Feljelentést tesz a kormány a Quaestor állami hitele miatt

Fotó: H. Szabó Sándor

-

Mindenképpen megpróbálja a szocialistákra tolni a brókerbotrányt a kormány, pedig korábban nekik sem volt bajuk az ETO Park fejlesztéssel, sőt, ők is adtak pénzt a Quaestornak.


Hűtlen kezelés gyanújával büntetőfeljelentést tesz a kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Quaestor cégcsoporthoz tartozó ETO Park Kft-nek nyújtott közel 17 milliárdos hitel miatt – jelentette be csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az állami tulajdonú MFB még 2005-ben és 2008-ban adott összesen 16,6 milliárd forint hitelt a győri futballcsapat stadionját és bevásárlóközpontot is magában foglaló ETO Park építésére. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már korábban is azzal igyekezett a szocialistákra tolni a brókerbotrányt, hogy azt mondta: az állami bank hitelének nincs fedezete, így ez a pénz el fog veszni az adófizetők számára.

Az Index azonban a múlt héten, a birtokába jutott MFB igazgatósági jegyzőkönyvre hivatkozva azt írta: többféle biztosítéka és fedezete is volt a hitelnek, például jelzálogjog az ETO Park ingatlanjain, az anyacég, a Quaestor kezességvállalása, és 200 millió forint óvadékot is elhelyeztek egy MFB-s számlán. Az ingatlant egyébként már lefoglalta az ügyészség az úgynevezett vagyon-visszaszerzési eljárásban.

A Fidesz korábban kifejezetten örült a beruházásnak, a 2012-es átadáson ott volt és beszédet is mondott Szijjártó Péter akkori külügyi és külgazdasági államtitkár, jelenlegi külügyminiszter. Az ETO Parkhoz tartozó szállodára már az Orbán-kormány is adott támogatást a Széchenyi tervből.