Felháborodtak a Magyar Szülők a házi feladat miatt

Fotó: MTI/MTVA / Rosta Tibor

-

A Magyar Szülők Országos Egyesülete szerint az egész napos iskola mellett nem lenne szabad házi feladatot is adni.


„Házi feladat adásának a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában nincs jogi alapja, mivel a tanuló az egész napos felkészítés során készül fel a következő tanítási napokra" - írta közleményében a Magyar Szülők Országos Egyesülete (MSZOE). A szervezet szerint az új Nemzeti alaptanterv és a Köznevelési törvény már nem is ismeri a házi feladat fogalmát.

Az MSZOE-hez szülői és tanulói panaszainak sokasága jutott már el, szerintük ez is jelzi, hogy a házi feladat kérdése jogszabályi rendezést igényel, mivel „a különböző tantárgyakat tanító pedagógusok egymástól függetlenül, többségükben minden szakmai indoklás nélkül, a szülői igényeket és a tanulók otthoni körülményeit figyelmen kívül hagyva terhelik meg, illetve állítják megoldhatatlan feladatok elé a diákokat, még szombaton vasárnap és ünnepnapokon is".

Ha az általános iskola ragaszkodik az írásbeli házi feladathoz, akkor „különösen fontos, hogy az igazgató, a pedagógusok, a szülői szervezet és a diákönkormányzat közösen állapítsa meg a házi feladatra vonatkozó előírásokat". Sok általános iskolában a házi feladatot büntetésként adják fel. „A 8-16 óráig nyitva tartó általános iskolában a házi feladat feladása indokolatlan és ésszerűtlen, ezért sérti a tanulók emberi méltóságát" - írta az MSZOE.