Fontos csapást mértek a Boko Haramra Nigériában

Fotó: AFP / FLORIAN PLAUCHEUR

-

Elfoglalta a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezettől az észak-nigériai Borno szövetségi államban található Damaszak várost Csád és Niger közösen felállított hadereje - közölte hétfőn a csádi hadsereg egy katonai forrása.


A Boko Haram legalább kétszáz fegyveresét ölték meg a városért folyó harcban. A csádi hadsereg tíz elesett katonájáról és további húsz sebesültjéről tájékoztatott. A várost a terrorista csoport 2014 novemberében foglalta el – akkor ötven embert megöltek és másik háromezret kényszerítettek menekülésre.


Katonai források vasárnap közölték, hogy a nigeri és a csádi hadsereg aznap légi és szárazföldi offenzívát indított a Boko Haram ellen Nigériában. A neve elhallgatását kérő illetékes arról tájékoztatott, hogy kora reggel indították meg a támadást Niger délkeleti részéből kiindulva, és két irányból nyomulnak előre Bosso térségében.

Egy nigeri rádió beszámolója szerint egy több mint kétszáz járműből álló menetoszlopot láttak a határ felé tartani, a katonai konvojban gépfegyverekkel felszerelt terepjárók, páncélosok, mentőautók, tartálykocsik és kamionok voltak.

Edgard Alain Mebe Ngo'o kameruni védelmi miniszter hétfőn közölte, az offenzíva során a kameruni katonák az ország Nigériával közös határát fogják őrizni, hogy megakadályozzák a Boko Haram fegyvereseinek a menekülését. A szélsőségesek ugyanis Kamerun területét használták menekülési és utánpótlási útvonalnak.

Az iszlám szélsőséges szervezet szombaton hűséget fogadott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetnek, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria jelentős részét, és ezeken a területeken tavaly kikiáltott egy "kalifátust". A hűségesküről Abubakar Shekau, a Boko Haram vezetője adott hírt a szervezet Twitter-profilján.

A hír hallatán a nigériai kormány nagyobb nemzetközi segítséget kért a Boko Haram elleni harchoz. A hatóságok attól tartanak, hogy a nagyrészt Nigéria északkeleti és a környező országok határ menti területeire korlátozódó konfliktus nemzetközivé válik. A nigériai dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki.