Felsőoktatás: főleg nem a szakmai kérdések döntenek

Fotó: VS.hu / Kozma Zsuzsi

-

Rózsás Péter felsőoktatási szakértőt kérdeztük a két éve bevezetett kancellári rendszerről, az egyetemi autonómia sorvadásáról, a felsőoktatás finanszírozásáról a Corvinus egyetemen és a Műegyetemen történő változásokról.


A Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozott gazdasági főigazgatóként. Két éve eséllyel pályázott kancellári megbízásra, mégsem nevezték ki. Két éve beszéltünk, mi történt azóta?

A felsőoktatás állami irányítói valóban úgy ítélték meg, hogy vannak nálam jobb, alkalmasabb emberek is erre a feladatra. Jelenleg tanácsadóként dolgozom a magánszférában. Nevezzük úgy, válságmenedzsmentet végzek, ahogy azt a Corvinuson is tettem. Ott igényt tartanak erre a szaktudásomra.

Mi lehet ennek az oka?

Őszintén szólva nem tudom. Szakmai kifogás a munkámat soha nem érte. Vezetői megbízatásaim ideje alatt mindig jó kapcsolatban voltam az aktuális minisztériumi vezetőkkel. Palkovics László oktatási államtitkár úrral még a BME-n, mint kari vezetővel, oktatóval működtem együtt az általa vezetett Járműipari Tudáscentrum több milliárdos értékű fejlesztési pályázatának lebonyolításában a kétezres évek közepén.

Komoly várakozásai voltak a kancellári rendszer indulása előtt. Továbbra is hasznosnak látja?

Mindenképpen. Már a műszaki egyetem gazdasági főigazgatójaként is szükségesnek tartottam a kancellári rendszer bevezetését, a felsőoktatási intézmények gazdálkodásának, üzemeltetésének megerősítését, hogy megfelelő hangsúlyt kapjanak egy felősoktatási intézmény vezetésében. Ma is így látom. Persze sosem a címek, az elnevezések az igazán lényeges kérdések, sokkal inkább a gyakorlati működés. Azaz, hogy a gazdasági, üzemeltetési terület szempontjai is érvényesüljenek intézmények vezetésében, hisz minden tudományos, oktatási kérdésnek van gazdasági, üzemeltetési vonatkozása, és fordítva. Így a kérdések eldöntésében is egyenlő mértékben mérlegelni kell mindkét oldal szempontjait. Az alá- és fölérendeltség nélküli egyenrangúságot tartottam fontosnak mindig is. Persze ennek feltétele, hogy


a gazdasági terület vezetői is felkészültek, a maguk területén kiváló szakemberek legyenek, ahogy egy egyetemen a tudomány képviselőinél ez magától érthetődő.

Vagy-vagy

A kinevezett kancellárok megfelelnek ezeknek a kritériumoknak?

Többségében, azt gondolom, igen. Amikor a rendszer elindult, a kormány azzal vezette be, hogy külsős, megfelelő végzettséggel rendelkező, nagy tapasztalatú, menedzser szemléletű embereket fognak kinevezni, akik függetlenek a politikától. Azt gondolom, a kancellárok többsége – ha nem is mindenki – megfelel ezeknek a kritériumoknak. A kritikusok persze felhozhatják, hogy a kinevezett kancellárok között található egyetemi oktató – mindenféle menedzsment tapasztalat nélkül –, informatikus, korábbi politikust, akik valóban nem felelnek meg a kommunikációban említett kritériumoknak.

Mit lát, jó munkát végeznek?

Értékelni akkor tudjuk, ha ismerjük a szempontokat. Úgy tűnik, kormányzati oldalról a legfontosabb szempont a balhémentesség. A közoktatás kapcsán elég sokat hallani elégedetlenségről, a felsőoktatás területén ilyenekről nem hallani, illetve az az egy-két ügy, ami áttörte a média felületét, gyorsan el lett rendezve. Ilyen szempontból tehát a kancellárok jól végzik munkájukat. Objektív megítélésük érdekében nem szabad elfeledkezni arról, hogy ez alatt a két év alatt a felsőoktatás támogatottsága több mint 30 százalékkal növekedett. 2010-ben 186 milliárd Ft volt a támogatás összege az állami költségvetésben, ami 2013-ra 123 milliárdra csökkent, míg az idei évben 159 milliárdra, ami várhatóan 2017-ben 166 milliárdra növekszik. Ezekhez az összegekhez ha hozzá számítjuk az uniós támogatásokat, megállapíthatjuk, hogy egy jelentős megszorítás, leépítés után most a fejlesztések, a támogatások növekedésének időszakát éljük. Megközelítve a 2000-es évek második felének támogatási szintjét. Vajon a kancellárok dolgoznak jól vagy a megnövelt források miatt állnak jobban a felsőoktatási intézmények? Ez a kérdés csak hosszabb távon lesz megválaszolható.


