Figyi, főnök! Azt mondtam már, hogy börtönben voltam?

Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi

-

HÁTTÉR

Munkát keresni és főleg megtartani extra erőt kíván azoktól, akik a börtönből szabadulnak. Mi vár azokra, akik lyukas önéletrajzzal, ismerősök nélkül állnak neki a lehetetlennek, és megkapják, hogy már a nézésükön, mozgásukon is látszik, hogy börtönben voltak? Három volt rabbal és segítőikkel beszélgettünk.


„Nem lehet általánosítani, hogy kinek sikerülhet a megkapaszkodás a kinti életben, és ki csúszik idővel vissza” – mondja Mészáros Mercedes. Ő annak a Váltó-sáv Alapítványnak a szakmai vezetője, amelyik a büntetés-végrehajtási intézetekben élők képzésével és a szabadultak elhelyezkedési lehetőségeinek segítésével foglalkozik.

Három évvel ezelőtt az alapítványuk egy szakácstanfolyamot szervezett a börtönökben, mivel azt tapasztalták, hogy a vendéglátás az a terület, ahol a priusz, a tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya sem jelent falat annak, aki dolgozni szeretne. Az egyéves képzéssel nem az volt a cél, hogy a bent lévők jobban érezzék magukat, hanem a kikerülés után az új életmódra való átváltáshoz adott segítséget.



„Bőrlenyúzós az élet”

Zsolt iszonyú erőfeszítéseket tesz azért, hogy – a saját szavaival –„föl tudja venni a kinti életet, és örökre letegye a bentit”. A Budapesti Fegyház és Börtön lakója volt körülbelül két évig, rablásért és testi sértésért ítélték el. Egy séta alkalmával látta meg a plakátot, amelyen a Váltó-sáv ezt a bizonyos, EU-s pénzből finanszírozott szakácstanfolyamot hirdette meg. Még a zárt láncú tévéadás képújságján is alaposan elolvasta a hirdetést, majd találkozott az alapítvány munkatársaival, és úgy döntött, vesztenivalója nincs, belevág a tanulásba.

„Nehéz az élet úgy, hogyha senki nem látogat, és belegondolsz, hogy nincs kapcsolatod a szabadulás után a kinti világgal. Ráadásul nekem szakmám sem volt, és hihetőnek tűnt az, amit a váltó-sávosok mondtak.” Vállalta, hogy részt vesz a tankonyhában a gyakorlati, a tanteremben pedig az elméleti oktatáson. Zsolt ezen felül – szintén az alapítvány jóvoltából – jogosítványt is szerzett, és elkezdte az esti gimnáziumot is.

2012 végén, körülbelül 30 ezer forintos rabkeresettel a zsebében szabadult. Másfél év alatt öt munkahelyen fordult meg. „A szakács jó szakma, csak bőrlenyúzós az élet” – Zsolt ezt hamar megtapasztalta. Nagynevű, budapesti étteremláncoknál töltött hónapokat, de vagy a pénz volt kevés, vagy a kollégákkal/főnökkel nem jött ki jól. „Mindig tovább kerestem a helyet, mert valamit kell csinálni, nem lehet egy helyben ülni, és bent eldöntöttem, hogy vissza már nem kerülök” – mondja.

Az egyik netes apróhirdetési újságban bukkant rá a jelenlegi munkájára. Fél éve dolgozik napi 10 órán felüli óraszámban. A mostani munkahelyén ismerik a múltját, de korábban nem mindenhol árulta el azt.


Volt, aki meg se lepődött, amikor kiderült, mert állítólag látszik rajtam, a mozgásomon, a nézésemen a börtönélet

– állítja Zsolt, hozzátéve, hogy igyekszik távolságot tartani a kollégákkal, hogy ne alakulhasson ki feszültség. „Kezdem tanulni, hogy kinek mit mondhatok. A beszéd általában bajt szül, és mivel jó helyem van, és szeretem a munkámat, így intézem ezt a dolgot.”


Üres sorok az önéletrajzban

A börtönben töltött időszak nem számít biztosítási jogviszonynak, de tb-ellátottságot lehet vele nyerni. Ez egyfelől előny, másfelől viszont gyanús: arról árulkodik, hogy az ember úgy szerzett tb-jogosultságot, hogy közben lyukas az önéletrajza. Márpedig, ha valaki büntetett előéletű, az sok pozíció betöltését megakadályozza. Hiába alkalmas valaki egy összeszerelő üzemben a munka elvégzésére, ha nincs tiszta erkölcsi bizonyítványa, nem nagyon veszik föl. Mészáros Mercedes szerint ezt részben úgy lehet megkerülni, ha az embernek sikerül a próbaidő alatt kellően pozitív képet kialakítania magáról és a munkájáról, amit a tényleges munkaszerződés megkötésekor az erkölcsi bizonyítvány vagy a tb-kiskönyv által leleplezett priusz sem rombol szét.

