Felfüggesztett börtönt kapott a lányát és magát begyógyszerező nő

-

Két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a csornai nőt, aki tavaly februárban begyógyszerezte magát és huszonhat éves magatehetetlen lányát. A nő túlélte az öngyilkossági kísérletet, a lánya azonban belehalt.


Az ápoló végzettségű nő a születése óta gondozta magatehetetlen lányát. A fiatal nő csecsemőkori agysorvadása miatt beszélni nem tudott, járni pedig csak segítséggel.

A vádlott 2013-ban mentális betegsége miatt nyugtatót kezdett szedni. Tavaly februárban elhatározta, hogy öngyilkos lesz, de beteg lányát nem hagyja magára. Kétszázhatvan tablettát kevert a lánya joghurtjába, és megetette vele, ő pedig ezután háromszázat vett be sok folyadékkal. Családtagjaik találták meg őket és mentőt hívtak.

A lány március 2-án a kórházban tüdőgyulladásban meghalt, halála a bíróság szerint csak közvetett összefüggésben állt anyja cselekedetével.

Az ügyész és a védő is felfüggesztett büntetést kért a vádlottra, enyhítő körülményként értékelve mentális és érzelmi állapotát, nehéz élethelyzetét, büntetlen előéletét és azt, hogy megbánta tettét.

A nő azt mondta, hogy sajnálja, amit tett.

A bíró kétszeres enyhítést alkalmazott: a vádlott egyrészt korlátozott volt a cselekmény következményeinek megítélésében, másrészt több mint huszonöt éven át gondozta egyedül gyermekét.