Fazekas Sándor megvédte a szalonnát

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

Nem tetszik a magyar agrárkormányzatnak az Egészségügyi Világszervezetnek az egyes húskészítmények rákkeltő hatásáról kiadott jelentése. Fazekas Sándor miniszter egyes gazdasági szereplők lobbiját sejti mögötte.


Teljesen megalapozatlan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató intézetének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmánya, amely szerint a feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és valószínűleg a vörös húsé is – mondta a hirado.hu-nak Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Szerinte gazdasági és kereskedelmi lobbi állhat a dolog mögött.


A miniszter szerint a valóban jó minőségű vörös húsoknak, a belőlük készült termékeknek továbbra is helye van az emberek asztalán, ezért a magyarországi sertéshúsfogyasztás ösztönzésére indított kampány folytatódik.


Horváth István kiemelt programokért felelős miniszteri biztos pedig azt hangsúlyozta a lapnak, hogy egyszer már érte hasonló merénylet a magyar sertéságazatot, huszonöt évvel ezelőtt is azzal volt tele a média, hogy a disznóhús egészségtelen, tele van koleszterinnel, rákot okoz. Az akkori a fejenkénti éves fogyasztás 43-44 kilogrammja 24-25 kilóra esett vissza.

A 25 év alatt marhahúsból is kevesebb fogy, 9-ről 3 kilóra esett vissza a fejenkénti éves adag. A baromfihús-eladások időközben növekedtek, de összességében így is csökkent a magyar húsfogyasztás.