Félünk, de holnap bemegyünk dolgozni

Fotó: ANADOLU AGENCY / Amine Landoulsi

-

Bár most gyászol és összeborul a francia nemzet, francia beszélgetőpartnereink szerint az emberek nagy része tehetetlen dühöt és csalódottságot érez magában. És nemcsak a terroristák, hanem a kormány iránt is, aki nem tudta megvédeni őket a vérengzéstől. Állítsunk fegyverest minden szélsőséges muszlim mellé, vagy van más megoldás is?


„Tegnap reggel kinyitottam a szemem, bekapcsoltam a rádiót és azt hittem, hogy az egész csak egy rossz vicc. Nem létezhet, hogy egy éven belül másodszor is megtörténjen, gondoltam. Aztán felhívott a még mindig sokkos állapotban lévő húgom, aki tegnap a Bataclanhoz beszélt meg találkozót és hallotta a lövéseket, majd éjjel egyig a lezárt utcában kellett maradnia” – meséli a Párizsban élő harmincéves Paul, aki a kormányban és a francia titkosszolgálatban is csalódott.


Most megint az lesz, mint a Charlie Hebdo után. Összeborul a nemzet, mindenki francia zászlóra változtatja a Facebook-profilképét, gyászolunk és a világ is gyászol minket. Egy ilyen helyzetben a terroristákra figyelsz, és nem kérdezed meg, hogy amúgy ez hogyan történhetett meg ismét, mennyire hatékony titkosszolgálatunk és milyen belügyminiszterünk van?

Persze csalódottságán túl Paul is látja, hogy a helyzet ennél bonyolultabb. Az egyik, szombaton azonosított terrorista például francia állampolgár volt, Párizstól alig harminc kilométerre nőtt fel. Saját állampolgárainak megfigyelésénél pedig a francia titkosszolgálatok keze is jobban meg van kötve, mint az első generációs bevándorlóknál. Arról nem is beszélve, hogy egyre képtelenebb vállalkozásnak tűnik több ezer szélsőséges nézeteket valló muszlimot szemmel tartani.

A francia államnak nincs joga vallásukról kérdezni a polgárait, így ebben is csak arra hagyatkozhatnak, hogy egy-egy felmérésben kik vallották muszlimnak magukat. Reprezentatív felmérések szerint 2010-ben 2,1 millió olyan muszlim élt Franciaországban, aki aktívan gyakorolta vallását.



Egyre több dzsihádista fog Franciaországból jönni a jövőben, ebben biztos vagyok. Ők már itt születtek, de Franciaország nem tudott nekik élhető jövőképet adni.

– mondja az egyik párizsi kórházban ápolónőként dolgozó Mathilde. Barátja egy dzsungelnek emlegetett városrészben, Párizs északi részén tanít első generációs bevándorlókat franciául. Ő napról napra szembesül azzal, hogy a bevándorlók többsége mennyire nem képes integrálódni a francia társadalomba.


A probléma már Sarkozy minisztersége alatt elkezdődött. Akkor találták ki, hogy elég, ha franciául írni-olvasni megtanítjuk őket, nem kell tömi a fejüket francia kultúrával vagy történelmi adatokkal. Viszont így alig tudnak valamit az országról, ahol élnek, és a munkaerőpiacon is jó eséllyel csak a franciák által lenézett munkákra pályázhatnak.

Mathilde és Paul szerint Franciaország helyzete speciális, amivel előbb-utóbb számolnia kell a kormánynak. Nyugat-Európán belül Franciaországban él a legnagyobb számú muszlim közösség, és szélsőséges nézeteket valló tagjaik különösen érzékenyek a francia kormány Közel-Keletet érintő beavatkozásaira. Franciaország viszont feladatának tekinti a szélsőséges iszlamisták elleni küzdelmet. Jelenleg több mint háromezer katona állomásozik Irakban, múlt héten pedig Francois Hollande elnök bejelentette, hogy egy repülőgép-hordozóval segíti az iraki Iszlám Állam elleni harcokat a Perzsa-öbölben.


Olyan ez, mint egy veszélyes vírus, ami kívülről és belülről is támad. Előbb-utóbb mindig lesz egy válaszreakció, terrorkísérlet, ha Franciaország beleavatkozik ezeknek az országoknak a dolgaiba, hiszen ezt az itt élő szélsőségesek a saját személyük elleni támadásként élik meg.

– vélekedik Paul.


Ez az egész egy ördögi kör, hiszen a januári Chérif Kouachi és Amedy Coulibaly
által elkövetett vérengzés vagy a mostani öngyilkos merénylők tette még bizalmatlanabbá teszi a társadalmat a muszlimok iránt, és a megbélyegzésből azoknak is kijut, akiknek semmi közük a radikálisokhoz. Paul úgy számol, hogy a mostani események megint a jobboldali szélsőségesek és Marine Le Pen malmára fogja hajtani a vizet, aki máris arról beszél, hogy meg kell erősíteni a francia titkosszolgálati rendszert és a muszlim vallásúak szélesebb rétegére kiterjedő megfigyelési jogkörrel felruházni őket.

A gond nem a politikai elitünkkel van, csak azzal, hogy egyik kormány sem tudta sikeresen integrálni a muszlimokat. Pedig a 2005-ös zavargások óta tudják, hogy nő a radikális iszlamisták befolyása a bevándorlók által lakott elővárosi részeken, mégsem tettek ellene semmit.”


Párizs, Franciaország, terrortámadás


Mathilde szerint a 2005-ös elővárosi zavargások óta világos a franciák többségének, hogy mekkora feszültségek, elégedetlenségek vannak a iszlám vallásúak egy részében. Különösen a már Franciaországban született, második generációs fiatalokban, akik előtt még ott lenne az egész élet, de nem nagyon látnak kitörést az elővárosi dzsungel nyomorából.

Mathilde és Paul nem osztja Marine Le Pen minden muszlim vallásúra kiterjedő, a „nagy testvér figyel” jellegű megoldási javaslatát. Bár egy-egy ilyen eset után félnek metrón utazni vagy az utcán sétálni pár hétig, de azért nem gondolják, hogy minden potenciális dzsihádistának vélt muszlim mellé oda kellene állítani egy fegyveres katonát. Mindketten otthon töltötték az egész hétvégét, igaz nem is nagyon lett volna hova menni az ürességtől kongó Párizsban.


A legfrusztrálóbb az volt, hogy egész szombaton csak az öngyilkos merénylőkről szóltak a hírek, amikor minket az életben maradottak érdekeltek volna. Fogalmunk sem volt, mi lesz, ha megint napokat szabadlábon mászkálhatnak, mint a Charlie Hebdo támadás után. Nem mertünk kimenni az utcára, csak vártuk az újabb lövöldözésekről szóló híreket

Holnap viszont ismét munkanap és a tegnap esti ügyészi sajtótájékoztató után Paul és Mathilde is megnyugodott kicsit.


Mit tehetnénk? Holnap metróra szállunk és bemegyünk dolgozni megint. Pár hétig biztosan félni fogok, de aztán talán majd elmúlik, mint legutóbb, télen.

A párizsi terrortámadásról ide kattintva találja meg összes eddigi cikkünket.