George Lucas 180 fokos fordulata néhány napon belül

Fotó: AFP / JUSTIN TALLIS

-

A Star Wars alkotója először stricinek nevezte a filmstúdiót, utóbb azonban visszakozott, és a mű őrzőjének hívta a Disney-t.


George Lucas maga is úgy ítélte meg, hogy nem megfelelő kifejezést használt. Az író néhány nappal ezelőtt még arról beszélt egy interjúban, hogy a Star Wars egy szappanopera, amely nagyszülőkről, szülőkről és gyermekekről szól, nem pedig űrhajókról. Ez a hozzáállás azonban nem tetszett a Disney-nek, ezért elváltak útjaik. Lucas azt is mondta, hogy nagyon kötődik a filmjeihez, mintha csak a gyermekei lennének, majd hozzáfűzte:



Aztán eladtam őket striciknek, és hát...


A Guardian tudósítása szerint az alkotó most azonban visszakozott, és azt mondta, hogy félrebeszélt, és nagyon alkalmatlan hasonlattal élt, amiért bocsánatot kér. Sőt még azt is hozzátette, hogy a Disney-t azért választotta annak idején, mert éppen a társaság iránti nagy tisztelete jeleként helyezte a filmstúdió vezetőinek mint egyfajta őröknek a kezébe a Star Wars jogait.


Lucas azt is mondta: világossá akarta tenni érzéseit, azt, hogy elégedett, amiért a Disney-nél vannak a franchise-jogok, és ezzel ilyen sikereket értek el. Lenyűgözte a kasszasiker is, és nagyon büszke Az ébredő erő rendezőjére és producerére, J. J. Abramsre és Kathleen Kennedyre.