Fasiszta lázadásból a világháború főpróbája

Fotó: Wikipedia

-

Nyolcvan éve, 1936. július 17-én lázadás tört ki a Spanyol-Marokkóban állomásozó csapatok között a köztársasági kormány ellen, ami másnap a spanyolországi helyőrségekre is áterjedt. Ezzel megkezdődött a modern kor legvéresebb, három évig tartó és félmillió áldozatot követelő polgárháborúja, sokak szerint a második világháború főpróbája.


Spanyolországban 1931-ben döntötték meg a királyságot, s XIII. Alfonz emigrálása után kikiáltották a köztársaságot. Az újonnan alakult középbal kormány demokratikus alkotmányt fogadott el, földreformot hajtott végre, elválasztotta az államot és az egyházat. 1933-ban, a gazdasági válság csúcspontján a jobboldal került hatalomra, s visszavonta elődje intézkedéseit, a munkások megmozdulásait erőszakkal fojtották el.


A köztársaság kikiáltsa Madridban


Megosztott baloldal

1935-ben létrejött a baloldali Népfront, amely a következő évben kis különbséggel, de győzött a választásokon. A jobboldal ebbe nem nyugodott bele, a megosztott országban az erőszak törvényszerűen torkollott polgárháborúba.


Egész Spanyolország felett felhőtlen az ég,

a lázadás az Ibériai-félsziget helyőrségeire is átterjedt. A marokkói csapatok partra szálltak Dél-Spanyolországban, rövid idő alatt az ország egyharmada a kormánnyal szembefordult tábornokok és a szélsőjobboldali falangisták kezére került.


A katolikus klérus is támogatta őket. A pronunciamiento, a katonai lázadás főparancsnoka a vezérkari főnökségről a kormány által korábban leváltott, és a Kanári-szigetekre áthelyezett Francisco Franco tábornok lett, akit 1936. október 1-jén főparancsnoknak (generalisszimusz) és államfőnek kiáltottak ki, később felvette a caudillo (vezér) címet is.


Spanyol és náci vezetők találkozója 1940-ben. Franco jobbról csak a második


A monarchista-nacionalista jobboldalt a köztársasággal szembeni általános elutasítás, a köztársaság antiklerikalizmusával szembeni ellenállás, az egyház védelme fogta össze. A baloldal rendkívül megosztott volt: a republikánusok, a szocialisták, a kommunisták és az anarchisták számos kérdésben eltérő álláspontot vallottak, ami kiélezett helyzetekben nem egyszer fegyveres konfliktushoz vezetett közöttük.

A polgárháborút a köztársaságiak a zsarnokság és a demokrácia közötti összecsapásnak tekintették, a nacionalisták pedig a kommunista-anarchista „vörös hordák” és a „keresztény civilizáció” közötti harcnak.


Olasz könnyű harckocsik a guadalajarai csatában


Beavatkozó be nem avatkozók

A nagyhatalmak szóban a be nem avatkozás mellett álltak ki, de a gyakorlatban mindkét fél élvezett külföldi támogatást. A fasiszta Németország és Olaszország hadianyag-szállításokkal és önkéntesnek álcázott katonákkal segítette a lázadókat, a spanyolországi hadműveleteket tapasztalatszerzésre használó német Wehrmacht repülőgépei bombázták porrá a baszkföldi Guernicát.


A Szovjetunió fegyverrel, hitellel és tanácsadókkal segítette a köztársaságiakat, a Komintern által toborzott nemzetközi brigádokban több tízezren (köztük magyarok is) harcoltak.


spanyol polgárháború

A nemzetközi brigádok katonái egy T–26-os szovjet harckocsin


Madrid határán

A nacionalisták, miután sikerült az Északon és Délen általuk uralt területek összekapcsolása, 1936 novemberében Madrid határáig jutottak. Itt azonban megállították őket, a főváros körüli védőgyűrűt a háború végéig nem tudták áttörni. A baloldal azonban végzetesen meggyengült, miután a következő évben összecsapások robbantak ki a kommunisták, anarchisták és trockisták között. A lázadók ezt kihasználva egyre több területet nyertek, végül 1938 áprilisában kijutottak a Földközi-tengerhez, kettészakítva a köztársasági Spanyolországot. Az Ebrónál több hónapig tartó állóháború alakult ki, de aztán a köztársaságiak visszavonulásra kényszerültek, ami eldöntötte a háború kimenetelét.


spanyol polgárháború 1936 térkép

1936 szeptemberi helyzetkép. Kék: a köztársasági kormányerők; rózsaszín: a nacionalista lázadók kezén


Franco 1939 elején elfoglalta Katalóniát, február 27-én Franciaország és Nagy-Britannia elismerte kormányzatát. 1939 tavaszára a köztársasági erők nagy része megadta magát, Madrid, ahol a helyőrség fellázadt, és átvette a hatalmat a kommunistáktól, március 28-án kapitulált.

A fővárosba bevonuló caudillo április 1-jén befejezettnek nyilvánította a polgárháborút, azonnal barátsági szerződést kötött a hitleri Németországgal, és kilépett a Népszövetségből.


spanyol polgárháború

Sebesült köztársasági katona mentése


Millió áldozat

A háború Spanyolország hat évnyi nemzeti jövedelmét emésztette fel, az áldozatok számát 600-800 ezerre, az emigránsokét 300-400 ezerre teszik. A harcok folyamán a két fél mintegy 50 ezer embert végzett ki ügyük feltételezett ellenségei közül, a polgárháború utáni megtorlások 100 ezer életet követeltek.

A sebek nagyon lassan hegedtek be, a gazdaság három évtized alatt heverte ki a veszteségeket, a társadalom teljesen még ma sem. A polgárháború és a Franco-diktatúra megítélése korántsem egységes, az áldozatok rehabilitálásának ügye még mindig viharokat kavar.