiben az amerikai bajnokságban.


A Liverpool volt sztárja az 57. percben talált be az FC Dallas ellen, ezzel csapata 3-1-re vezetett, majd 3-2-re nyerte meg a meccset. A Galaxy másik két gólját szintén két nagy sztár, Giovani Dos Santos és Robbie Keane szerezte.

A 35 éves Gerrard a nyáron szerződött az MLS-be, júliusban debütált, azóta nyolc mérkőzésen lépett pályára. A mostani gólja utáni ünneplése elárulta, mennyire sokat jelent, hogy végre sikerült betalálnia az új csapatában, noha korábban arról is nyilatkozott, mennyire élvezi, hogy lényegében ismeretlenként, nyugodtan sétálgathat Los Angelesben.



Győzelmével a Los Angeles 50 pontos és két ponttal vezeti a tabellát a nyugati főcsoportban a Vancouver Whitecaps és a New York Red Bulls előtt.