Az álláskeresésnél pedig azt a technikát javasolja, hogy a többéves üresjárat helyett a börtönben működő külső foglalkoztató cég nevét írja be a pályázó. A szakembernek ugyan pontos képe van arról, hogy az a bizonyos cég mit is jelent, de egy mezei munkáltató nem biztos, hogy tudja, hogy például a váci börtönben egy nyomda is működik.


Ezt támasztotta alá Fülöp Zsuzsa is. Ő a toborzással-kiválasztással foglalkozó Manpower Magyarország Kft. szakmai vezetőjeként futott bele olyan esetekbe, amikor a partnerük erkölcsi bizonyítványt kért, vagy amikor a kiválasztás folyamán néhányan színt vallottak.

Azt tapasztalta, hogy amíg lehet, a szabadultak titkolják a helyzetüket, és fizikai munkánál például azzal magyarázzák az önéletrajzi lyukakat, hogy nem voltak bejelentve. Ha viszont ezek után mégis be kell mutatniuk az erkölcsi bizonyítványt, akkor mindenképpen lebuknak.


„Kinti ember nem is tudja, hogy milyen rossz az elzártság”

Ilyen lyukat kellett először befoltoznia Róbertnek, amikor elkezdett a szabadulása után állást keresni. Vendéglátó-ipari érettségijével könnyebben mondhatta, hogy külföldön töltötte az elmúlt időszakot. Két és fél év után 2010 végén szabadult. Első és reményei szerint az utolsó eset volt, hogy csoportos rablás miatt elítélték. Szerte az országban mindenféle büntetés-végrehajtási intézményt megjárt, míg végül Baracskáról szabadult.


Ha valakinek senkije sincs, akkor nehéz az újrakezdés

– állítja ő is, bár most úgy látszik, sikerült munkát találnia, és talán meg is tudja tartani. Több mint egy éve legalábbis ugyanott dolgozik.

Igaz, Zsolthoz képest neki talán könnyebb dolga volt. Tanultabb, szabadulása után nem akart visszamenni vidékre, és ami a tapasztalatok szerint különösen fontos: nem roma. Nincsenek tipikus börtöntetoválásai, nincs nagyon kigyúrva. Saját bevallása szerint róla nem is feltételeznék a múltját. Három év alatt négy helyen dolgozott, és sehol nem kértek tőle erkölcsi bizonyítványt. Most eladó egy kis üzletben, a munkáját szereti, ahogy ő mondja, szeret emberekkel foglalkozni. A munkahelyén senkinek nem tárta fel a múltját, és ő is lezártnak tekinti azt az időszakot. „Bár nem olyan szörnyű a börtönélet, ahogy az a filmekben van, de a kinti ember nem is tudja, hogy milyen rossz az elzártság” – emlékszik vissza.


Váci börtön, büntetésvégrehajtás, fogvatartott, integráció, börtönmunka


A legnehezebb dolguk a hosszú ítéleteseknek van, akik minimum öt évig raboskodnak. Számukra szinte esélytelen a belső képzés, hiszen már olyan mértékben átíródtak a viselkedési szabályaik, hogy nagyon nehéz a kinti beilleszkedésük. Sokszor pedig az is előfordul, hogy valaki kikerül, majd a hétköznapokat felőrlő robot veszi el a kedvét a megjavulástól.

Mészáros Mercedes szerint a munkaerő-piaci körülmények is folyamatosan romlanak. Állnak az építkezések, vidéken pedig a helyi szegények süllyedtek le arra a szintre, ahol régen a napszámos feketemunkások voltak, akik közé bekerülhetett egy-egy börtönviselt ember.

Több irányból kellene támogatni ezt a folyamatot ahhoz, hogy sikeressé válhasson – véli a szakember. Sokan nem gondolnak bele, hogy egy évekig eltartó büntetési eljárás során a már elindult beilleszkedést mi minden nehezíti. Például az egyre inkább hazai gyakorlatnak is számító házi őrizet vagy lakhelyelhagyás is.

Ebből a szempontból Péter esete is tanulságos. Ő egy vidéki, úgynevezett leghátrányosabb helyzetű településen él. Házi őrizetben volt fél évig, majd újabb fél évig lakhelyelhagyási tilalom vonatkozott rá, korábban pedig a Gyűjtőben – a Budapesti Fegyház és Börtönben – töltött 22 hónapot. A most 29 éves férfi először 16 évesen került börtönbe. Fiatalkorúként főleg verekedésért, illetve csalásért ítélték el. Most is csalás, sikkasztás és okirat-hamisítás miatt folynak eljárások ellene, de ítélet még egyetlen vádpontban sem született.