A finanszírozás anomáliáit többször említette, az autonómia kérdésénél és most is. Mi a legfőbb gond a jelenlegi finanszírozási rendszerrel?

Én sajnálom a normatív finanszírozás megszüntetését. Számtalan kritikát tudnék mondani róla, pláne ahogy a korábbi kormányzatok működtették. De mégiscsak, legalább szavak szintjén az volt az üzenete, hogy egy hallgató képzése, egy minősített oktató ugyanannyit ért Budapesten, Szegeden vagy Győrben. Most bázisfinanszírozás van, amit befolyásolnak az alkuk. Ezáltal az egyes intézmények egyes támogatásainak összege átláthatatlan, illetve egyedi alkuknak enged teret. Az utolsó normatívan finanszírozott év a bázis, a támogatás végösszege a minisztériumi egyeztetéseken alakul ki a lehetőségek függvényében.


Már a kincstár honlapján sem lehet megtalálni az egyes intézmények költségvetési terveit, beszámolóit, ami pedig, ugye, nyilvános adat lenne.

Pozitívum nincs is?

Számtalan pozitív fejlemény is van a felsőoktatásban. Én azért a kancellári rendszer meghonosodását is idesorolom. A már említett támogatás növekedés mindenképpen pozitív és keveset emlegetett tény. Pedig fontos, hogy a felsőoktatás anyagi támogatása közelítse a fejlettebb országokét. A duális képzés lassú megindulása, a mentorprogramok fontosságának felismerése az uniós fejlesztési programokban, mind pozitívak.



Korlátozott önállóság

Hogyan változott az állam szerepe a kancellári rendszerben?

Más szférákhoz hasonlóan 2010 óta egyértelműen növekedett a központi irányítás szerepe a felsőoktatási intézmények életében. Ez látható a vezetői megbízásokban: korábban választották a vezetőket, míg mostanában kinevezik, a korábbi választó testületeknek ma csak véleményezési joguk van. 2010 után a gazdasági főigazgatók majd a kancellárok kinevezése is átkerült a kormányzathoz, épp azért, hogy közvetlenebb kapcsolat legyen köztük és a minisztérium között. Mondjuk épp az én példám igazolja, hogy hiába a napi szintű kapcsolat, az ellenőrző szervek (Kehi, ÁSZ) elismerése, nem csak, vagy főleg nem a szakmai kérdések döntenek.

Abban a néhány esetben, amikor szakmai ismeret vagy gyakorlat hiányzik, a kinevezett kancellárok esetében még inkább feltételezhető, hogy a kinevezői erőteljesen támaszkodnak a kinevezők tanácsára a napi ügyekben. Például egy menedzsment gyakorlattal, gazdasági, jogi végzettséggel nem rendelkező személytől milyen gazdasági intézkedéseket vár el a minisztérium, azon túl, hogy adott esetben végrehajtja, amit kérnek tőle. A szakmai szempontok tehát háttérbe szorulnak. Ezzel vág össze az is, hogy a minisztériumban létrehoztak úgynevezett referatúrákat, ahol egy-egy intézmény működéséért napi ügyeiért felelős minisztériumi alkalmazottak dolgoznak. Ez persze nem jó és rossz kérdése, mindent lehet így is jól csinálni vagy rosszul. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy inkább jól végzik munkájukat. Azonban, hogy ez rendszerszinten mennyire lesz összhangban olyan alapelvekkel, mint a felsőoktatás autonómiája, mint az oktatás-kutatás szabadsága, az még nyitott kérdés.


Jelenleg ad hoc jellegű döntések születnek, a rendszer hosszú távú működése kérdéses.

