Finnország bezár 18 menekültközpontot

Fotó: AFP / BULENT KILIC

-

Olyan kevesen akarnak náluk maradni, hogy nincs értelme ennyi létesítménynek.


Négy állandó központot a fővárosban, Helsinkiben, Kuusamo, Lappaja:rvi, Suonenjokiban zárnak be augusztus végéig. Emellett 12 ideiglenes központnak nem hosszabbítják meg a menekültek elhelyezésére szóló szerződését. Beszüntetik egyben a fiatalkorúak számára fenntartott befogadó helyeket az ország déli részén fekvő Lahtiban, illetve a nyugati Kyröskoskiban tavasszal-nyáron. Mintegy háromezer menekült számára létesített befogadói helyet számolnak.

A bevándorlási szolgálatnál hangsúlyozták, hogy a finn menekültközpontok kihasználtsága jelenleg 85 százalékos. Januárban öt menekültközpontot zártak be különböző településeken, rá egy hónapra pedig további ötöt. Korábban a finn belügyminisztérium több tucatnyi központ bezárását helyezte kilátásba.

A szolgálat adatai szerint 2015-ben mintegy 32,5 ezer migráns érkezett az országba főképpen Irakból. Két évvel korábban, 2014-ben négyezer volt a menedéket kérők száma. A migránsok többsége a svéd-finn határon át érkezett, míg voltak olyanok, akik Németországból komppal keltek át Finnországba, illetve Oroszországból Lappföld körzetében lépték át a határt.