„Mit tudok én kidomborítani?”

Szakmát – és ezzel munkahelyet – csak most, a munkaügyi hivatal helyi kirendeltségének szervezésében, szintén egy EU-s pályázat keretében szerzett, de ért a számítógéphez, és jól kommunikál.

„Nyomasztó volt, hogy a legtöbb munkaadó kéri az erkölcsi bizonyítványt, és akkor még a lakhelyelhagyási tilalom miatt a város határait sem léphettem át” – emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre. Hetente kétszer kellett a rendőrségen megjelennie, ami egy kisvárosban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, nehezen titkolható. Hetente járt a helyi családsegítő központ egyik munkatársához is életvezetési tanácsadásra, de nem sok jóval kecsegtették. „Azt mondták, hogy aki csak teheti, elmegy ebből a városból.” Életében először, 27 évesen elment a munkaügyi központba, hogy milyen lehetőségei vannak. Közben meg azon töprengett: „Egyáltalán mit tudok én kidomborítani az önéletrajzomban a nem éppen szeplőtlen vállalkozói múltammal és a félig elvégzett szakközépiskolámmal?”

A tanfolyamot végül sikeresen elvégezte, és körülbelül egy éve a városi kórházban ápolási asszisztens, másodállásban házi betegápoló. Ő sem szeretné, ha a munkahelyén kiderülne a múltja. „Azt akartam, hogy a teljesítményem alapján ítéljenek meg. A munkaadóimmal máig nem közöltem az életem korábbi szakaszában történteket, és nem is áll szándékomban ezt megtenni. A múltam az enyém.” A munkáját szereti, hasznosnak érzi magát, panasz eddig nem volt rá.

Péter szerint a „jó társaság” a kulcs a beilleszkedéshez. „Életstílust kellett váltani, és ez már eleve nem könnyű dolog. Beálltam egy olyan rendszerbe, amit ezelőtt nem is ismertem. De nagyon akartam, és most jó úton járok.


Úgy próbáltam segíteni magamon, hogy jó emberekkel vettem körbe magam

– magyarázza. Ide sorolja a Váltó-sávot is, amelynek a munkatársaival még otthonról felvette a kapcsolatot. Azt mondja, „közhelyes, de nekem már könnyebb ezen az úton járni”.

A folyamatban lévő ügyei azonban neki is nehézséget okoznak. „Nagy törést jelentene, ha ismét börtönbe kéne vonulnom, de tudatosan kizárom ezt a félelmet a mindennapjaimból, sőt annál jobban igyekszem bizonyítani, mert úgy tapasztalom, hogy a bírók is elismerik azt, ha látják az elkötelezettséget a változásra.”

A motiváció tehát most Péternél és a többi, általunk megismert szabadultnál is megvan. Hogy meddig tart ki, és milyen mélyen él bennük a változás akarása, az idővel eldől. Talán javítják majd kicsit a hazai statisztikát, most ugyanis közel 80 százalékos a visszaesési ráta.


Börtönstatisztika

  • Ma Magyarországon 28 büntetés-végrehajtási intézetben összesen körülbelül 18 200 embert tartanak fogva.
  • Ebből fiatalkorú 400; a felnőtt korú fogvatartottak száma 17 800 körüli.
  • Közülük a jogszabály alapján közel 12 ezren kötelezhetők munkára. A foglalkoztatási ráta 80 százalékos.
  • A fogvatartottaknak kifizetett átlagos munkadíj a mindenkori minimálbér egyharmada: jelenleg fejenként és havonta 33 365 forint. A foglalkoztatás napi 8 órában történik.
  • A Büntetés-végrehajtási Szervezet mára részben önfenntartó, a belső ellátás keretében számos terméket állítanak elő fogvatartotti munkával.
  • A szervezetnek összesen 12 gazdasági társasága van. Az alapvető élelmiszerrel való ellátottság közel 100 százalékos, erről – többek közt – Baracskán pékség, Pálhalmán hús- és zöldségtermesztés gondoskodik. A belső ellátás keretében, fogvatartotti munkáltatással készülnek a használati tárgyak is. A zárkaajtót Vácon a Duna-mix Kft.-nél gyártják, a zárkákba a vaságyat Sopronkőhidán, a fegyőrök ruháját Kalocsán készítik az Adorján-Tex Kft.-nél, a bakancsokat Balassagyarmaton gyártja az Ipoly Cipő Kft.

Forrás: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága