Fele büntetéssel megúszták a gyanúsítottat agyonverő rendőrök

-

Az ítélőtábla másodfokon enyhítette a két rendőr büntetését.


Két évvel ezelőtt két izsáki rendőr olyan súlyosan bántalmazott egy fűrészlopással gyanúsított középkorú férfit, hogy az a rendőrségen belehalt sérüléseibe. Az ügyészség megállapításai szerint a rendőrök kézzel és gumibottal is ütötték a gyanúsítottat, akinek több csontja eltört, a zsírszövete pedig annyira károsodott, hogy végül embóliában életét vesztette – derül ki a Kecskeméti TV korábbi tudósításából. A mentőket azzal hívták ki, hogy valaki rosszul lett az őrsön. Az a nyomozás alatt derült ki, hogy a verésnek volt köze a férfi halálához. Kecskeméti Nyomozó Ügyészség az ügyben kényszervallatás és halált okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást.

A rendőrök szerint ők nem követtek el bűncselekményt. Egyikük korábbi vallomása szerint a széken hátrabilincselt kézzel ülő gyanúsított őrjöngeni kezdett, ekkor „levitték a földre”. Később lehiggadt, akkor előre akarták bilincselni a kezét, de a férfi „pillanatnyi eszméletkihagyás miatt a földre zuhant”. Felültették, vizet adtak neki, ám a férfi ismét előredőlt, és a homlokával ért földet, ekkor hívtak mentőt – idézi fel a vallomást a Kecskeméti Hírhatár.hu. A rendőr szerint semmilyen eszközzel nem bántották a férfit.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla a két rendőrt nem emberölésért, hanem halált okozó testi sértésért ítélte el. A büntetésüket jelentősen enyhítette: míg első fokon az elsőrendű vádlott életfogytiglant, a másodrendű 20 év fegyházbüntetést kapott, addig másodfokon 12, illetve 10 év fegyházat.

A másik két rendőr vádlott esetében a táblabíróság helybenhagyta a törvényszék által kiszabott felfüggesztett börtönbüntetéseket.