Felvágottal, tartós tejjel készülnek a nyárra a szezonális éttermek

-

Alapvető élelmiszerek is fognak szerepelni egyes vízparti éttermek és büfék étlapján. Így tulajdonképpen vasárnaponként is be tudnak majd vásárolni a vékonyabb pénztárcájú nyaralók – írja az mno.hu.


A lap információi szerint a szezonális éttermeket és büféket működtető vállalkozók közül többen is tervezik az étlapjuk kibővítését, ezzel ők még nyereséget is húzhatnak a vasárnapi zárva tartásból. Az egyik parti büfében például előre csomagolt felvágottakat, kenyeret is lehet majd vásárolni vasárnaponként, míg akad olyan éttermes, aki a teraszán felállít egy zöldséges standot, ahonnan a friss árut a hét utolsó napján is megvásárolhatják a betérő vendégek – jegyezte meg a lap egyik forrása. Állítólag olyan szállásadóról is tudni, aki a hét utolsó napjára meghirdetett családi akció keretében jelentős kedvezményekkel csábítja fogyasztásra a betérőket. Emellett akad olyan kemping, illetőleg szabad strand az országban, ahol eddig nem működött büfé, az idei nyáron viszont többen terveznek ilyen vállalkozást.


Noha az éttermeket és a szálláshelyeket nem érinti a kiskereskedelemre vonatkozó nyitvatartási korlátozás – vagyis továbbra is fogadhatják vendégeiket a hét minden napján –, a lapnak nyilatkozó vendéglátósok többsége úgy vélekedett, akár nyerhetnek is a rendelkezésen. Persze akadnak olyanok is, akik viszont attól tartanak, hogy a külföldi turisták és a belföldi vendégek közül is lesz, aki emiatt országhatárainkon kívüli úti célt választ magának.