Folytatódik a szombathelyi futballkomédia

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Földi Imre

-

Jogi problémába ütköztek a Haladásnál, nem tudtak szerződést bontani Szentes Lázárral. Pintér Attila már nem esélyes a vezetőedzői posztra.


Bár hétfő délután Szentes Lázár maga jelentette be, hogy kirúgták a Szombathelyi Haladástól, még mindig ő a vezetőedző a Vas megyei csapatnál – írja a Rangadó.hu-ra hivatkozva az NSO.


Amint arról márciusban beszámoltunk, Illés Béla és Halmai Gábor – jóval áron alul – megszerezte a Haladást működtető gazdasági társaság többségi tulajdonrészét, ám a változást máig nem jegyezték be a cégbíróságon. Éppen ezért edzőkérdésben nem az új vezetés, hanem a régi dönthet, azaz az önkormányzat, amelynek hivatalosan még mindig többségi tulajdona van. A taggyűlésen megjelent alpolgármester, Koczka Tibor azonban nem kapott erre felhatalmazást a városi közgyűléstől, így valójában nem rúgták ki Szentes Lázárt. Pénzbüntetést viszont kiszabtak rá: háromszázezer forintot vonnak le júliusig járó fizetéseiből.

Noha még van edző, de a taggyűlés felhatalmazta Szabó Miklóst, hogy tárgyaljon a potenciális jelöltekről – ezt már a Szombathelyi Swietelski-Haladás hivatalos, VAOL.hu-n futó honlapja írja. Itt az áll, hogy a posztra Horváth Ferenc, Kuttor Attila, Mészöly Géza és Kis Károly esélyes, azaz a korábbi sajtóinformációkkal ellentétben Pintér Attila és Véber György nem.


Frissítés (10:25):

Két-három edzővel állunk tárgyalásban, addig Kuttor Attilát neveztük ki ideiglenes vezetőedzőnek. A kedd délelőtti tréninget már Kuttor irányította. Reményeink szerint egy-két napon belül kiderül, ki lesz a Haladás edzője” – nyilatkozta Illés Béla a Haladás honlapjának. A portál azt írja, Horváth Ferenc nem vállalta a munkát.


Lájkolj minket a Facebookon!