Farkas Ágnest nem érdekli mekkora esélye van Kocsis Máté ellen

Fotó: AFP / PHILIPPE DESMAZES

-

HÁTTÉR

A korábbi kézilabda-válogatott klasszis azért indul el a magyar szövetség elnöki posztjáért, mert fél a VIII. kerület polgármestere rossz útra vinné azt.


Mint azt már korábban megírtuk a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöki posztjáért nem csak a jelenlegi elnök, Vetési Iván által jelölt VIII. kerületi polgármester, Kocsis Máté indul, hanem az MKSZ Vas megyei elnöke, a korábbi 206-szoros válogatott balátlövő, Farkas Ágnes is.


A Népszabadságnak adott interjút a korábbi klasszis, aki elmondta, nem érdekli, hogy törődik az oddsokkal, azzal viszont igen, hogy megmaradjanak az utóbbi idők pozitív folyamatai. Nem azért jelentkezett be a posztra, mert egy politikus a másik jelölt, hanem mert


Abban látom a problémát, hogy a sportágban keringő, s persze hozzám is eljutó információk alapján a polgármester úr megválasztásával más irányba fordulnának a dolgok.

Farkas Ágnes azonban a lapnak nem mondta el, miket is hallott pontosan. Azt is elmondta, hogy nem indul korteskörútra, ugyanis szerinte minden szó felesleges, ha a múltja és jelene nem elég ahhoz, hogy megválasszák.


A korábban a válogatottal olimpiai és világbajnoksági ezüstérmet, valamint eb-aranyat is szerző Farkas a Vas megyei szövetség elnöke, jelenleg Kőszegen lakik. A Népszabadság azt is megkérdezte tőle, hogy ha megválasztják, akkor a fővárosba költözik-e, amire csak annyit válaszolt:


Szerintem ha az első meccset megnyerem, már gyerekjáték lesz elintéznem, hogy a szövetség költözzön az Alpokaljára, nem?

A kézilabda szövetség április 17-ei közgyűlésén választja meg az új elnököt.

A jelenlegi elnök Vetési Iván is politikus volt korábban, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban volt a nemzeti egységes kártyarendszer kidolgozásának miniszteri biztosa.