Féléves nevelt kisfia megölésével vádolnak egy devecseri férfit

-

2014 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta féléves nevelt fiát a devecseri férfi, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét: a klinikai halál állapotába került és két hónap múlva meghalt. A 32 éves devecseri férfi három gyereket nevelt közösen 26 éves élettársával. Két nagyobb nevelt gyerekét is rendszeresen bántalmazta. A férfit emberöléssel és kiskorú veszélyeztetésével, élettársát pedig segítségnyújtás elmulasztásával vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség.


A Veszprém Megyei Főügyészség vádirata szerint rendszeresen veszélyeztette három nevelt gyereke testi és lelki fejlődését az a 32 éves devecseri férfi, aki durva bánásmódjával végül a legkisebb, hat hónapos kisfiú halálát okozta.

A férfi erőszakos bánásmódja következtében a legkisebb gyermeken kék foltok keletkeztek, és testsúlya sem gyarapodott megfelelően, mert amikor az elkövető maga nem tudta megetetni a gyermeket, azt az anyának is megtiltotta. Egy másik alkalommal azért szenvedett égési sérüléseket a kisfiú, mert forró kamillás gőzbe tartotta. A 26 éves anyát szintén kiskorú veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja az ügyészség. Annak ellenére, hogy testsúlygyarapodása miatt beutalót kapott, nem vitte orvoshoz a csecsemőt és sérülései keletkezésének okát is eltitkolta, illetve a két nagyobb gyerekkel szembeni agressziót is eltűrte élettársától.

2014 nyarán, az akkor hat hónapos csecsemőt olyan erővel ragadta meg, hogy eltört a csecsemő karja és néhány bordája, a rázástól pedig súlyos koponyasérüléseket szenvedett. A szakszerű orvosi ellátás ellenére a csecsemő a klinikai halál állapotába került, két hónappal később pedig meghalt.