Fideszes polgármester sem támogatja Tarlós biciklisek elleni ötleteit

Fotó: MTI / Földi Imre

-

A XVII. kerület polgármestere szerint pont, hogy minden eszközzel támogatni kell a kerékpáros fejlesztéseket.


Facebook-oldalán közölt egy bejegyzést Rákosmente (vagyis a XVII. kerület) fideszes polgármestere, ebben többek között ezt írta „Minden fórumon – a Fővárosi Önkormányzat értekezletein, belső vitáiban is – a bringások mellett álltam ki.


Ezért nem hagyhatom szó nélkül, hogy nevemet a kerékpárosokat hátrányosan érintő intézkedéssel vagy tervezettel próbálják kapcsolatba hozni. Ezt határozottan visszautasítom.

Mint írta ő eleve sokat biciklizik, és a kerületben is számos esemény szerveztek amely ezt a közlekedési módot népszerűsíti, valamint olyan fejlesztéseket vittek véghez, amely megkönnyíti a kerékpáros közlekedést.


Szerinte a fővárosban egyre elterjedtebb a biciklis közlekedés, és ezen az úton is kell továbbhaladni. Mint írta:


Éppen ezért nem támogatok semmilyen intézkedést, amely visszalépés az elmúlt évek kerékpározást ösztönző intézkedéseihez képest. Ezt az álláspontomat fővárosi képviselőként világosan kifejtettem Budapest városvezetésének.

A polgármester arra reagált, hogy I Bike Budapest (amelynek felvonulásán ő is részt vett) rakott ki a Facebook-oldalára egy bejegyzést, amelyben Tarlós István utasításának másolata látható. Ebben többek között az szerepel, hogy Nem prioritás az „A-ból B-be legrövidebb” elv; a forgalommal párhuzamosan közlekedő kerékpárosoknak nem kell külön kerékpárnyomot létesíteni.


A főpolgármester erre egy közleményben reagált, amelyben a kerékpárosok radikális kisebbségének gátlástalan terrorjáról számolt be. Erről bővebben itt írtunk.