Fél éve adták át, de a zaj miatt át kell alakítani az 1-es villamost

Fotó: MTI/MTVA / Mohai Balázs / MTI/MTVA / Mohai Balázs

-

Továbbra is rettenetesen csikorognak a villamosok az 1-es villamos új szakaszán, egy éles újbudai kanyarban. A helyiek panaszát egy jobbikos képviselő kivizsgáltatta volna, de Tarlós nem engedte a közgyűlés elé a témát. A BKK viszont azt ígéri, „új technológia” lesz hamarosan. Szakértők szerint ez nyomvonal-változtatást jelenthet.


Amióta átvezették az 1-es villamost a Rákóczi hídon Újbudára, több száz embernek keseredik meg az élete a XI. kerületben kétpercenként. Ahogy a villamos a Szerémi útról letér, és a Hengermalom utcában a Fehérvári úti végállomás felé fordul, éles, sikolyszerű hanggal csikorog az ívben. Így van ez, amióta március elején utasok nélkül elkezdték a próbaüzemet, majd március 20-án átadták a meghosszabbított vonalat. Az 1-es vonal fejlesztésének egyik célja egyébként éppen a zajcsökkentés volt, egyes szakaszokon még fűvel is beborították a villamospályát.


Így csikorog


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) áprilisban azzal indokolta a Velvetnek a rettenetes csikorgást, hogy „a legkiválóbb sínkenés mellett is előfordulhat zajhatás, mert a járművek kereke az ív hatására kis csúszással fordul el, a külső és belső íven a kerekek eltérő utat járnak be”. Azzal nyugtatták a panaszkodókat, hogy a vonalra vásárolt CAF villamosok kerekei kompenzálnak majd az ívben, várhatóan nem fognak így csikorogni. Jelenleg még a Tátra villamosok szállítják az utasokat, a vonalra vásárolt spanyol villamosok ősszel kezdenek forgalomba állni.

Addig azonban még jó pár hónap el fog telni. A Szerémi úti kanyarívben a sínekre a kerekek súrlódásmentes gördülését segítő kenőanyagot csepegtetnek ugyan, de ez még kevés.


Kíváncsiak voltunk, március óta történt-e bármilyen előrelépés az ügyben. A BKK kérdésünkre azt írta: „A BKK és BKV folyamatosan foglalkozik a probléma megoldásával, többek között zajmérések végeztetésével, külső szakértők bevonásával, aminek célja megoldási javaslatok kidolgozása.” Ezen túlmenően „a BKV elvégeztette a járaton közlekedő járművek kerekeinek esztergálását, és további intézkedésként a sebességet is korlátozta a villamosok részére" – közölte a BKK.

Emellett a kivitelezővel várhatóan új technológiát határoznak meg és alakítanak ki a helyszínen – tudtuk meg a BKK-tól. A kivitelező vállalja az új technológia kialakításának költségét.

A VS.hu-nak a BKV vasúti üzletágában jártas egyik szakember azt mondta, legvalószínűbb, hogy a pályaíven kell változtatni nyomvonal-módosítással, mert az jelenleg szűk a Tátra villamosok számára. Ez nem egy-két napos munka, a forgalom lezárásával jár, de kivitelezhető.

Műszaki dokumentáció híján azt nem tudta megítélni, a tervező vagy a kivitelező hibázott a rossz nyomvonalvezetés miatt. A súrlódás miatt a kerekek esztergálódása egyébként így is bekövetkezik – tette hozzá –, a kerekek ilyen típusú kopását nevezik úgy, hogy élesedik a kerék. Kérdésünkre azt mondta, ez akkor válhat veszélyessé, ha a kerék túlságosan elvékonyodik, és egy rosszul működő váltónál a szerelvény kisiklik az elvékonyodott kerekek miatt. Erre igen kevés az esély, de nem zárható ki – fogalmazott.


Tokody Marcell a fővárosi közgyűlésben


Tokody Marcell a helyi lakosok panaszai alapján a Fővárosi Közgyűlés elé akarta vinni az ügyet. Június 5-én határozati javaslatokat fogalmazott meg, hogy kiderüljön, mi a csikorgás oka, ki a felelős a kialakult helyzetért, és követelte, hogy gondoskodjanak a zaj megszüntetéséről.

Előterjesztését a június 23-i közgyűlés napirendjére szerette volna vetetni, azt elküldte a Főpolgármesteri Hivatalnak, de nem kapott zöld utat. A jobbikos képviselőt – elmondása szerint – arról tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szervezési ügyosztálya, hogy Tarlós István főpolgármester nem kívánja látni ezt az anyagot a Fővárosi Közgyűlés napirendjén.

Tokody a VS.hu-nak azt mondta, számára elfogadhatatlan a főpolgármester önkényes eljárása, hiszen a Hengermalom úti lakótelepen rengeteg embert zavar a zaj, sérül az alaptörvényben biztosított, pihenéshez, egészséges környezethez való alapjoguk. A képviselő szerint biztosra vehető, hogy az ottani lakások veszítenek értékükből. Mivel előterjesztését nem tudta napirendre vetetni, kérdésként terjesztette be június 23-án a közgyűlésen Tarlósnak, akinek 30 napja van a válaszadásra.

Kérdeztük a főpolgármestert is, igaz-e az, amit az ellenzéki képviselő állít, és miért nem akarta tárgyaltatni az ügyet, de cikkünk megjelenéséig nem reagált szerdai megkeresésünkre.


Debrecenben is probléma

Debrecenben januártól közlekednek a budapestihez hasonló, új CAF villamosok, és azokra is van panasz: a lakók egy része szerint túl hangos a 2-es. A CAF elismerte a jelenséget, és bizonyos fokú síncsiszolást rendelt a Debreceni Közlekedési Vállalattól. Ez a sínek és a villamos kerekeinek élettartamát is meghosszabbítja, az új sín hangját is mérsékli – közölte a debreceniekkel Sztermen Péter, a villamosprojektet kivitelező ATK Konzorcium vezetője még januárban.