Feladták a Kunduzért folyó harcot a tálibok

-

A kormányerők állítólag már urai a helyzetnek. A szélsőséges lázadók szerint viszont lenne erejük elfoglalni a várost, de kímélni akarják a civil lakosságot.


Teljesen visszavonulnak a tálibok a kulcsfontosságúnak tartott észak-afganisztáni Kunduzból, amely szeptember végén került a kezükre, majd súlyos harcokat vívtak érte – közölte kedden a lázadók szóvivője, Zabihulla Mudzsahid, aki szerint képesek lennének ugyan a város elfoglalására, de kímélni akarják a polgári lakosságot.

Hamdullah Danesi, Kunduz tartomány ideiglenes kormányzója szerint a városban az üzletek és a piacok újra kinyitottak, az emberek pedig végre kimerészkednek az utcákra. Azok is kezdenek visszatérni, akik elmenekültek a városból a harcok elől. Helyiek elmondása szerint az áramellátás már helyreállt, csak a vízellátás akadozik még. A hadsereg folytatja kutató és tisztogató akcióit, mivel feltételezhető, hogy maradtak még felkelők a városban.

„Az afgán csapatok ellenőrzést gyakorolnak a város egész területe felett” – nyilatkozta Kunduz tartomány rendőrfőkapitánya. Szerinte a bujkáló felkelők Kunduz elővárosaiban húzhatták meg magukat, de hamarosan kiűzik őket onnan is. Különösen Csahár Dára számít régóta a tálibok egyik erősségének.

A tálibok szeptember 28-án rohanták le a várost, de három nap után az afgán kormánycsapatok kiszorították őket onnan. A holtak és a sebesültek száma bizonytalan, de vélhetően eléri a több százat. Az afgán egészségügyi minisztérium adatai szerint a harcok alatt több mint 60 civil vesztette életét és közel 800-an sebesültek meg. Az afgán csapatokat támogató amerikai légierő a város kórházát is támadta.

A brutalitásukról és az iszlám törvények szigorú alkalmazásáról ismert tálibok az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint néhány napig tartó rémuralmuk alatt civileket öltek meg, csoportos nemi erőszakot követtek el és embereket raboltak el a városban. A kunduzi atrocitásokról az afgán Tolo és 1TV televíziós csatornák is tudósítottak. A tálibok hétfőn válaszul célpontokká nyilvánították a csatornákat és azok munkatársait is megfenyegették.