Az egyetemi autonómiát veszélyeztetve látja?

Az egyetemi autonómia nem szűnt meg. Ugye, a felsőoktatási autonómia legszűkebb értelmezésben a minősítési rendszert jelenti, azaz kinek a tudományos teljesítményét, hogyan ítélik meg a kollégái. Az egyes címek elnyerésére méltónak tartják-e. Egyszerűbben fogalmazva: kiből lesz egyetemi tanár, ki marad tanársegéd. A legtágabb értelmezése jelenti a teljes önszerveződést, a gazdasági üzemeltetési ügyek intézését is. Legteljesebb autonómia sosem volt, most is csak a határok, az arányok változtak és lett valamivel kisebb, ami azonban nem baj. A baj szerintem az irány. Az 1993-ban létrehozott első felsőoktatási törvény az intézmények szinte teljes önállóságára alapult és az azóta néhány évente végrehajtott változások – kormányzattól függetlenül ; ezt az önállóságot korlátozták. Miközben a kilencvenes évek elején az intézmények nem voltak felkészülve ekkora mértékű szabadságra, amit kaptak, és visszasírták az időt, amikor sok kérdésben más döntött helyettük.


Akkor kellett volna kisebbre szabni és fokozatosan növelni az autonómiát.

De a tendencia épp ezzel ellentétes, egyébként sok más területhez hasonlóan.

Van jó megoldás?

Mint oly sok társadalmi kérdésben, nem hiszek az egyedül üdvözítő módszerekben. Az inga hol erre leng ki, hol arra. Én a túlzásoktól mentes, kiegyensúlyozott együttműködésben hiszek. A gazdasági és oktatási területek kölcsönös, egyenrangú együttműködésében.

Min változtatna?

Az állami szerepén. A minisztériumnak egyszerre túl sok szerepet kell betölteni. Jó példa erre az Oktatási Hivatal. Az Oktatási Hivatal az a szervezet, amelyik átvette a minisztérium hatósági jogköreit és jár el független szervezetként szakmai ügyekben, mint például a felvételi. Munkáját közmegelégedésre végzi. De sok esetben a hatékony cselekvést akadályozó szerep megmarad a minisztériumnál. Ilyen a szabályzatalkotó, azaz törvényelőkészítő szerep, a finanszírozó, azaz aki dönt a támogatásokról, és az állami intézmények esetében az intézményfenntartói szerepkör. Általában az a szerencsés, hogy aki a szabályokat hozza, az nem vesz részt a játékban. Ugyanígy: aki finanszíroz, az általában kívülálló és független. A minisztérium mint a politikai akarat megtestesítője hozza meg a szabályokat, de szervezetileg az intézményfenntartói, illetve finanszírozásról való döntési feladatköröket egy tőle független szervezetnek kellene végeznie, akár a közoktatás mintájára. Ezáltal – épp a kancellári kinevezésektől kezdve sok más kérdésig – a politikától távolodhatna az intézmények napi működése és jobban érvényesülhetne a szakmaiság.


Rózsás Péter


A gyík farka

A Corvinus egyetemmel a VS.hu rendszeresen foglalkozott, idén két meghatározó esemény is történt ott. Januártól a három kertészeti kar levált, júliustól új rektor dolgozik, Lánczi András. Mit gondol ezekről?

Mindenképpen pozitív, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem – minden vita ellenére – sok tekintetben nem tért vissza az én működésemet megelőző gazdálkodási gyakorlathoz. Ismereteim szerint nincsenek negatív keretek, számos elemében az általam lefektetett legfontosabb gazdálkodási reformokat viszik tovább a gazdálkodásban. Miután stabilizáltam az egyetem helyzetét, tehát nem fordult vissza a folyamat, ez mindenképpen pozitív. Igaz, a fejlődéshez az általam elkezdett intézkedéssort tovább kellene fejleszteni, hisz nem fejezhettem be munkám, ami már egy fejlődési pályát tudott volna megalapozni. Ezek az intézkedések még nem történtek meg.

Lánczi Andrással mondhatni baráti kapcsolatban voltunk, amíg az egyetemen dolgoztam, illetve azt követően is. Őt mindenképpen alkalmasnak tartom a megújításra, remélem ő és a kancellár az egyetemi közvélemény nyomásának engedve fejlődési pályára állítják az egyetemet.


