Fradi-ultrák: történelmi esélyre mondott nemet Kubatov Gábor

Forrás: FradiMob Facebook

-

A klubvezetéssel szemben álló szurkolók amondók, nem köthettek elvtelen kompromisszumot. Közzétették a tárgyalások során megfogalmazott követeléseiket, illetve az általuk tett ígéreteket is.


A Ferencváros vezetősége kedden jelentette be, hogy sikertelenül zárultak a tárgyalások a klub mérkőzőseitől magukat távol tartó szervezett szurkolói csoportokkal. A Fradi Tábort képviselő Szurkolók Személyiség Jogok nélkül csoport Facebook-oldalán most nyilvánosságra hozta azt a kilenc pontot amivel ők tárgyalóasztalhoz ültek. Ezek egy része a követeléseiket fogalmazza meg, egy másik része pedig az általuk vállalt feltételeket.

A dokumentumhoz mellékelt kísérőszövegben az ultrák leszögezik


minden tőlünk telhetőt megtettünk volna, hogy a stadion lelátóin számon kérhetően, írott formában egyértelműsítve, a várt/elvárt rend és biztonság uralkodjon.

Annak bizonyságára, hogy képesek maguk között a rend fenntartására az elmúlt két évben szervezett, és rendbontás nélkül lebonyolított megmozdulásaikat hozzák fel példaként.

Az ultrák szerint „történelmi esélyre mondott nemet Kubatov Gábor”, továbbra is elnapolva, hogy létrejöjjön a megegyezés, és végre helyreálljon “a vezetés által felmondott egysége csapatnak, klubnak, szurkolóknak”.

A szurkolók által tett nyilatkozat, hogy kiemeli, hogy alapvetően egyetlen dolgot szerettek volna elérni: „olyan feltételek mellett járhassunk meccsre, mint az összes egyéb csapat szurkolói Magyarországon. Vagy legalább azt megközelítőek mellett”.


Az ultrák által megfogalmazott kérések


Emellett olyan kéréseket fogalmaztak meg, mint a klub hagyományos szimbólumainak visszaállítása és azok használata, intézményesített klub-szurkolói viszony, a biztonsági szolgálat működésének átláthatósága, szólásszabadság a stadionon belül, és természetesen a vénaszkenner (amiről az Egyenlő Bánásmód Hatóság csütörtökön mondta ki, hogy nem diszkriminatív) eltörlése, valamint az, hogy legyen fakultatív a szurkolói kártya.



Az ultrák a maguk részéről vállalták, hogy nem lesznek verekedések a szektoraikban, nem inzultálják azokat a drukkereket, akik a klub jelenlegi szabályai szerint járnak meccsre (azaz „szkennelnek”), betartják a klubbal közösen megállapított szabályokat, továbbá részt vesznek a klub pozitív szurkolói kampányaiban.