Fiatal farkast fotóztak Aggteleken

Fotó: WWF-Italy / GiancarloMANCOR

-

Fiatal farkast kapott lencsevégre a kameracsapda az Aggteleki Nemzeti Parkban. Az állat megfigyelése nyomán új információkat tudtak meg a hazánkban élő farkasokról.


A WWF Magyarország kameracsapdája augusztus elején rögzített egy éjszakai és egy nappali felvételt, amelyek első másodperceiben egy fiatal szürke farkast láthatunk. Az állat útvonalát közel egy hónapja figyeli Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kutatója.

A WWF kameracsapdájával felvett fiatal farkas követése vezetett el a családjához, amelynek idei, 3-3,5 hónapos kölykeiről – a fiatalabb testvérekről – néhány hete friss felvételeket közölt a nemzeti park. Az egyed egyike a tavaly született kölyköknek. Tisztes távolságból, de állandóan követi a falkát, igyekszik elcsenni a maradékaikat és a közelükben maradni. Az önálló vadászatot még csak tanuló fiatal farkas így a falka révén biztonságosabban juthat kiegészítő táplálékhoz. Voltaképpen épp ez a ragaszkodás segített minket abban, hogy a család nyomára bukkanhassunk” – mondta a kutató.



A kameracsapda lényege, hogy álcázás nélkül, a fákra szerelve figyelik meg az állatokat úgy, hogy a kutatók személyesen nem tartózkodnak a helyszínen. Az állatokról nem mozgóképet készítenek, hanem mozgásérzékelős fényképezőgépek rögzítik az állatok jelenlétét. A kihelyezett készülékek akkor lépnek működésbe, ha élőlények haladnak el előttük.

A WWF kutatói havonta érkeznek a helyszínre az adatok felvételéhez, hogy minél kevesebbszer hagyjanak maguk után emberi szagnyomokat, mert azok elijeszthetik az állatokat.


A farkascsalád életéről, az idén született kölykökről és a környezetükben élő farkasokról újabb felvételek kerültek elő, amelyeken nemcsak a falka életének mindennapjai láthatóak, hanem a színes erdei életközösség más lakói is.

Ezek a kölykök is bizonyítottan Magyarország területén születtek, ahogyan már több éve vannak bizonyítékok arra, hogy élnek ezen a vidéken farkasok. Ez is azt jelzi, hogy „az élőhelyük védelmében tett erőfeszítéseknek van eredménye. Ugyanakkor a most még békésen hancúrozó kölykök szeptember végén útra kelnek, megismerkednek a falka vadászterületével, mely több száz négyzetkilométer nagyságú. Így a közelgő szarvasbőgés és a téli hajtóvadászatok miatt fokozott veszélybe kerülhetnek” – mondta Veress Balázs, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója.



A WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága évek óta együtt dolgozik a hazánkban előforduló nagyragadozók élőhelyének védelmén. A kutatómunka rendkívül fontos az állatok védelme érdekében. Megfigyelésüket ezért most, a szeptemberi szarvasbőgés előtt a WWF újabb két kameracsapda kihelyezésével segíti.

„Annak ellenére, hogy a farkas 1993 óta védett állat Magyarországon, és elejtése többéves börtönbüntetéssel sújtható, a mai napig kapunk híreket illegális elejtésekről. A napokban újabb kameracsapdákat helyezünk el a területen. Minden érintett – helyben élők, erdészek, vadászok, természetjárók – segítségét kérjük abban, hogy a közelgő szarvasbőgés idején körültekintően, az erdei nagyragadozókat és élőhelyüket tiszteletben tartva járják az erdőt, amelyben jut hely mindannyiunk számára” – mondta Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője.