Földárverések: átgondolt gazdaságpolitika vagy a haverok kifizetése?

VS.hu

Ha az eddigi ütemben nő a termőföld ára, akkor 2020-ra kétszer akkora vagyon lesz az árverések nyerteseinek a zsebében, mint a befektetésük. De kik ők, és jó-e ez nekünk?


Az nem is kérdés, hogy az Orbán-kormány 2010 óta újult erővel vágott bele a tulajdonviszonyok újraszabásába. A társadalombiztosítás kereteibe irányította át és állami kézbe helyezte a magánnyugdíjpénztárakban összegyűjtött vagyont. Állami koncesszió lett a dohánykereskedelemből és a szerencsejátékból. Állami kézbe került számos közszolgáltatás és bank.

A termőföld esetében pedig előbb csak az állami birtokok bérlői cserélődtek ki, most pedig az utolsó állami szántók eladása is megkezdődött. Az a kérdés, hogy a végén ez az újraelosztás a gazdaság és a társadalom egészének vagy csak egy szűk csoportnak a javát szolgálja.

Az Orbán-kormány gazdaságfilozófiája azon alapszik, hogy a középosztály tagjait kell erősíteni ahhoz, hogy azután ők felkészültségükkel, tettrekészségükkel kellő húzóerőt jelentsenek a gazdaság egésze számára. A várakozások szerint ennek eredményeként munkahelyek létesülnek, profit termelődik, a módosabbak több pénzt költenek a boltokban, több szolgáltatást vesznek igénybe, ami viszont már a szegényebbek számára is megélhetést nyújt.

Konkrétan a földügyre lefordítva a kormányzati kommunikációt, ez azt jelenti, hogy a kisgazdaságokat és az agrárközéposztályt akarják megerősíteni.



De tudjuk-e egyáltalán, mi folyik egy kisgazdaságban, vagy kik alkotják az agrárközéposztályt? Manapság kisgazdaságokban állítják elő az élelmiszereket? Életképesek a kisgazdaságok?

Sokak szerint igen. Csakhogy ehhez egy olyan szót kell a szánkra venni, amelyet az ötvenes években nemcsak lejárattak, hanem – az erőszakos bekényszerítés miatt – egyenesen vér tapadt hozzá.

Ez pedig a szövetkezet. Próbálkoztak ezzel már az elmúlt évtizedekben is. A kisgazdák felélesztették a hangyaszövetkezeteket, a fideszesek aktívak voltak a TÉSZ-ekben (termelési és értékesítési szövetkezetek), de egyik formációnak sem sikerült áttörést elérnie.

A zöldségesnél girbegurba, földes krumpli van a hálóban, ha az van ráírva, hogy valamelyik TÉSZ a származási helye, miközben tömegesen a nagybirtokok termékeit vásároljuk. Mizo-tejet iszunk, esszük a Pick-szalámit, és Csányin kívül olvasunk még néhány agrárvállalkozóról Leisztingertől Simicskáig, aki a megművelt földek után milliárdos agrártámogatásokat söpör be az uniótól. Vagyis úgy tűnik, eddig valóban nem a kisgazdaságoké volt a döntő szó.



Amikor Ángyán József kilépett a Fideszből, a vita tárgya akkor is a szövetkezet volt. Az agrárszakember úgy látta, a kormánypárt nem azt teszi, amit ígért, vagyis nem a kisbirtokosok szövetkezésen alapuló mezőgazdaságát építi, hanem a kevés embert foglalkoztató nagybirtokok diktátumainak kedvez az intézkedéseivel.


Legalábbis elgondolkoztató, ha még ő is így látja.

A baloldali pártok – vérmérsékletüktől függően – vagy szinte kizárólagosan a helyi kistermelők, biogazdaságok világát szeretnék erősíteni, vagy a hagyományos agrárbárók szövetkezeteit élesztenék fel. Szavakban mindenesetre egyaránt a vidék megtartó képességét és a munkahelyteremtést tekintik elsődlegesnek. Azt mondják, az új földosztás olyan agrárgazdaságokat ver szét, amely jelenleg több száz, az idénymunkák esetében pedig akár több ezer embernek ad munkát helyben.



Elavult szó, de ma is használják, hol a háború előtti időkig, hol csak a szocializmusig visszanyúlva: agrárcselédség vagy agrárproletariátus. Éppen ez a legkiszolgáltatottabb réteg az, amely az elmúlt évtizedekben végképp padlóra került a magyar társadalomban. A vidéki fiatalok számára szinte csak az elvándorlás maradt – már akinek legalább annyi tőkéje van, hogy ezt megtegye, és így nem kényszerül bele egy gettóba.



Tény, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája nem kedvezett nekik: sem a szociális földprogram nem jutott nagyobb támogatáshoz, sem a közfoglalkoztatás nem jelentett alternatívát, sőt alkalmanként még az idénymunkából is kiszorította őket, egyenesen munkaerőhiányt okozva a piaci alapon működő agrárgazdaságoknak. 2004 óta százmilliárdok mentek el a hátrányos régiók felzárkóztatására az európai uniós forrásokból, anélkül, hogy az ország keleti vagy déli régiói a legkisebb mértékig is nyomukba eredtek volna a közép-magyarországi régiónak vagy a nyugati határszélnek.



A zöldgazdaságot ugyan kiszorították a mezőgazdaságból – részben az alacsony olajárak miatt –, így a hagyományos élelmiszer-alapanyagok helyére nem vetettek például energiafüvet, de azt a vitát továbbra sem sikerült megnyugtatóan lezárni, hogy hatalmas kukoricatáblák határozzák-e meg a magyar agráriumot, vagy a több dolgos emberkezet igénylő kertgazdaságok.

Kertészetek sok-sok ízes zöldséggel, gyümölccsel – milyen finom is az! Aki evett már Németországban a kerekdedségétől majd’ kicsattanó paprikát és a hazai fóliasátrakban és napon érlelt termést egyaránt, az tudja, miről beszélek.

Az nem is vitatható, hogy külföldi földtulajdonosok eddig is voltak és ezután is lesznek Magyarországon. Ezen sem a zsebszerződések büntetése, sem az állami földek eladása nem segít. Hollandiában például állami tulajdonban van minden föld, és jól elvannak a termelők, de megfelelő szabályozással az sem biztos, hogy a külföldi tulajdonos rabolná ki a vidéki magyar munkaerőt.



Egy átlagember számára egyelőre alapvető kérdésekre nem látszik a válasz. Kik kerültek és kerülnek helyzetbe az állami földbérlet-pályázatokkal és a földárverésekkel? Tudás és tőkeerő szempontjából életképes gazdaságokról van-e szó? Több vagy kevesebb munkahelyet nyújt-e az új bérlői, tulajdonosi kör? Megfelelő mennyiségű és finom magyar áru várható-e az új gazdasági struktúrától? Miközben a haszonélvezők körének átszabására koncentrálunk, marad-e kellő figyelem arra, hogy a hazai agrárium alkalmazkodni tudjon a környezetéhez: a közös uniós agrárpolitika változásaihoz, a világ növekvő fogyasztói igényeihez és a klímaváltozáshoz?


Talán a vitacikkekből választ kapunk néhány kérdésre.


Az öntözött termőterület aránya 2013-ban

A klímaváltozásra aligha felkészült az 1,4 százalékos arány. Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet


Földárverések: átgondolt gazdaságpolitika vagy a haverok kifizetése?


Átgondolt politika
Haverok kifizetése

SZAVAZAT UTÁN