Már nem tartóztatják fel a bevándorlókat a görög-macedón határon

Fotó: AFP / DIMITAR DILKOFF

-

Illegális bevándorlók százai jutottak át akadály nélkül a görög-macedón határon vasárnap azt követően, hogy pénteken több ezer bevándorló áttörte a kivezényelt biztonsági erők kordonját. A hatóságok azóta a jelek szerint felhagytak a feltartóztatásukra irányuló erőfeszítésekkel.


A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint a rohamrendőrök nem nagyon igyekeztek lelassítani a főleg a Közel-Keletről érkezők áradatát.


Macedónia csütörtökön kihirdette a rendkívüli állapotot és lezárta határát a bevándorlók előtt. Macedónia az intézkedést követően azt mondta, hogy naponta kétezren érkeznek az országba, hogy Szerbián át elérjék a belső határok nélküli schengeni övezetet.

A helyi hatóságok azonban szombat reggel már pótlólagos vasúti kocsikat is forgalomba állítottak, hogy felgyorsítsák a migránsok áthaladását az országon - írta a Tanjug szerb hírügynökség. Egy magát megnevezni nem kívánó szerb kormányzati tisztviselő elmondta, hogy éjfél után lépte át a macedón-szerb határt az első, mintegy 200 főből álló csoport. Több mint ötezer új érkező van. Ez az eddigi legnagyobb, egy napon érkezett tömeg. Hosszú sorokban várakoznak arra, hogy foglalkozzunk velük - tette hozzá.

Macedónia korábban azzal vádolta meg Görögországot, amellyel amúgy is feszült a viszonya, hogy segíti az illegális bevándorlókat útjukban az északi határ felé. Macedónia ugyanakkor nem képes befogadni ekkora emberáradatot.