Farkasok öltek meg kedvtelésből 19 jávorszarvast

Fotó: Minden Pictures / Donald M. Jones

-

A Wyoming állambeli farkasfalka egy-két tetemet szokott hagyni maga után reggelre, most a sokszorosát. A helyiek nem értik, mi történhetett.


A Bondurant nevű kisváros melletti erdőben élő jávorszarvasok közül tizenhét borjú és két tehén tetemét találták meg egy reggel, és az esetre nincs egyértelmű magyarázat. A farkasokra ugyanis a szakértők szerint nem jellemző, hogy szórakozásból, és nem zsákmányolás céljából öljenek, itt mégis valami olyasmi történhetett, írja a Guardian.


John Lundot, a helyi vadfelügyelőt kézről kézre adja az amerikai média, ő pedig tanácstalan, és nem érti, miért kezdtek a farkasok őrjöngésbe a jávorszarvasok között. Szerinte akkor ölnek meg több állatot a farkasok, mint amennyit megennének, amikor a fagypont alatti hőmérsékletben elállnak a tetemek, de ez más esetnek tűnik.

Egy megkérdezett szakértő szerint valami miatt különösen sebezhetőek lehettek a jávorszarvasok, például betegség vagy túlságosan mély hó miatt. Egy biológus pedig azt a hasonlatot hozta fel, mint amikor a régóta éhező ember rászabadul egy büféasztalra, az állandóan a túlélésért küzdő ragadozók sem tudják kikapcsolni magukban az ölési mechanizmust, ha valamiért a zsákmány különösen könnyen elejthető.

A farkasok a múlt század első felében a kihalás szélére kerültek Wyomingban, de amióta megtiltották a vadászatukat, újra elszaporodtak az államban, és most nagyjából 330 farkas él ott. A helyiek ezért négy éve újra vadászhatóvá akarták tenni a farkast, de ezt a szövetségi bíróság megtiltotta.