Felrobbantja a zeneszerzők Pantheonját

-

Nemcsak a vonó, a klaviatúra is jól áll Steven Isserlis kezében. Amikor épp nem koncertezik, könyvet ír. Főleg gyerekeknek, főleg klasszikus zenéről. Tavaly jelent meg magyarul a Miért csapott Beethoven a lecsóba? című opusza, most itt a folytatás, Miért hordott póthajat Haydn hajdanán?


Steven Isserlis eddigi életének egyetlen napja sem telt el zene nélkül. Kisgyerekként rendszeresen hegedűszóra aludt el, apukája gyakorolt az alsó szinten, a testvérei a másik szobában. Első tanára fél éven át ingyen tanította csellózni. Tízévesen végleg eldőlt, hogy cselló nélkül nem megy már sehova. Még nyaralni sem. Ebben Jane Cowan is megerősítette, akitől hét éven keresztül leste el a játék fortélyait.

Barokk és kortárs zenét egyaránt játszik. Bachot egyszerre tartja romantikusnak és kortársnak. Csak olyan szerző darabját teszi magáévá, ami tényleg megérinti. Vivaldi stílusát például egyáltalán nem kedveli. Kurtágot viszont imádja. “Ehhez a zenéhez meg kell érni, mert a nagy zene mindig az élet és a halál legkomolyabb kérdéseivel foglalkozik” - mondta egy interjúban.

Évente csak egy-két új darabot tanul, enek is megvan az oka: “Valójában utálok tanulni. Ha Kurtágról van szó, hozzá fordulok, ő mindent elmagyaráz, ez csodálatos, de világos, hogy ugyanez a halott klasszikusokkal nem opció. Megtanulom zongorán, megtanulom csellón, játszogatom, aztán egyre többet játszom, a folyamat elég sokáig tart”.



Nemcsak a vonó, a klaviatúra is jól áll Steven Isserlis kezében. Főleg gyerekeknek ír, és főleg klasszikus zenéről. Tavaly jelent meg Miért csapott Beethoven a lecsóba? című kötete, amelyben Bach, Mozart, Beethoven, Schumann, Brahms, Stravinsky életével és jelentőségével ismerteti meg a gyerekolvasókat. Most itt a folytatás, Miért hordott póthajat Haydn hajdanán? címmel. Ezúttal Händel, Haydn, Schubert, Csajkovszkij, Dvořák és Fauré.



Isserlist már meglegósították

Ügyes szerkesztői fogás, hogy a magyar cím Haydnt állítja az előtérbe, az eredetiben Händel szerepel (Why Handel Waggled his Whig). Ugyanakkor azt is sejteti, lesz itt vicceskedés bőven.

Apropó vicc. Vajon fokmérője lehet a világhírnek, ha valakit meglegósítanak? Mert Isserlisszel ez is megtörtént.



Nem gügyög

Isserlis nyelvezetében éppen annyi az infantilizmus, amennyi az abszurd humorhoz szükséges. Őszbe borult bongyor hajával, popzenész fizimiskájával és nyelvi gegjeivel amúgy akár a Monty Python tagja is lehetett volna. A fordítónak, Nemes Krisztiánnak mindenesetre sikerült Isserlis szellemeskedéseit úgy átültetnie magyarra, hogy egyetlen pillanatra sem csúszik át a gügyögés hangnemébe. Nagy szó.

Azt hinnénk, az ilyen kiszólós trükkök már nem működőképesek, de Isserlis egyszerűen kézen fog és bekopog velünk a zeneszerzők ajtaján. Haydnhoz például. “Nos, remélem, ma reggel szépen öltöztél, mert egy Bécshez közeli házba vagyunk hivatalosak egy idős úriemberhez, aki nagyra értékeli a rendet és a tisztaságot.”


Felrobbantja a zeneszerzők Pantheonját

Isserlis felrobbantja a zeneszerzők Pantheonját, leporolja a rizsporos parókákat, regényhősöket farag a kötelezően tisztelt ikonokból. Könyve nem puszta anekdotagyűjtemény. Annál sokkal de sokkal közelebb kerülünk a figurákhoz. Képes úgy tálalni a legismertebb sztorit is, hogy az újnak hasson. Ezt részben azzal éri el, hogy ügyesen váltogatja az (ál)naiv gyerekhangot a mindent tudó tudóséval. Nemcsak újracsócsálta az eddig felhalmozott sztorikat, hanem maga is végzett kutatómunkát, illetve minden esetben konzultált az adott muzsikushoz értő specialistával.


Nőügyekről is szó van

Szövegeinek éghajlata, a zeneszerzőknek meg szaguk van. A kicsi és kövér Schubertről például nemcsak azt tudjuk meg, hogy muzsikájával “leggyakrabban nyitja ki a mennyország titkos kapuját”, de azt is, hogy bűzlött a dohánytól és a bortól, amiből ráadásul túl gyakran és túl sokat ivott. Isserlisszel együtt csak reménykedhetünk abban, hogy elment pisilni, mielőtt reggelente közvetlenül ébredés után dolgozni kezdett.

A zeneszerzők nőügyeiről és szexuális beállítottságáról is nyíltan beszél Isserlis a gyerekeknek, persze a jó ízlés határain belül. Arról, hogy szegény kis pókhasú, kenyértészta (így nevezte egyik ismerőse) Schubert alkatánál fogva nem igen tetszeleghetett Don Juan szerepben, és ez esetleg a zenéjén is meglátszik. Vagy arról, Haydn miért nem tudott közömbös maradni más asszonyok iránt, a feleségén kívül.

Haydn nem csak a szép nőkkel kapcsolatban veszítette el a fejét, hanem a sírban is. Temetése után két tudós lefizette a sírásót, hogy tudományos kutatás céljából eltulajdoníthassák a komponista koponyáját. Az emberi zsenialitásra kerestek ugyanis magyarázatot, az nem derül ki, végül találtak-e. Haydn feje végül 145 év múlva, 1954-ben került vissza a helyére.


Ha választani kellene Steven Isserlis gyerekeknek írt muzsikusportréi és egy Dr. Zenetörténész monográfiája között, habozás nélkül a csellista idegenvezetése mellett tennénk le a voksot.



Steven Isserlis 1958-ban született Londonban, nagyapja Julius Isserlis orosz zeneszerző és zongorista volt, de családfája egészen Felix Mendelssohnig visszavezethető. Steven Isserlis a világ legjobb zenekaraival játszott már együtt, olyan dirigensek kezei alatt, mint John Eliot Gardiner, Michael Tilson Thomas, Christoph Eschenbach, Roger Norrington, Vladimir Ashkenazy vagy Colin Davis.

Elgar-, Britten-, Bloch-, Csajkovszij-interpretációi kiemelkedőek, művészetét többek között Gramophone-, Pjatigorszkij-, Schumann-díjjal ismerték el, 2008-ban pedig a brit kritikusok díját is elnyerte.