Sajnos a rendőrség még mindig nem zárta le a több tízmilliós jogtalan kifizetésekkel kapcsolatos nyomozásokat,

amelyekre még én és a Kehi hívta fel a hatóságok figyelmét. Pedig ezek lezárása elengedhetetlen lenne a megújuláshoz.

Mit tart az új rektor legfontosabb feladatának?

Tudom, sokan nem értenek velem egyet, de úgy érzem, a közgazdász szakma erőteljes presztízsveszteséget szenvedett el. Ezt meg kell állítani illetve meg kellene fordítani. Úgy gondolom, Lánczi úr személye erre alkalmas lehet. Rektori pályázata sok ígéretet tartalmazott, kérdés, meg tudja-e valósítani? Szervezeti és személyzeti megújulásra lenne szüksége. Hogy példákat is mondja: a kari struktúra áttekintésére, az egyetemi közvélemény által „miszter 20 százalékként ” emlegetett személyek eltávolítása. Ezek olyan ügyek, amit az új rektortól, azt hiszem, joggal remélek.

Ami a budai karok leválasztását illeti, ésszerű döntésnek tartom. Két egymástól idegen tudományterületet próbáltak összeházasítani – sikertelenül. A pesti és a budai campus képviselői szót se értettek egymással a Duna két partján. Én egyetértettem a döntéssel.

A Budapesti Műszaki Egyetemen állítólag a gazdasági kar leválasztását készítik elő. Múlt héten bocsátotta el a rektor a gazdasági kar dékánját. Ezt is támogatja?

Nem ismerem a részleteket, és nem is értem a kialakult helyzetet. Ismerem a szereplőket, így a most elbocsátott Andor György dékán urat is. Őt az elméleti közgazdász szakma egyik legtehetségesebb képviselőjének tartom ma Magyarországon. Ezer szállal kötődik a műegyetemhez, gépészmérnöki végzettsége is van. Ugyanakkor az is tény, nehéz tárgyalópartner, mert a végsőkig kiáll a kara érdekeiért. Józsa János rektor úrral egy gimnáziumban végeztünk, ha jónéhány év különbséggel is, a győri Révaiban, vagyis sok tekintetben azonos útravalót hoztunk magunkkal. De én sem olyan ember vagyok és rektor urat sem olyan embernek ismertem meg, aki egy vitát, disputát kirúgással gondol lezárni. Szóval furcsállom a kialakult helyzetet, nem értem mi vezethetett idáig.

El tudja képzelni a gazdasági kar leválasztását?

Nem tartom elképzelhetőnek, hogy a leválasztás megvalósul. Palkovics úr jól ismeri a műszaki egyetemet, annak történetét, hisz ott végzett és lett egyetemi tanár, akadémikus.


Az egyetem története is azt mutatja, hogy a mérnökképzés szerves része a gazdasági képzés.

Nem központi utasításra alakult meg a BME-n sem az 1920-as években, sem a kilencvenes évek végén a gazdasági kar, hanem szerves, belső fejlődés eredményeképpen. Tudniillik, milyen mérnök az, aki nem veszi figyelembe egy épület gazdasági hatásait, hogy mi mibe kerül, mi éri meg, mi nem? A Corvinus egyetem jogelődje, 1949-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem a Műegyetem gazdasági karának leválasztásával jött létre. Évtizedekbe telt, amíg a mérnökképzés elvárásaihoz igazodva újra kifejlődött a gazdasági kar. Ha most elcsatolnák a műegyetemről a gazdasági kart, az semmiben nem különbözne attól, ahogy a kommunisták a negyvenes években eljártak. Kizártnak tartom, ismerve államtitkár urat, mint volt műegyetemistát, hogy egy ilyen tervet támogatna.

Olyan ez a kar, mint a gyík farka.

Olyan. Ha most elcsatolnák, a BME gazdasági kara megint ki fog nőni. Máshogy nem lehet, mert szerves belső fejlődés eredményeképpen jött létre. Nem lenne életszerű, ésszerű, ha megszűnne. De kell ez nekünk? Nem lehetne megspórolni az állandó újranövesztést?